A Zalaegerszegi Borkó Julianna Református Nőszövetség

DTRE Kommunikációs Szolgálat, 2024-09-30 15:35:52

A Zalaegerszegi Református Egyházközségben 1993-ban alakult meg a nőszövetség, amely Borkó Julianna nevét vette fel. 

Az ő életművét megismerve úgy érezték a tagok, hogy az ő egyszerűsége, tiszta embersége, hite, vallásgyakorlása követendő példát mutat. Borkó Julianna (1869-1947) élete Kopácstól Kopácsig tartott, azaz külsőleg soha nem hagyta el nagyobb messzeségre szülőfaluját, de lelkileg hatalmas utat járt be. 16 évesen férjhez adták, korán özvegyen maradt, előbb kétéves kislánya, majd 21 éves fia halt meg váratlanul. A nagy bánattól szívbajt kapott. 1906 karácsonyán három hívő asszony kopogtatott be hozzá, az ő bizonyságtételük nyomán jutott hitre. Csodálatos változásokon ment át, még a szívbaja is meggyógyult. Csakhamar bejárta a környező falvakat és mindenütt beszélt az élő Jézus Krisztusról. Tudott a nép nyelvén beszélni, ezért bizonyságtételei átütő erővel hatottak. 1928-ban Buzgóság címmel adja ki a kopácsi női bibliakör Juliska énekkötetét. Ezt így vezette fel a szerző: „Énekek. Melyeket Isten dicséretére, a saját és a testvérlelkek építésére és gyönyörködtetésére részben összegyűjtögetett, részben szerkesztett Borkó Julánna”. És szerényen elhallgatta: vannak benne saját szerzemények, hittel teli énekversek is. Mint az Új Énekeskönyv 766. dicsérete is mutatja: „Jézus, te vagy nékem őriző pásztorom, minden bánatomban hűséges gyámolom. Érjen azért bármi széles a világon, vigaszomat Benned mindig megtalálom.” Példaértékű lehet ma is az Istenhez való hűsége, mely a nehézségek idején, azok ellenére is megmaradt.

Nőszövetségünk létszáma 28 fő. Kiadásainkat tagdíjakból és egyéni adományokból finanszírozzuk. Fontos feladatunknak tekintjük, hogy a lelki munkálkodás mellett részt vegyünk a templom és környékének szépítésében, tisztán tartásában. Az őszi-tavaszi nagytakarítás a nőszövetség tagjai nélkül nem történik meg. A gyülekezeti szeretetvendégség szervezése és lebonyolítása is a mi feladatunk. Heti rendszerességgel bibliaórát tartunk, ahol a nőszövetség tagjai is szép számban jelen vannak. Negyedévente a bibliaórákat nőszövetségi összejövetellel együtt tartjuk, ahol az aktuális ügyeket is meg tudjuk beszélni az igehallgatás után. Emellett lehetőség van, hogy egymást is jobban megismerjük, beszélgessünk. Az ünnepek idején idős testvéreinket keressük fel a gyülekezet jelképes ajándékával. A látogatás célja a testvérek lelki támogatása, együtt imádkozással egymás erősítése.

Sajnos kevés fiatalabb testvér vállal ilyen szolgálatot, pedig nagy szükség lenne rá. A jelenlegi vezetés fontos feladatának tekinti, hogy a fiatalabb korosztályt is aktívabbá tegye.

Az egyik asszonytestvérünk kezdeményezésére újra alakult – hacsak időlegesen is – a hímzőkör. Az új énekeskönyvekre új borítók készültek, bővült a templomi textíliák garnitúrája is. A templomi textíliák, úrasztali garnitúrák kezelése, tisztítása is az asszonytestvérek feladata.

A gyülekezet életének fontos eseményeiben is aktívan részt vesz a nőszövetség. Ilyenek pl. az október első vasárnapi hálaadás. Az istentiszteletre hozott jelképes mennyiségű terméssel egyrészt megköszönjük Isten gondviselését, másrészt az összegyűlt terményt rászoruló családoknak, vagy idősotthonokba juttatjuk el. Ugyancsak fontos alkalom virágvasárnap ünnepe. A kialakult szokás szerint az úrasztalára mindenki egy-egy szál virágot hoz a gyülekezetből. Nagyhéten ezekből csokrokat készítenek asszonyaink, és a gyülekezet korábbi szolgálattevői (lelkészek, presbiterek) sírjára visszük ki. Advent idején koszorút készítünk a sírokra.

A gyülekezeti kirándulás szervezésében is kiveszi a részét a nőszövetség. Így jártunk már együtt Pápán, Szlovéniában Szécsiszentlászlón, Sopronban, az idén pedig Veszprémben.

Marandó élmény volt megismerkedni a dunántúli reformátusság egyháztörténeti emlékeivel, találkozni a muravidéki református testvérekkel, a soproni gyülekezet tagjaival, illetve Veszprém gyönyörűen felújított szakrális épületeivel.

Nőszövetségünk igyekszik részt venni mind az országos, mind pedig a dunántúli nőszövetségi konferenciákon, csendesnapokon. Az ott látottakat, tapasztalatokról beszámolót tartunk azoknak, akik nem tudtak személyesen részt venni. Nagy öröm volt számunkra, hogy 2017-ben és 2022-ben is a Zsindelyné Tüdős Klára díjat a zalaegerszegi nőszövetség elnöke vehette át, előbb Török Zoltánné, Jakus Katalin, majd pedig Gaál Dezsőné, Lenke.

Minden évben közösen tartjuk az evangélikus testvérekkel az Ökumenikus Női Világimanapot, amelyen évente váltva szolgálnak a református, majd az evangélikus testvérek. A Kárpát-medencei imanapot is szívügyünknek tekintjük. A korábbi években a gyülekezet közösségében tartottuk, tavaly (2023-ban) pedig a szombathelyi testvérekkel imádkozhattunk közösen.

Szeretettel csatlakoztunk a kárpátaljai árvákat támogató keresztmama programhoz. A háború kitörése óta pedig az idekerült kárpátaljai testvéreket támogatjuk helyben. Az idei évben az ungvári és ungtarnóci gyülekezet gyerektáborához nyújtottunk anyagi segítséget.

 

Hálával köszönjük lelkészeink – Hodánics Péter Csaba és Hodánics-Biró Tünde – támogatását, önzetlen segítségét. Köszönet illesse az asszonytestvérek szolgálatát. Így mondhatjuk el, hogy „mindeddig megsegített bennünket az Úr” (1Sám 7,12) a szolgálatban, és Őbenne bízva tekintünk reménységgel a jövőbe.

Tisztségviselőink:

Elnök: Gaál Dezsőné

Titkár: Hajdu-Baracskai Piroska

Pénztáros: Parragné Bicsák Olga

Országos és kerületi küldött: Kiss Balázsné

 

Összeállította: Gaál Dezsőné (elnök) és Hodánics-Biró Tünde (beosztott lelkipásztor, Zalaegerszeg)

 


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. October 26., Saturday,
Dömötör napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 5788
Összesen 2009. június 2. óta : 43204334