Istenre és a növekedésre nyitottan

A Magas-Bakony központjában, a hétezer lakost számláló kisvárosban, Zircen lehettünk tanúi a Dunántúli Református Egyházkerület egyik legsikeresebb gyülekezetplántálásának. Aktív, életerős eklézsia nőtt ki az egykori szórványból. Befogadó, egymást számontartó közösség épült a hajdani bányavárosban a reformátusokból, akik 2008-tól missziói, majd tíz év után önálló egyházközséggé váltak. Nehéz olyan országos, egyházkerületi vagy -megyei programot találni, amelyben a zirci gyülekezet részt ne venne. Az evangélikusokkal közös kis templom kereteit is túlnőve gyülekezeti házuk átadására készülnek.

KEZDETBEN… ISTEN LELKE LEBEGETT A DOMBOK FELETT

– Eredetileg havi két istentiszteletünk volt – emlékezik Buda Imre, a gyülekezet presbitere. – Ha a munkahelyi beosztás miatt az egyikre nem tudott elmenni az ember, egész hónapra lelki töltet nélkül maradt. Akkoriban hatan-nyolcan jártunk istentiszteletre. Néhányunkban megfogalmazódott az igény, hogy többet szeretnénk, Kovács Attila lelkipásztornál pedig – aki Csetényből járt át szolgálni akkoriban – halló fülekre találtunk. Nem egy csapásra született meg az elhatározás, hónapok, évek alatt érlelődött meg bennünk a gyülekezetté formálódás szándéka. Hogy honnan tudtuk, hogy nem fölösleges erőbefektetés önállósodni? Hogy lesznek, akiket megtalál a közösség? Nem tudtuk. Emberi számítások alapján nem vágtunk volna bele – mondja őszintén –, de bíztunk Isten gondviselésében!

A közösség és gondozó lelkésze látását megerősítette a 2001-es népszámlálás is, eredményei alapján Zircen és környékén – a katolikus tengerben – ötszázan vallották magukat reformátusnak. Ezekben az időkben kapcsolódott be a gyülekezetbe a környékre költöző Kuti Csaba, aki egyházkerületi főgondnok volt Márkus Mihály püspök mellett. Vele és általa a kerülettel összefogva elkezdték kialakítani az infrastruktúrát ahhoz, hogy önálló lelkészről tudjanak gondoskodni. Presbitériumot választottak, hogy legyen, aki koordinálja és imádságban hordozza a növekedést. Az Úr az ő szívükben és a körülményekben egyszerre formálta a lehetőségeket: a templommal szomszédos épületet épp ekkor hirdették meg eladásra. A közösség vezetősége úgy érezte, ez nem lehet véletlen, isteni útmutatásról van szó. Hiszen csak parókia birtokában gondolkodhatnak saját lelkészben, így egyházkerületi segítséggel belevágtak.

A SZÁLAK ÖSSZEÉRTEK

Vecsey Katalin korábban tíz évig Sopronban szolgált beosztott lelkészként, férjét, Andrást is ott ismerte meg, aki nemcsak támogatja feleségét, de minden gyülekezeti háttérmunkában is szívesen részt vállal. Amikor Katalinban elkezdett érni az önálló szolgálat gondolata, gyermekkori lelkésze, Kovács Attila említette neki a formálódó zirci közösséget. Minden elkötelezettség nélkül – egy-egy hazalátogatásuk során – vendégszolgálatot vállalt a gyülekezetben, így tét nélkül meg tudtak ismerkedni. Ezután eltelt néhány év, és egyszer Márkus Mihály püspök hangját hallotta meg a telefonban: élesedik a zirci missziós helyzet. – Kovács Attila mondta, higgyem el: önmagában az, ha rendszeresen lesz minden vasárnap istentisztelet, meg fogja erősíteni a gyülekezetet. Így is lett – emlékszik vissza a kezdetekre. Akik korábban vissza-visszajártak Dudarra, Cseténybe, a gyermekkori gyülekezetükbe a környéken, azok szép lassan meggyökereztek helyben, új közösséget építve.

 
Az Egyesült Protestáns Egyház még az 1940-es években vette meg azt a telket, amelyre templomot emeltek, negyven éve pedig a dudari reformátusok és a bakonyszentlászlói evangélikusok jöttek felújítani a zirci gyülekezet számára a közös használatú evangélikus–református istenházát. Ősszel készülnek ezért a felújításért hálát adni. A gyülekezeti házuk megépítését 2017-ben határozták el, és bár a koronavírus-járvány sokban hátráltatta őket, már csak kisebb külső munkálatok hiányoznak ahhoz, hogy következhessen a műszaki átadás. A gyülekezeti házra több szempontból is szükség volt: a picike templomban népesebb gyülekezeti alkalmakkor már nemcsak két, de időnként három istentiszteletet is kellett tartani. Ráadásul így párhuzamos programoknak is van tere, mindössze pár méter távolságra - Fotó: Bella Violetta

BÁZIS A RÉGIÓBAN, KRISZTUSSAL A KÖZÉPPONTBAN

Zircen tősgyökeres reformátusról jóformán nem is tudnak. A gyülekezet gerincét azok alkotják, akik elszármaztak a környék gyülekezeteiből: Dudarról, Csetényből, valamint az elmúlt évek alatt beköltöző családok. Úgy érzik, bár jó lenne egyből a közepébe vágni a missziónak, a bizalom elnyeréséhez idő kell. Buda Imre így fogalmaz: nem mindenki vevő azonnal a lelki tartalmakra, de ha látják, hogy itt vannak fiatalok, családok, akik jól érzik magukat, akkor talán jó emlékkel térnek haza, és legközelebb is visszajönnek. – Azon dolgozunk, hogy itt jó élményt kapjanak azok is, akik hitben még nem járnak mélyen – mondja a presbiter.

Nagy Tamás főgondnok arról beszél nekünk, hogy bár természetesen jó érzés sikerprojektnek lenni, a presbitérium nem teheti ölbe a kezét. A legnagyobb feladatuk a gyülekezet margóján mozgókkal van, akiket egyelőre csak papíron ismernek. A környéken élő ötszáz reformátusból ugyanis százötvenen járulnak hozzá a gyülekezet fenntartásához, istentiszteleteken pedig negyven-ötven fő körül alakul a létszám. Szeretnének mindenkit eggyel közelebb hívni a gyülekezet középpontjához, ahol Jézus áll. A szolgálatba való behívásban is szeretnének még fejlődni.

A lelkipásztor asszony a presbitériummal közös látással van afelől, hogy a hittanos családok a gyülekezet előtt álló legnagyobb missziós terület. Meríteni bőven van kiből, hiszen hatvan gyermek részesül hitoktatásban. – Örömmel és hálával tölti el a gyülekezet vezetőségét a családi istentiszteletek népszerűsége, hiszen ilyenkor kinövik a templomot, ám azon kell fáradozni, hogy minél több család ne csak alkalmankénti látogatója, hanem rendszeres résztvevője legyen a gyülekezeti életnek – mondja Katalin. A gyülekezet igyekszik mindehhez növekedésre kész, befogadó közösséggé válni, és imaközösségek alkalmával újra és újra Isten elé vinni ezt a missziós célt.

NYITOTT AJTÓT ÉS SZÍVEKET ADNAK A BETÉRŐ ELÉ

Vecsey Katalin elmondja, hogy a keresztelések missziói lehetőséggé is válnak. Ma már ugyanis nem csak hagyományos és egyházias családmodellből érkeznek a szülők, egyre gyakrabban egyedülálló édesanyaként vagy mozaikcsaládból érkezve kérik a keresztséget gyermeküknek, akár azzal a szándékkal is, hogy ők maguk is készek megkeresztelkedni vagy konfirmálni. – Csak kellően nyitott hozzáállással van alapunk felkeresni ezeket a családokat az óvodai és iskolai hittan lehetőségével. Ráadásul apafigurát, értékrendközösséget és támogató hátteret nyújthat a gyülekezet olyanok számára, akiknek ez otthon nem adatott meg – magyarázza a lelkész. A gyülekezet mostani méretei mellett még jól számon tudják tartani a családokat, és nemcsak a vasárnapokra szól egymás terhének és örömének hordozása, hanem a hétköznapokra is. Ötévente szoktak megállni és hálát adni a gyülekezet létéért; ezekre az ünnepekre elhívják a megkeresztelteket és konfirmáltakat is. Átlagosan négy-öt fiatal konfirmál egy évben, és Katalin tapasztalata az, hogy az ilyen pici csoportok nagyon össze is forrnak.

A helyi kórház rehabilitációs részlegébe az ország minden pontjáról érkeznek betegek, akik gyakori vendégei az istentiszteleteknek, ahogyan a városban és a környéken egész évben megforduló turisták is be-betérnek, új és új színt adva az istentiszteleti közösségnek. – Az már akkor is megragadott, amikor először idejöttem vendégszolgálatra, hogy nem csak idősekből áll a gyülekezet, vegyes korosztályú az összetétele. Mindig azzal a nyitottsággal kell jelen lennünk, hogy bárki betérhet. De jó befogadónak bizonyult a közösség eddig is. Van egy család, ahol az apuka kameruni, tehát fekete bőrű, az édesanyával és két kisgyermekükkel együtt rendszeresen járnak istentiszteletre. Elmondták, hogy Budapesten több gyülekezetbe is megpróbáltak bekapcsolódni, de nem találtak lelki otthonra, mi viszont nagyon örülünk nekik, igazi színfoltjai gyülekezeti közösségünknek. Egy ilyen pici templomban, mint a miénk, a legkisebb nesz is zavaró tud lenni, de nálunk senki sem nézi rossz szemmel az istentiszteleten az izgő-mozgó gyerekeket, hiszen ahol zaj van, ott élet is van.

Nagy Tamás főgondnok és Buda Imre presbiter kiemeli, hogy lelkipásztoruk gyerekek és fiatalok között végzett munkája példaértékű. Idén is közel negyvenfős volt a gyermektábor, a fiataloknak is minden nyáron tartanak. Korábban voltak kétségek, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy érdemes az ifjúságba energiát fektetni, hiszen már a harmadik generáció nő fel a gyülekezet közösségében. – Jó látni, ahogyan a fiatalok számontartják egymást az ifiből kikerülve is. Példák az utánuk jövők számára, és ahogyan lehetőségük, élethelyzetük engedi, visszatérnek a gyülekezetbe – mondja Vecsey Katalin.

A GENERÁCIÓK VÁLTOZNAK, A BESZÉLGETÉS NEM

Réteg- és ifjúsági alkalmak tekintetében őszi és tavaszi félévben gondolkodnak, a gyülekezetben ez vált be. Hol egy bibliai témában mélyednek el, hol egy kapcsolódó könyv a vezérfonaluk hetente két-két hónapon át. Jelenleg például az ifi mellett férfi- és női kör is működik, ezekben közös imádsággal és énekkel kezdik az alkalmat, majd külön csoportban beszélgetnek tovább. Úgy tapasztalják, ilyen jól belátható időszakokra könnyebben elköteleződnek az emberek. A rétegalkalmak nélküli időszakokban pedig több lehetőség nyílik a személyes, lelkigondozói beszélgetésekre. – Szoktak élni vele a gyülekezeti tagok. Fontos, hogy megérezzék ilyenkor a támogató, segítő légkört, azt, hogy jöhetnek bizalommal, és beszélhetnek mindenről, ami foglalkoztatja őket – hangsúlyozza a lelkipásztor.

Katalin azt mondja, náluk megdől az a közkeletű vélekedés, hogy a gitárzene lenne a kulcsa az ifjúság összetartásának. Zircen valahogy sosem lett hangsúlyos az éneklés, annál inkább a meghitt beszélgetések és a közös szolgálatok. Udvari Klaudia, az idén tízéves ifjúsági közösség egyik alapítója ma már óvónőként dolgozik, az első olyan konfirmanduscsoport tagja, amelyet már a lelkésznő készített fel a konfirmációra. Hálás szívvel emlékezik vissza az ifjúsági közösség kezdeti lépéseire, összekovácsolódására, az első ifis bringatúrára, amely a személyes életén és hitén is otthagyta a lenyomatát. – Nagy harmóniában voltunk, tudtunk egymáshoz kapcsolódni beszélgetésekkel, játékkal. A mai napig figyelünk egymásra, tudjuk, kivel mi van – mondja Klaudia.

Katona Bálint gimnazista diák a jelenlegi ifi egyik meghatározó tagja és a gyülekezet egyik legújabb betanuló kántora. Ő egyebek mellett azért szeret a pénteki ifiken részt venni, mert valami egészen mást tapasztal, mint ami a világban megszokott. – Itt, ha eltérő is valakinek a véleménye, úgy tudunk beszélgetni, hogy nem adjuk át magunkat az indulatos gyűlölködésnek, hanem higgadtan és szeretettel fordulunk egymáshoz, szem előtt tartva, hogy mi is megbocsássunk, ha Isten megbocsátott – vallja Bálint. Azt gondolja, ha többen tudnának így eszmét cserélni, az az egész társadalomra gyógyhatással lenne.

ISTENNEK KELL INKÁBB ENGEDELMESKEDNI, MINT A MODELLEKNEK

Vecsey Katalin szerint a gyülekezetépítés, alkalmak szervezése dolgában jobb, ha nemcsak modellekben és módszerekben gondolkodik a közösség, hanem saját utat keresnek: figyelnek arra, hogy Isten Lelke mikor mire inspirálja őket, valamint a gyülekezet összetétele milyen közösségi alkalmak bevezetését, megtartását indokolja és teszi lehetővé. – Merni kell kezdeményezni, belevágni új dolgokba, és nem kell feltétlenül ragaszkodni ahhoz, ami éveken át működött, de eljárt felette az idő – mutat rá. Ugyanakkor szerinte azt is szem előtt kell tartani, hogy a gyülekezet nem programszervező, szabadidős egyesület. És bár a kirándulások, kézművesfoglalkozások is bírhatnak közösségépítő erővel, a gyülekezet küldetése elsősorban az, hogy Krisztushoz vezessen minél többeket. Ennek fényében igyekeznek szervezni a közösségi életet, hívogatni a környék reformátusait és mindazokat, akik érdeklődnek a hit iránt.

A cikket elolvashatják a Reformátusok Lapjában is.