Beszámoló a XX. Körmendi Bibliatáborról

DTRE Kommunikációs Szolgálat, 2024-09-04 08:44:43

2024. július 29. és augusztus 2. között szerveztük meg a XX. Körmendi Református Bibliatábor, kereken harminc évvel azután, hogy megrendezésre került az első, 1994-es tábor.

Minden reggelt a templomban kezdtünk. A gyermekek érkezése előtt a segítők rövid imaközösségben kértek áldást az előttük álló napra.

Nyolc órakor a lelkipásztor üdvözölte a gyermekeket, majd közösen elmondtuk a vezérigét, amely papírból kivágott felhőkön volt olvasható: „Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” (Zsoltárok 16:11)

Ezután énektanulás következett gitárkísérettel. Nagy kedvenc lett többek között a „Kicsi vagyok én”, az „Olvasd egyre szent Bibliád” és az „Ez az a nap” című dal, ezeket rövid időn belül kívülről fújták a gyerekek.

Amíg a lelkipásztor a soron következő bibliai történetet mesélte a táborozóknak, a segítők jelmezbe bújtak, majd meg is jelenítették az elhangzottakat. Így adták elő, hogyan szólította meg az Úr a gyermek Sámuelt, hogyan találta meg a fáraó lánya a kis Mózest a Nílus vizén, hogyan támasztotta fel Jézus Jairus leányát. Eljátszották, hogy milyen nehéz átjutni a tevének a tű fokán, és azt is, hogyan változtatta Jézus a vizet borrá a kánai menyegzőn.

A történet bemutatását követően éneklés és imádkozás után átkísértük a gyülekezeti házba a gyerekeket, ahol korosztály szerinti csoportbontásban beszélgettünk velük a napi témáról. Ezután kézműves foglalkozás következett, például gyöngyfűzés és mézeskalács díszítés. Egy kis tízórai után három csapatra osztottuk a táborozókat egy-egy csapatkapitánnyal. A kapitány a rábízott csapatot minden nap öt állomásra terelte, ahol különféle ügyességi feladatokat teljesítettek pontokért: célbadobás, ugróiskola, akadálypálya, hogy csak párat említsünk. Az állomások után jól megérdemelt finom uzsonna várta a gyerekeket.

Uzsonna után közös játékok következtek, sorra került a klasszikus székfoglaló és a Péter mondja nevű játék is. Fél egykor visszatértünk a templomba, ahol átismételtük a reggel hallott és látott történetet, elmondtuk az igét – aki tudta, már kívülről –, majd énekkel és imával zártuk a napot.

A segítők együtt ebédeltek a gyülekezeti házban, ezalatt megbeszéltük a következő nap programját.

Pénteken a záróestre nem csak a gyerekeket vártuk vissza, hanem szüleiket, testvéreiket, sőt az egykori, ma már felnőtt táborozókat is meghívtuk. A kicsik bemutatták, milyen sok éneket tanultak a hét során, a segítők megismételték a reggeli előadást (a kánai menyegzőt), majd a lelkipásztor kihirdette, hogy melyik csapat gyűjtötte a legtöbb pontot a táborban. Mindhárom csapat szép jutalmat kapott a lelkes részvételért: igés füzetet, ceruzát, matricát, és egy kis édességet.

Az eredményhirdetést követően valamennyi vendéget átinvitáltunk a gyülekezeti házba, ahol képvetítés és szeretetvendégség várta őket. A nagytermet a táborozók sajátkezű rajzaival dekoráltuk, amelyeket a héten szerzett élményeikről készítettek.

A hét folyamán egy postaládának kinevezett dobozka állt a gyülekezeti ház bejáratánál, ahova a gyerekek leveleket dobhattak be a szervezőknek címezve. Kaptunk egy nagyon kedves üzenetet az egyik táborozótól, ez állt benne:

„Köszönöm szépen ezt a tábort. Nagyon sok élményt szereztem az öt nap alatt. Az állomásoktól kezdve az éneklésig minden nagyon jó volt. És ha jövőre is lesz, rám számíthatnak!”

 

                                                                                Szabadi Emma
                                                                     főszervező, egyetemi hallgató

Kapcsolódó link:http://refdunantul.hu/lap/orsegiem/hir/mutat/24752/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. December 21., Saturday,
Tamás napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9464
Összesen 2009. június 2. óta : 44156383