Ösvényeidre taníts meg engem, Uram!

Ha nyár, akkor Balatonfenyves. Június végén és július elején tartották meg a Dunántúli Református Egyházkerület Katechetikai Hittantáborát és az Ifjúsági Tábort. A két hét alatt 400 gyermek üdülhetett lelki erősödésben a Balaton-parton. Az ifjúsági hét témája arról szólt, hogy Istenhez több úton is el lehet jutni. Legyenek bármilyen élethelyzetben, az Úr mindig ott lesz velük, örömüket, bánatukat, kihívásaikat bátran letehetik elé. Ezt az üzenetet erősítették a csoportvezetők saját bizonyságtételeikkel is.

Odakint forróság, a hőség rekordokra tör. Odabent működik a légkondi, nyitva minden nyílászáró, a levegő mégsem mozdul. A tárt ablakokon és ajtón beszűrődik a közeli strandról a kánikulát a vízben élvező gyermeksereg felszabadult sikongatása. A terem fülledtségében kétszáz fiatal ül csendben, figyelmesen. Ők ebben a pillanatban nem a hűsítő Balatonba vágynak. Az Igére figyelnek.
Nem magától értetődő ez. „A tábor egy hete alatt több alkalommal is érezni lehetett Isten Szentlelkének jelenlétét” – mondja Dr. Kálmán Csaba, a Kerületi Ifjúsági valamint a Katechetikai Tábor szervezője, vezetője. Bár a fáradtság jelei mutatkoznak rajta, hiszen ez a harmadik hete a táboroztatások sorában (a kerületi alkalmakat megelőzte a saját, Alsóörsi Református Gyülekezet hittantábora is), ráadásul a kerületi tudósító mellé még a Duna Tv stábja is ezen a napon forgat náluk, de mégis örömmel válaszol a kérdésekre. Fiatalokról, gyermekekről szól a tábor, korukból fakadóan azért nem mindig az áhítatos jelenlét a jellemző rájuk. Néha jobbak, néha rosszabbak, de a nagy többséget valóban megszólítja az a szolgálat, amit a segítő munkatársak, csoportvezetők végeznek: Krisztushoz szeretni őket.

Csabától megtudjuk, hogy az előző heti Katechetikai Táboron 189 gyermek vett részt. Őket bibliai szereplők történetein keresztül az imádság erejéhez vezették közelebb: könyörgő imádság, engedelmes, Istenre figyelő imádság és bűnvalló imádság.
Most az Ifjúsági Tábor utolsó előtti napján vagyunk. Ezen a turnuson 212 gyermek vesz részt. Én ösvényeim – ez a hét témája. Mindenkinek más az útja Krisztushoz, erről szóltak a tanítások.

Péntek délelőtt a rövid áhítat és bevezető előadás után Kecskeméti Dominik, alias DJ. Dominik áll a gyerekek előtt. Bár nem idegen tőle a szereplés, a táborlakók körében népszerű csoportvezető kiváló hangulatfelelős, de most láthatóan izgul. A valamikori táborlakó, aki már jó ideje szolgálóként jár vissza, saját útjáról beszél. Nyíltan, személyesen, bűnvallón és a szívében hálával tesz tanúbizonyságot Isten Krisztusban megnyilvánuló szabadító szeretetéről. A hallgatóságot láthatóan megérinti Dominik története, többen régről ismerik már, de a most megvallott hitbéli útjáról nem tudtak.

Kálmán Csaba kiemeli, hogy ez a tábor egyik „újdonsága”. Eddig a napközbeni csoportbeszélgetések témáját egy-egy délelőtti előadás adta. Idéntől úgy változtattak, hogy nem terhelik a fiatalokat tudományos értekezésekkel, hanem bizonyságtételeket hallgathatnak meg. A hét folyamán az itt szolgáló csoportvezetők közül két lelkipásztor és két „civil” tett bizonyságot Istenről. Ez a tábor témájához is csatlakozik, a gyerekek által ismert személyek példáján keresztül ismerhetnek meg több ösvényt, utat, ami Krisztushoz vezet. A csoportbeszélgetések azt igazolják, hogy ezek a személyes vallomások sokkal jobban megérintették a táborlakókat, ők is jobban megnyíltak.

Ezt erősíti meg Biró Friderika is, aki 2018 óta szolgál a táborban. Jelenleg hitoktatóként dolgozik, de nem volt egyenes útja idáig. Továbbtanulásnál a biológia tudománya felé vette az irányt, amit nagyon megszeretett. Egy laborban kezdett el dolgozni, de mivel egy bizonyos anyagra allergiás lett, fel kellett adnia ezt az álmát. Ez összetörte, abbahagyta egyetemi tanulmányait – amit azért később tervez majd befejezni. Férjével, Kálmán Dániel lelkipásztorral ez idő tájt kerültek Balatonfőkajárra, ahol éppen szükség volt hitoktatóra. Így nyitotta meg Isten előtte az utat a teológiára, a hitoktatás felé, ahol felfedezhette azt az örömöt, amit a gyerekekkel való foglalkozás adhat. Friderika volt az egyik „civil”, aki bizonyságot tett a fiatalok előtt. Voltak kételyei arról, hogy ki tud-e majd állni a tábor elé: „Az első pár mondat után azonban úgy éreztem, hogy ennek itt helye van. Ha Isten azt akarja, hogy ezt így mondjam el, akkor így fogom elmondani, és akit meg kell szólítson, azt meg fogja szólítani” – mondta hozzátéve, hogy utána sokan odaléptek hozzá, és megerősítették abban, hogy sokat kaptak a bizonyságtételétől. Így ő is új erőre kapott, ezek után sokkal könnyebben fogja hirdetni mások felé Istenbe vetett hitét, az utat, amit az Úr elkészített számára: „Sokat csapongtam az eddigi életem során, és kell, hogy tudják a gyerekek, ez rendben van így, ettől még nem szeret bennünket kevésbé Isten”.

Bertók Dániel galamboki lelkipásztornak van tapasztalata a gyermekekkel való foglalkozásban, több évig szolgált nehézsorsú, hátrányos helyzetű fiatalok között. Számára a táborban a csoportbeszélgetések a legépítőbbek. Ő is úgy látja, hogy a bizonyságtételekkel tudnak azonosulni a fiatalok, sokkal jobban megnyílnak hatásukra. A beszélgetések alatt letették a közösség elé azokat a pakkokat, amiket magukkal cipeltek: családi gondok, párkapcsolati problémák, aktuálisan a továbbtanulás kérdése. Örömmel tapasztalta, hogy az Úristen munkálkodik az életükben. Az a feladat, hogy ezt magukkal vigyék a táborból, hogy a hétköznapokban is tudják: nincsenek egyedül, Isten minden életkörülményeikben szereti őket. Dániel erről tett nekik bizonyságot a saját életpéldájával is, felidézve nekik, hogy az Istenjelenlét nem csupán egy érzelmi állapot, hanem biztos tudás és hit kérdése. Amikor az egyik meggyengül, akkor a másik megerősödik, és fordítva, de Isten akkor is jelen van, ha ezt nem érezzük. Arra bátorította a fiatalokat, hogy nyíljanak meg Isten előtt, lehetnek dühösek, mérgesek, csalódottak… Bármit Isten elé vihetünk, mert Ő ilyen kapcsolatot akar velünk.
A lelkipásztor elmondta, hogy azzal a céllal érkezett a táborba, hogy önazonosnak megmaradva Isten mellett tegyen bizonyságot. Az Úr vezetését érzi abban, hogy idejött, és ebben az Isten mellett álló, Őrá mutató önazonosságban megerősödhetett.

A második éve csoportvezetőként szolgáló G. Németh Éva „ösvénye” is Isten gondviseléséről tanúskodik. Újságíróként a világi szférából érkezett. Olyan családban nőtt fel, ahol jelen volt a keresztyén értékrend, de ez nem itatta át a mindennapokat. Leginkább csak egy lehetőségként, kapaszkodóként tekintettek Krisztusra. Kálmán Csabával való megismerkedése és házassága azonban új útra vezérelte, a Krisztusban való hívő élet a mindennapok részévé vált számára, kiteljesedést tapasztal meg, ami által tökéletesen teljes lett az élete.
Lánya révén tisztában van a fiatal korosztályt foglalkoztató problémákkal. Ennek ellenére először megrettent attól, hogy ő vezessen egy csoportot tudva, hogy a tinédzserek nehezen nyílnak meg. Mivel idén az előző csapata személyesen őt kérte vezetőnek, úgy gondolja, mégis sikerült valamit elérni náluk.
Azt tapasztalja, hogy vannak olyan fiatalok, akik kifelé szándékosan hárítják maguktól a hit és Krisztus kérdését, de ott motoszkál bennük már a mag. Egyfajta megfelelési kényszer, félelem tartja távol őket a megnyilatkozástól. A bizonyságtételek ebben is sokat segítettek, tudtak azonosulni a személyekkel, bátorságot merítettek belőlük: „Nagy megnyílásokat élhettünk át a héten. Sokat sírtunk is. De azt Isten iránti hálával mondom, hogy nemcsak a fájdalom miatt volt sírás, hanem a hála könnyei is megjelentek” – mondta.

A tábor egy hete alatt tehát a délelőtti rövid áhítat és előadás után bizonyságtételek hangzottak el, majd csoportfoglalkozásokon ezekhez kapcsolódva beszélgettek. A délutáni szabadprogramok után esténként evangelizációs alkalmakat tartottak.

Sokat énekeltek, imádkoztak közösen, a táborban már kialakult egy saját kis zenekar. A héten vendégül látták a kolozsvári Felsővárosi Református Egyházközségből érkezett „Tájoló” nevű ifjúsági zenekart is, Lukács Róbert Zoltán lelkipásztor vezetésével.

Idén több új szolgáló is részt vett a tábor lebonyolításában. Örömteli, hogy ezek a fiatal segítők hajdan táborlakók voltak, ma pedig gyakorló hívőként jönnek vissza szolgálni. Ez azt igazolja, hogy az a szentlelkes élmény, amit itt kaptak, jó magvetésnek bizonyult.