Utaidat, Uram, mutasd meg nekem!

Márton Gergely, 2024-09-25 08:29:56

Harmadik nevelési évét kezdte meg a balatonalmádi Nádas Református Óvoda. Isten kegyelméből és az intézmény elhívott vezetőinek és munkatársainak köszönhetően már mind a négy csoportban teljes létszámmal működnek. A most érkező 31 óvodás életére befogadó istentisztelet keretében szeptember 21-én kérte Isten áldását Steinbach József püspök, a fenntartó gyülekezet lelkipásztora.

Áldás, békesség, Istennek dicsőség! A balatonalmádi Nádas Református Óvoda befogadó istentiszteletén már jó hangosan tudták a köszönést az intézmény új óvodásai. Többségüknek még ez az első templomélménye. Izgatottan várták már ezt a napot, egész héten azt kérdezgették: mikor megyünk oda, aminek a tornyán csillag van?

„Hálásak vagyunk értetek, és hálásak vagyunk önökért” – köszöntötte Steinbach József püspök-lelkipásztor a gyerekeket, az apukákat és anyukákat. Megköszönve a szülőknek a bizalmukat elmondta, hogy egy keresztyén óvoda a nevelés és az iskolára való felkészítés mellett, milyen többletet ad a gyermekeknek. Rátereli őket arra az igaz útra, ami a biztos, boldog megérkezéshez vezet, és ami a mai rengetegben, amikor annyiféle más irányt kínálnak, nagyon fontos. A kicsikhez szólva úgy fogalmazott, Isten úgy vezeti őket, mint a szüleik: kézen fogja őket, hogy el ne tévedjenek, felemeli őket, hogy szélesebb nézőpontból lássák az utat. Így tartja az övéit a helyes, igaz úton: terel, vezet, vigyáz ránk. Az Ő útjának rendje van, segítsége van, célja van, ami a boldog, biztos megérkezés felé visz.
Az óvodában törekednek arra, hogy a gyermekek megismerjék Isten vezetésének áldásait, hogy az Ő segítségével induljanak el az élet útján.
Az elhangzottak után a gyermekek a lelkipásztorral közösen mondták a 25. Zsoltár szavait: Utaidat, Uram, mutasd meg nekem!

Mózes ötödik könyvéből vett igével köszöntötte az ünneplő gyülekezetet Rokalyné Csizmadia Margit intézményvezető: „De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod, ha teljes szívedből és teljes lelkedből kutatsz majd utána.” (5Móz 4,29)
Harmadik évét kezdte meg az óvoda, amiért Istennek adnak hálát. Az intézmény minden munkatársa elhívott az Ő szolgálatára, arra, hogy Isten eszközeként megmutassák a gyermekeknek azt a keskeny utat, ami Jézus Krisztushoz vezet. Minden, az óvodában most kezdő óvodást egy gyermekbibliával ajándékoznak meg. Kérte a szülőket, hogy otthon is lapozgassák gyermekeikkel.

A befogadó istentiszteleten Steinbach József Isten áldását kérte az óvodásokra és szüleikre, majd az intézmény új munkatársaira, akik esküt is tettek ezen az alkalmon.

A balatonalmádi Nádas Református Óvoda 2024/25-ös nevelési évét, a most érkező 31 gyermekkel összesen 103 óvodással kezdi meg.

Isten áldása legyen rajtuk!


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. December 21., Saturday,
Tamás napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8116
Összesen 2009. június 2. óta : 44155035