Ráhagyatkozni Isten vezetésére

Márton Gergely, 2024-07-09 19:06:41

Az Erzsébet-tábor keretében ökumenikus istentiszteleten hirdette Steinbach József püspök, a zsinat lelkészi elnöke közel 3000 gyermeknek Isten teljes élet felé vezető hűséges szeretetét július 8-án. Dr. Kiss-Rigó László katolikus püspöktársával közösen szobrot és Bibliai kertet is avattak.

Az Erzsébet-táborok Magyarország legnagyobb táboroztatási programja, amelyet az egyházi hátterű Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány valósít meg. A Szervezet Alapítói Tanácsának tagjai a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Szeged-Csanádi Katolikus Egyházmegye is.

A református és katolikus jelenlét áldott lehetőség arra, hogy a strandolás és a közel nyolcvan kikapcsolódást és feltöltődést jelentő program mellett a gyerekek halljanak arról, hogy van Valaki, akihez mindig fordulhatnak, Aki segíti, vezeti őket az élet minden területén.
Magvetés a feladatunk – mondja Schanda Anikó tábormissziós lelkész, megismertetni a gyerekekkel Jézus Krisztust.  A hitet nem mi adjuk, de ez egy missziós lehetőség arra, hogy vágyat ébresszünk bennük, hogy egyre közelebb kerüljenek Őhozzá, hogy érezzék, Ővele jó.
A táborok alatt turnusról turnusra 3000 gyermekkel találkoznak a keresztény élménypedagógiai programok szervezését és vezetését végző TESTVÉREK, akiknek a lelki gondozás is a feladatuk. Feladatuk keresztény élménypedagógiai programok szervezése, vezetése és lelki gondozás. Több programot is kínálnak, mint például a „Kereszteződés”, a “Kincskereső” és a “Báránykaland” nevűt, amelyek játékos igei foglalkozások. De kínálnak alkotó, kézműves lehetőségeket is.
A gyermekek többsége hátrányos helyzetű, sokan életükben először járnak a Balatonnál. A tábor célja, hogy ők is gazdagodjanak a tó biztosította élményekben és megtapasztalják a közösség építő erejét. Schanda Anikó úgy fogalmazott, hogy akkor kaphatnak valami maradandót is a gyerekek, ha Krisztusról is hallanak. Megtapasztalhatják, hogy Jézust „magukkal vihetik”, hozzá mindig fordulhatnak, akkor is, amikor nem táboroznak éppen.

Hagyományosan az egyik turnusban kizárólag egyházi intézményekből érkeztek a táborba a gyermekek. Számukra július 8-án ökumenikus istentiszteletet tartottak a strandon.
Az istentisztelet előtt két újdonság felavatására is sor került.

A táborhely, a táborok és az azokat szervező alapítvány a rászorulók segítőjéről, Árpád-házi Szent Erzsébetről kapta a nevét. Az ő emléke és küldetése előtt tisztelegve avattak szobrot a tábor főterén. Kovács Jenő szobrászművész alkotása a gyermekek felé kezet nyújtó Erzsébetet ábrázolja. Talapzatából „forrás fakad”, az alkotás ivókútként is szolgál.

Az elfolyó víz pedig a Csorsza patakon keresztül jut a Balatonba, de előtte még táplálja a Bibliai kert tavát. A kertben Biblia növényei kaptak helyet, például cédrus, fügefa, olajfa, jázmin, zsálya stb. Található benne egy szentély, kereszttel és oltárral, az ösvény mentén pedig 12 bibliai idézet olvasható.

Az avatón Hornyák Tibor, az Erzsébet Alapítvány elnöke többek között arról szólt, hogy a szobor jelképezi munkájuk alapcélját és lényegét. Az ő példáját követve azon dolgoznak, hogy a gondolatokat és szavakat tettekre váltsák.  A Bibliai kert pedig megtestesíti az alapítói szándékot, azaz a keresztyén értékek képviselését.

A szobor felszentelését Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke végezte, imádságot mondott Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke.

A kert avatásán Steinbach József köszönetet mondott a park létrehozásáért. A kert egyrészt emlékeztet bennünket az Édenkert szépségére, másrészt itt el lehet vonulni, gondolkodni, töltődni. „Ennek a kertnek a különleges ajándéka, hogy feljebb mutat egy szinttel” – mondta arra utalva, hogy az igéket olvasva itt az élő Istennel közösségben lehet erőt, biztatást meríteni. A készítők a szentírásból a legfontosabb, bátorító, örömteli igéket választották.

Mindezek fölé magasodik a kereszt, arra az Istenre mutatva, aki Jézus Krisztusban az élet teljességét visszaajándékozó isteni szeretetét mutatta meg nekünk, „hogy olyan legyen az életünk, mint egy dúsan csobogó patak, mint ez a forrás, ez a tó, az Élet vize”.

Dr. Kiss-Rigó László arra hívta fel a figyelmet, hogy a kert arra is int bennünket, hogy miként távolít el Istentől, az Ő teremtett világától a mi félreértelmezett szabadságunk. Ez a kert alkalmat teremthet az Ővele való kapcsolat erősítésére.

Az avatás után már zenés ráhangolódással készült a háromezres gyermeksereg az ökumenikus istentiszteletre a Balaton parton. Mindnyájan egyházi iskolákból érkeztek, örömteli volt az igére való várakozást, figyelmet tapasztalni náluk.

„Így szólt hozzájuk Jézus: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket. Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.” (Mk. ,17-18) Dr. Kiss-Rigó László katolikus püspök a tanítványok elhívása alapján vont párhuzamot a Jézus követése mellett döntő tanítványok és a jövőjüket tervező fiatal hallgatóság között.
Jézus mindenki számára testreszabott tervvel rendelkezik. „Értelmes, boldog, mások számára is hasznos életet tervezni csak úgy lehet, ha nemcsak a saját magatok, vagy mások tanácsai alapján próbáljátok alakítani jövőtöket, hanem imádságban, a Bibliát olvasva kutatjátok azt, hogy mire hív el benneteket Isten” – mondta a püspök hozzátéve, hogy az Ő útját követve ha nem is lesz nehézségektől mentes az élet, de Jézus mindig ott lesz velük. Ővele minden legyőzhető!

„Utaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem! Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.” (Zsolt. 25,4-5) Steinbach József püspök a 25. zsoltár alapján szólt Isten útjainkat vezető hűségéről. Minden utazás izgalmas, kimozdulunk megszokott élettereinkből, barátságok, élmények, új környezet vár ránk. Ahhoz, hogy az utazás rendben legyen, ismernünk kell a célt, a legjobb útvonalat és bízni kell abban, aki vezet bennünket. Így van ez az életút esetében is.

„Fiatalok vagytok, előttetek van az egész élet, de nem mindegy, hogy merre mentek. Olyan jó elmondani az imádságot: Benned bízom, Uram, vezess engem!” – hívta fel a figyelmet Steinbach József arra, hogy csak Isten tudja az egyetlen helyes utat, amiben kiteljesedhet, boldog lehet az életünk, ahol megtaláljuk helyünket és mások életét is örömre hangolhatjuk. A gyermekek nyelvén szólva úgy fogalmazott, hogy Isten szava a lelki GPS, a Bibliából szól hozzánk és mutatja a célt. Csatlakozva katolikus püspöktársához kiemelte, hogy csak Jézus követésében van a biztos irány. Olyan az Úr vezetése, mint a vonatozás, ami a legbiztosabb közlekedési forma: a lefektetett síneken közlekedik, ami a kiindulási pont és a cél között, ismerve a terepviszonyokat nem engedi eltérni a vonatot a pályájáról. Így vezet Isten is Jézus Krisztusban a biztos megérkezésig.

Az igehirdetés végén a gyerekek szívből, lelkesen mondták együtt az ige szavait Steinbach Józseffel: Utaid Uram mutasd meg! Vezess engem, Benned bízom Istenem!


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. July 22., Monday,
Magdolna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 14926
Összesen 2009. június 2. óta : 41623380