Őriszentpéteri lelkészértekezlet

Sisakné Páll Klára, 2024-10-04 10:07:14

Szeptember utolsó napján került megrendezésre Őriszentpéteren az Őrségi Egyházmegye soron következő lelkészértekezlete, amely azért volt rendkívüli, mert Szabadi István esperes úr nyugdíjazása előtt utoljára hívta össze ebben a formában az őrségi lelkipásztorokat.

Az alkalomra a helyi művelődési házban került sor, ahol testvéri szeretettel fogadta az érkezőket a helyi főgondnok és kedves felesége, illetve a lelkészházaspár. Nem csak szép szavak, hanem ízlésesen megterített asztal és sok finomság várt bennünket. Az áhítatot a házigazda Márkus-Oroszi Dániel lelkipásztor tartotta az ároni áldás alapján. Szó esett az áldás fontosságáról, Istenünk megőrző szeretetéről, ránk mosolygó és békét adó kegyelméről.

Az értekezlet vendége, Váczi Gábor a Magyar Református Szeretetszolgálat keretén belül működő Filemon szolgálat vezetője volt. Előadásának célja az MRSZ gyülekezeti beágyazódásának megerősítése volt, kérése az volt, hogy minden gyülekezetből legyen egy kapcsolattartó, akinek a Filemon szolgálat eltudja juttatni a hírlevelét, melyen keresztül a gyülekezetek tájékozódhatnak a Szeretetszolgálat sokrétű tevékenységéről, illetve arról, hogy hogyan tudnak ebben ők is részt venni.

Ezek után Szakál Anikó tartott időszerű tájékoztatást a szombaton esedékes hittanos találkozóról és a novemberi tanulmányi napról. Esperes úrtól a központi egyházmegyei reformációi ünnepségről kaptunk információt, amely idén Körmenden kerül megrendezésre.

Szentgyörgyi László lelkészi főjegyző az esedékes választástokról tartott beszámolót.

Az alkalom a Bognár étteremben zárult, bőséges vacsora és testvéri beszélgetés keretében.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. October 04., Friday,
Ferenc napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 12069
Összesen 2009. június 2. óta : 42769902