Tiéd az ország…

Márton Gergely, 2024-08-07 07:45:46

Közel 300 külhoni fiatal és lelkipásztor, csoportvezető és önkéntes vett részt az idei Kárpát-Medencei Református Ifjúsági Találkozón július 29. és augusztus 3. között Balatonfenyvesen. A tábor a Dunántúli Református Egyházkerület támogatása mellett a határon túli gyülekezetek, egyházmegyék és a Kaposvári Egyházközség segítségével valósult meg. „Mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség” – az idei találkozón az Úri Imádságból vett igeszakasz alapján keresték a választ arra, „kié vagyok?” Steinbach József püspök is ellátogatott a táborba, július 31-én egy fórumon vett részt Hajdú Zoltán Levente és Petró László lelkipásztorokkal együtt.

Hajrá! Hangos buzdítással lelkesítik csapataikat a pálya széléről a szurkolók. A rangadó talán országok közötti, de mégis egy nemzet fiai játszanak. És bár a bajnoki cím elérése érdekében most egymás ellen küzdenek, de mégis az együttlét, a közösség a közös cél.

A balatonfenyvesi Kárpát-Medencei Református Ifjúsági Találkozót néhai Bellai Zoltán, kaposvári lelkipásztor indította útjára 2008-ban. Az ötletet részben az érvénytelen, kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazás sebeinek gyógyítása sugallta, másrészt egy lelkész-baráti társaság megerősítése. Így indult, hogy az elszakított területek református gyülekezeteinek gyerekeit egy hétre a Balaton mellé, a fenyvesi táborba hívják.

A cél az volt, hogy mélyüljön el a fiatalok református identitástudata, és erősödjön bennük az egy nemzethez tartozás országhatárokon átívelő bizonyossága. Érkeztek is Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Délvidékről és Horvátországból is résztvevők. Aztán az évről évre megtartott táborba egyre többen jöttek, az eredetileg baráti-családi együttlétnek indult találkozó olyan rendezvénnyé vált, amelyet egyre nagyobb érdeklődés kísér szerte a Kárpát-medencében.

A szervezési munkát idővel édesapjától Révészné Bellai Csilla, a felvidéki Zselízi Református Gyülekezet lelkipásztora vette át. Az idei találkozón Csillától megtudtuk, hogy a Covid utáni szünetet követően tavaly indították újra a tábort. Volt bennük bizonytalanság, egyrészt azért, hogy van-e még létjogosultsága a találkozónak, másrészt hogy a szervezők és a gyerekek közötti életkori távolság áthidalható-e: „Sokat változtak a gyerekek. Egyre inkább kérdéses, hogy tudunk-e a nyelvükön szólni, elérni őket, tudunk-e ennek a korosztálynak újat mondani”. Látva azt a kapcsolatot, ami élő közöttük, ahogy egymásra figyelnek, ahogy közösen énekelnek, dicsérik az Urat, ez bizonyosságot lelt - tudnak.

A közel egy hetes tábor minden napja közös áhítattal kezdődött, majd egy előadást hallgattak meg, amely felvezetés volt a csoportbeszélgetésre. A gyerekek nagyon szeretik és igénylik ezeket a kisköri alkalmakat. Esténként könnyedebb közösségi összejöveteleket tartottak. A délutáni szabad programok alkalmával idén a csoportok Kaposvárra látogattak el, megnézték a templomot, a gyülekezet által működtetett KeresztezŐ kávézót, a várost. A kaposvári gyülekezet másként is szorosan kapcsolódik a találkozóhoz, a kárpátaljai csoport táboroztatásának költségét ők vállalták magukra.

A gyerekekkel lelkipásztorok és teológus hallgatók is jöttek. Csilla Isten iránti hálával mondja, hogy az évek alatt sokakat itt szólított meg az Isten, és hívott el szolgálatra. A most itt lévő teológus hallgatók közül is jópáran táborozók voltak. De olyan családok is jöttek gyermekeikkel, akik az első alkalmakon még maguk is gyermekek voltak. Megtisztelte jelenlétével a találkozót Szenn Péter, horvátországi református püspök is.

Július 31-én három lelkipásztor fóruma volt a zsúfolásig megtelt előadóteremben: Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztor (mint kérdező), Steinbach József püspök és Petró László kaposvári lelkipásztorok (mint válaszolók).

Steinbach József előszóként köszönetet mondott Révészné Bellai Csillának, férjének és minden segítőnek, akik lehetővé teszik, hogy ez a találkozó, ez az áldott lehetőség évről évre megrendezésre kerülhet. A bemutatkozás lehetőségében megelőlegezte a beszélgetés fő mondanivalóját: „Életemnek, családommal együtt egyetlen egy értelme, öröme, tartalma, boldogsága az, hogy követhetjük Jézus Krisztust és az Ő országát építhetjük ebben a világban. Jó látni benneteket, hogy ti is ezen az úton jártok. Higgyétek el, hogy Jézus Krisztus az életünknek minden öröme.”

A Hajdú Zoltán Levente vezette beszélgetés valóban erről tett tanúbizonyságot. Szó volt arról, hogy miként öleli körbe életüket az Ige. Minden hívő embert arra hív el Isten, hogy tegyenek tanúbizonyságot Jézus Krisztusról. A lelkipásztorok saját megtérésük, hitre jutásuk megvallásával, személyes bizonyságtételekkel szóltak az Isten életet formáló munkájáról: Isten csodákra képes, lássuk meg, higgyük el, éljük meg ezeket a csodákat.

Krisztus szolgálatát mindenkinek az adott helyén kell végeznie, és ez a szolgálat örömmel tölti el az embert. A világnak szüksége van a krisztusi szeretetre, ezt kell hirdetni és képviselni, nincs más megoldás a jobb világ elérése érdekében. Elhangzott, hogy mi reformátusok az egyetemes papság elvét valljuk, azaz Krisztus üzenetének a meghallói és továbbadói vagyunk a magunk helyén, és Isten is így tekint ránk. Engedjük, hogy Isten megragadja az életünket és elindítson a helyes úton, hogy aztán mi is erre az útra hívjunk másokat is.

A közel egyórás fórumbeszélgetést a fiatalok érdeklődéssel, nyitottan hallgatták végig, és nagy tapssal köszönték meg a lelkipásztorok bíztató, bátorító, személyes szavait.

A Felvidékről, Kárpátaljáról, Partiumból, a Szilágyságból, Székelyföldről, Szlavóniából, a Vajdaságból érkező gyermekek a hét lezárásaként úrvacsorás istentiszteleten vettek részt.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. August 24., Saturday,
Bertalan napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8554
Összesen 2009. június 2. óta : 42119322