Az Úr a mi erős várunk
Márton Gergely, 2024-09-27 08:45:36
A szeptemberi dunai árvíz napokon át komoly erőfeszítésre és összefogásra késztette az országot. A Magyarországi Református Egyház a Szeretetszolgálatán keresztül vette ki részét a védekezésben, de számos önkéntes testvérünk is a bajbajutottak mellé állt. Egyházkerületünkben a dunaalmási templom került veszélybe, amit Isten kegyelméből sikerült megvédeni. A 2013-as árvíz idején már megsüllyedt épület azonban további károkat szenvedett. Steinbach József püspök, a zsinat lelkészi elnöke a helyszínen tájékozódott a templom és a gyülekezet állapotáról. Az ország gyülekezetei az október végi perselyadománnyal a templom felújítását támogathatják.
A dunaalmási templom tövében már csak a homokzsákok és a védőfóliák emlékeztetnek arra, hogy öt nappal ezelőtt itt még a Duna folyt. Az utóbbi évek legnagyobb áradása komoly veszélyt jelentett. A vízszint magasságát nem kell saccolni, jól látható az a zsákokon és a fólián hátrahagyott nyomokból. Védekezés nélkül elérte volna a templomot. De az út másik oldalán lévő parókia udvarát is fenyegette az ár.
A víztömeg levonult, Isten kegyelméből és az Ő emberi eszközeinek, hivatásos és önkéntes segítőknek köszönhetően nem történt tragédia. A folyó teljes szakaszán az összefogás és segítő tenniakarás mutatkozott meg.
Egyházkerületünk területén két templomunk volt kitéve veszélynek; Neszmélyen és Dunaalmáson kellett nagy erőket bevonni a védekezésbe.
Nagy Attila Ákos helyettes lelkipásztortól megtudtuk, hogy Neszmélyen sikerült elzárni a víz útját, áttörés nem fenyegette a templomot. A 2021-ben felújított épület vízelvezetése jól működött, a talajvíz sem okoz problémát. A parókián azonban megjelent a talajvíz, ott lesznek még feladatok.
Dunaalmáson a hivatásos mentőegységek munkáját a helyiek mellett a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntes csapata segítette, valamint több környékbeli is bekapcsolódott a munkába, ahogy tették ezt a Tatai Református Gimnázium önkéntesei is. Schönberger Klára lelkipásztor hálával teszi hozzá, hogy a Dunántúl számos településéről is jöttek, akik a védekezésben mellettük álltak. Istent dicséri azok munkája, akik a közel egy hetes küzdelemben intenzíven, önzetlenül, fáradhatatlanul segítettek.
A közel egy hetes magas vízszint a vártnál gyorsabban húzódott vissza. Ez az amúgy jó hír Dunaalmáson azonban újabb problémákat hozott elő. Erről győződött meg Steinbach József püspök, a zsinat lelkészi elnöke is szeptember 25-én. A visszahúzódó víz szinte kiszippantotta magával a talajt az épület alól. A templom padozata, karzata a 2013-as árhullámkor a Duna gyors visszahúzódásának következtében már megsüllyedt, ez az állapot a mostani alkalommal tovább romlott.
A szakemberek már elkészítették az előzetes felméréseket. A templom tetőszerkezetének renoválására már korábban megkezdték a gyűjtést, azonban most felgyorsultak az események. Steinbach József püspök a Magyarországi Református Egyház segítségét ajánlotta fel. Az október utolsó vasárnapjának országos perselyadományait, a Zsinat határozatának értelmében, a dunaalmási templom felújítására juttatják el, de szükséges lehet egyéb források bevonására is. Ennek lehetőségeit mihamarabb megvizsgálják.
A nehézségek mellett azonban örömhírről is beszámolt a két éve Dunaalmáson szolgáló Schönberger Klára. Pályázati forrásból és az egyházközség önerejéből megújult a parókiaépület gyülekezeti terme. Szükség is volt rá, mert az egyre gyarapodó gyülekezet összetartó, aktív tagokból áll, sok programjuk van, aminek most már korszerű helyet tudnak biztosítani. A dunaalmásiak másik nagy öröme a templom mellett létrehozott rózsakert, amelyet nemcsak a gyülekezeti tagok látogatnak, hanem a település egészének közkedvelt helye lett.
Isten segítse továbbra is a Dunaalmási Református Egyházközséget. Aki teheti, az október végi országos perselyadomány alkalmával támogassa a gyülekezet templomának felújítását.
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. October 05., Saturday,
Aurél
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 45
Összesen 2009. június 2. óta : 42781712