A Győri Molnár Mária Nőszövetség bemutatkozása

DTRE Kommunikációs Szolgálat, 2024-09-04 08:22:11

Nőszövetségünk vezérigéje Pál apostol Galatákhoz írt leveléből származik:
„Egymás terhét hordozzátok és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal. 6:2)

Ezzel a lelkülettel szolgálunk a gyülekezetünkben, igyekszünk segíteni, támogatni lelkészeink és a presbiterek munkáját megalakulásunk, azaz 1995. október 8 óta.  Mindnyájan hordozzuk a magunk terhét, de ha kell, segítünk mások és egymás terhén is könnyíteni észrevétellel, megértéssel, türelemmel, imádsággal, szeretettel.

Minden héten egyszer találkozunk a gyülekezeti teremben 15-17 óráig, majd, aki csak tud részt vesz 17 órától a gyülekezeti bibliaórán is. Találkozásainkon együtt énekelünk, imádkozunk, beszélgetünk, kézimunkázunk, jól érezzük magunkat egymás társaságában. Kézimunkákat készítünk, varrunk, kötünk, takarókat, párnákat állítunk össze, keresztelő kendőcskéket hímzünk. Bölcsődénk részére több váltás asztalterítőt és sok babaruhát is készítettünk.

Anyagilag önállóak vagyunk. Egy évben kétszer árusítunk, ezt összekötjük az adventi és a húsvéti gyerekdélután programjaival. A befolyt összegből tudjuk fedezni kiadásainkat és jó célokra adományozni is tudunk belőle.

 

Templomunk úrasztali terítőire gondot viselünk, ugyancsak odafigyelünk az úrasztali virágokra, az újságok, hírlevelek, hitmélyítő füzetek és egyéb sajtótermékek árusítására, célba juttatására. Ugyancsak lelkes tagjaink végzik az istentisztelet után a perselypénz számolását. Úrvacsorás istentiszteletek alkalmából a kiskelyhek elmosása és elrakása is felvállalt feladatunk. Minden hónap első vasárnapján az un. családi istentisztelet után szeretetvendégséget rendezünk, teával, süteményekkel várjuk a testvéreket a gyülekezetből. Készítünk igés kártyákat, melyeket úrvacsorakor a szüleikkel kijövő gyerekek kapnak meg áldás kíséretében, ill. a szentestei istentisztelet minden résztvevője. Segítjük a gyülekezeti szolgálatot az évi két körlevél beborítékolásával is.

Nagyon komolyan vesszük az imádkozás szolgálatát. A hálaadáson és Isten magasztalásán túl nagy szükségét érezzük a közbenjáró könyörgéseknek. Indítunk imaláncot betegekért, nehéz helyzetben lévőkért, elesettekért, mikor mire van a legnagyobb szükség.

Jó a kapcsolatunk és látogatjuk is az Újvári János Református Szeretetotthont Mezőörsön. igét, édességet, adományt, szeretetünket és odaszánt időnket visszük az idősek felé. Támogatjuk minden évben konfirmandusainkat, hímzett könyvjelzőt ajándékozunk nekik és anyagilag is hozzájárulunk az ajándékba adott Bibliákhoz. Tartjuk a kapcsolatot Kevezsda Szilvia testvérünkkel, aki Malawiban szolgál a külmisszióban. Már többször is tartott nálunk beszámolót, igyekszünk imádsággal és anyagilag is áldott munkáját. Részt veszünk a kárpátaljai családokat támogató un. keresztmama programban, valamint mindenben segítjük a gyülekezetünkbe Kárpátaljáról érkezett családokat.

Minden évben megtartjuk a Világimanapot és a Kárpát-medencei imanapot is közösen a szabadhegyi testvérekkel. Ezek nagyon kedves összejövetelek, mindig sokat tanulunk, látunk hallunk. Az előadás és az igei rész után megkóstoljuk mindazt, amit az aktuális országból származó receptek alapján sütöttünk, főztünk.

Kis csapatunk háromnegyed része „hetvenkedik” azaz 70 felett jár, de ott vannak körülöttünk egyfajta holdudvarként a dolgozó fiatalabb testvérek is, akik kérésre jönnek segíteni, akik majd folytatják a nőszövetségi szolgálatunkat a Jó Isten segítségével. Igyekszünk hívogatni gyülekezetünk friss nyugdíjasait, az egyedül élőket, hogy jöjjenek közénk, hiszen nemcsak jó társaságra lelhetnek, hanem a szolgálat örömében is osztozhatnak velünk.

 

Hisszük és valljuk, hogy mindenre van erőnk az Úrban, aki megerősített a múltban is és most is bennünket naponként. Bizodalmunk csak az Úr Istenben van, aki megígérte:

„és íme én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” Mt. 28:20

 

Elnök: Wagner Angéla

Titkár: Sándor Gáborné


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. October 26., Saturday,
Dömötör napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5787
Összesen 2009. június 2. óta : 43204333