Teljetek meg Lélekkel
Márton Gergely, 2024-07-19 07:13:05
Július 13-án a balatonfűzfői református templomban folytatódott a Veszprémi Református Egyházmegye Orgonaalapjának jótékonysági koncertsorozata. Az est zenei szolgálatát a Dunántúli Református Egyházkerület Pápán zajló háromhetes kántorképzőjéről érkezett tanárok és diákok adták, a gyülekezet 110 éves harmóniumán. A koncert végén Steinbach József püspök, a gyülekezet lelkipásztora úgy fogalmazott: ahogy az ihletett művészek csodát tettek a régi hangszeren, úgy tesz csodát velünk Jézus Krisztus is a Szentlélek által.
A Veszprémi Református Egyházmegye Orgonaalapjának fiatal művészei elhivatottak a gyülekezeti egyházzene támogatására.
Az egyházmegyében 21 sípos orgona és valamivel több digitális utánzat mellett több, mint 30 harmónium, 7-8 szintetizátor és néhány zongora, pianínó, elektromos zongora van. Az orgonaalap tagjai fontosnak tartják, hogy az általuk biztosított anyagi forrásokon túl hangszerfelújításokat és -beszerzéseket célzó pályázatok megírásában is részt vegyenek. Törekednek közösen megkeresni a legmegfelelőbb megoldást, és ennek megvalósításához a legmegfelelőbb szakembereket. Céljaik eléréséhez jótékonysági koncerteket szerveznek, amely idén is folytatódik. A sorozat a balatonalmádi református templomban kezdődött május 9-én, mennybemenetel ünnepén, amikor zenés áhítat keretében Sipos Csaba, balatonkenesei kántor adott hangversenyt. Ezt követte Balatonarács, Balatonakarattya, majd július 13-án következett Balatonfűzfő.
„Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket, énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” Pál apostol efezusiakhoz írt leveléből vett igeverssel köszöntötte a jótékonysági koncert résztvevőit Steinbach József püspök.
A zenei alkalomnak két különlegessége is volt. Az egyik a hangszer, ami egy 110 éves Hoffmann Czerny harmónium volt, a másik pedig a zenészek. A művészek a Dunántúli Református Egyházkerület Pápán zajló háromhetes kántorképzőjéről érkeztek, tanárok és diákok egyaránt: Tóka Szabolcs és Kuzsner Péter tanárok, Barabás Bálint és Szakács Gergely diákok. Az est házigazdája az orgonaalap részéről Varga Áron volt, aki szintén tanít a kántorképzőn.
A nyári kántorképző tanfolyam a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia Egyházzenei Intézetének szervezésében zajlik. A Parola Csaba vezette intenzív kurzuson idén huszonöt diák vesz részt. A képzés ideje alatt a gyakorlati kántori szolgálattal is megismerkednek a diákok. Hétvégenként gyülekezetekben szolgálnak istentiszteleteken, de a fűzfői koncerthez hasonlóan hangverseny keretében is eljuttatják az egyházi és világi orgonamuzsika remekeit kisebb templomokba.
A balatonfűzfői alkalmon Steinbach József püspök imádságban kérte az Úr áldását a koncerten szolgálókra, a kántorképzőre: „Áldunk Téged Uram, a kántorképző dunántúli szolgálatáért, köszönjük, hogy ott képződnek a jövő kántorai, akik az ékes istentiszteletért felelnek, áldott légy, hogy a tanárokra és a diákokra tekintve reménységgel lehet tele a szívünk, hiszen a Te ügyed győztes ügy!” Szintén Isten áldását kérte az orgonaalap szolgálóira, hangszermentő ügyükre.
A nyár egyik legforróbb estéjén többen választották a református templomban megtartott koncertet. Hogy legyen némi légmozgás, a templom ablakai és ajtaja nyitva volt, így a zene túlnyúlt az épület falain. Az ihletett muzsikát amúgy se határolja be semmi. A szentlelkes zene túlmutat az emberi dolgokon, felülről jövő isteni erők mozognak benne. A zene szerzői, előadói és hallgatói belekerülnek a menny vonzásába, áldássá lesznek a világ számára.
Az est hangszeres főszereplője az 1914-ben épült Hoffmann Czerny harmónium volt.
A harmóniumokat az orgonák kiváltása miatt kezdték el építeni az 1700-as évek elején azzal a céllal, hogy mind méret, mind ár szempontjából takarékosabb hangszert tudjanak előállítani. Ezekkel a kisebb hangszerekkel pedig szélesebb körbe juthatott el az egyházzene a hívekhez.
A harmóniumok működési elve hasonló az orgonáéhoz, a hangokat itt is sípok hozzák létre. A levegőt ebben az esetben azonban egy a kovácsfújtatóhoz hasonló szerkezet állítja elő, amit a zenész erőteljes pedálozása működtet.
A koncerten megszólaló hangszer 1939-ben került Balatonfűzfőre, az akkor még Vörösberényi Református Egyházközség fiókegyházközségeként működő gyülekezetbe. Két sípsorral rendelkezik, ennek ellenére a basszus és diszkant osztás külön regisztrálható, külön módosíthatóak a hangzások, ez változatosabb játékmódot tesz lehetővé. A harmóniumot 100 éves születésnapjára újították meg, szintén Varga Áron kezdeményezésére adakozásból.
A hangszer ma is szolgál néha istentiszteleteken, modern társait helyettesíti, ha azok éppen elektromos problémával küszködnek. A vasárnapi koncerten a művészek keze által Louis Vierne, César Franck, Georg Friedrich Händel, Johann Sebastian Bach, Girolamo Frescobaldi zeneszerzők darabjait szólaltatta meg. És nem is akárhogy.
A hangszer százéves koráig a helyi idősek otthonának kápolnájában szolgált, majd jó néhányszor a református templomban is hangot adott. Zsoltárokat, protestáns énekeket kísért, játszottak rajta világi szerzők darabjait is. A koncerten azonban csodát műveltek rajta az ihletett művészek. Akik hallották már e hangszert korábban, el sem hitték, hogy ilyen hangok lehetnek benne. Steinbach József a záróimádság és áldás előtt úgy fogalmazott, hogy a művészek játéka, ami ilyen csodát tett a hangszerrel, arra lehet bizonyosság, hogy Jézus Krisztus milyen csodálatos hangokat tudhat belőlünk is előhívni, ha hagyjuk, hogy Ő játsszon rajtunk.
A Veszprémi Református Egyházmegye Orgonaalapjának következő koncertje augusztus 10-én lesz Balatonfüreden. A református templom felújított orgonáján Pálúr János ad majd hangversenyt.
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. December 22., Sunday,
Zénó
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 3643
Összesen 2009. június 2. óta : 44163477