„Sokat gyötörtek, de mégsem bírtak velem…”

Születésének 100. évfordulója alkalmából Dr. Vályi Nagy Ervin professzorra, a Csurgói Református Egyházközség volt lelkipásztorára emlékeztek október 12-én. A hálaadó alkalmon Steinbach József püspök a 129. Zsoltár alapján hirdette Isten igéjét, ami Dr. Vályi Nagy Ervin hitvallása is volt: az egyháznak, Isten népének speciális küldetése, hogy felvállalja a gyötrődést Jézus Krisztus ügyéért tudva, hogy a legnagyobb gyötrelmet az jelentené, ha feladnánk a hit harcát.

Édesapja hivatását követve katonai pályán kezdte Vályi Nagy Ervin. A Ludovika Akadémiát elvégezve 1945 elején a háborúba küldték, ahol hadifogságba került, majd rövid munkaszolgálat után alakulatával együtt hazatérhetett.
Teológiai tanulmányait a Pápai Teológiai Akadémián kezdte meg, majd egy ösztöndíjnak köszönhetően Strasbourgban folytatta. Az 1948-as politikai változások miatt viszont a külföldi tanulmányai félbeszakadtak, így kerül Csurgóra lelkipásztornak.
Az 1956-os forradalom idején a helyi református egyházközség lelkipásztoraként vett részt a megmozdulásokban. Fő szerepet vállalt az indulatok mérséklésében, abban, hogy Csurgón ne legyenek erőszakos összecsapások. Ennek ellenére a forradalom leverése után két hónapig előzetes letartóztatásban tartották. Szabadulása után egy másik egyházközségbe, Balatonlellére „internálják”. Az itt töltött időszak a tanulást és megfeszített munkát jelentette számára. Tehetetlenül szemlélve az egyháznak a kommunista hatalommal való társutas szerepvállalását, egyetlen értelmes dolog maradt számára: intenzív teológiai tanulmányi munka és levelezés nyugati kollégáival. Ebben az időben egyrészt kifejlesztette magában az „alulmaradás” készségét, másrészt megtanult teológiai-filozófiai értelemben reflektálni arra, amit a történelemben megélt. Főleg német nyelven ír teológiai szaktanulmányokat, amelyek ekkor még többnyire az asztalfiókban maradnak, vagy külföldi szakfolyóiratokban kerülnek publikálásra. A megfeszített munka szívinfarktushoz vezet; barátai hathatós közbenjárására Svájcba kerül gyógykezelésre, és ezen időszak alatt, gyorsított eljárással – de magyarországi egyházi engedély nélkül – 1965-ben doktori fokozatot szerez a Bázeli Egyetemen.
1965-ben Budapestre került kutatóprofesszori állásba, a Református Egyház Zsinati Hivatalának frissen megalakított Felekezettudományi Intézetébe. Hazai mozgástere továbbra is behatárolt: az állam meghiúsítja az egyik kiemelt budapesti gyülekezetbe való meghívását, művei magyarul továbbra sem jelenhettek meg. Mindössze öt évet (1980−1985 között) taníthatott a Budapesti Teológiai Akadémián. 1980-tól haláláig a Budapest Németajkú Gyülekezet lelkésze volt. Korábban németül megjelent tanulmányainak gyűjteményes kötete csupán a rendszerváltás után, néhány héttel 1993-ban bekövetkezett halála előtt jelenhetett meg. (Forrás: Fazakas Sándor, Vályi Nagy Ervin teológiájának aktualitása tanulmánya alapján)

Dr. Vályi Nagy Ervin professzor születésének 100. évfordulóján emlékeztek egykori lelkipásztorukra Csurgón. „Hálát adunk mindazért, amit mindannyian, jelesül ez a gyülekezet is kapott az Úrtól Vályi Nagy Ervin professzor, lelkipásztoron keresztül” – mondta Steinbach József püspök, aki a 129. Zsoltár alapján hirdette Isten igéjét az alkalmon: „Sokat gyötörtek ifjúságom óta, mégsem bírtak velem!”

Sokat gyötörtek minket – hozza elénk a zsoltár érzékletesen leírva a kínok fizikai fájdalmát. Az élő Isten ismerete idegen ebben a világban, idegenül fogadják, ezért az Ő népe, miközben hirdeti az Úr szavát, olyan kihívásokkal kerül szembe, amelyek elgyengíthetik. A püspök úgy fogalmazott, hogy az egyház küldetésének ma is ez a kihívása: felvállalja-e az élő Isten ismeretének hirdetését ebben az idegen világban: „Isten népe csak akkor töltheti be küldetését, ha vállalja ezt a gyötrelmet, amely egy idegen világban az élő Isten ismeretének hirdetésével, követésével együtt jár”. A legnagyobb gyötrelem azonban az, mutatott rá a püspök, ha az egyház nem vállalja ezt, ha feladja a hit harcát. Az egyház a történelemhez való viszonyában sokszor félreértés áldozata lett, amiből fakadóan hűtlenül nem vállalta fel a gyötrelmet és a küldetést. Vályi azt hangoztatta, hogy a történelem emberi képződmény, ami nem lehet Isten akarata megismerésének forrása: „Ha az ember elkezdi isteníteni a történelmet, elkezd igazodni az evilági történelemhez és kiszolgálni azt, úgynevezett szekuláris üdvösséget akar megvalósítani, annak óriási ára van”.

Áldott legyen az Isten, hogy mindig vannak olyan emberei, akik felvállalják a Jézus Krisztus küldetésében járó gyönyörűséges gyötrelmet. Vályi Nagy Ervin professzor ilyen volt, aki számos próbatételen ment keresztül, aki egész életében a peremre volt szorítva, de mindig felvállalta Jézus Krisztus ügyét, vállalta a küzdelmet tudva, hogy az Ő ügyéért való gyötörtetésben nem hagyja el az Úr.

„Adja az Isten, hogy így lehessünk hűségesek, Vályi Nagy Ervin példáját követve. Nehéz időket élünk, és egyre inkább afelé megyünk, hogy vagy felvállaljuk a gyötörtetést vagy hűtlen szolgák leszünk. Köszönjük Urunk, hogy Te nem hagysz el bennünket, mert igaz, nagy és kegyelmes vagy és velünk vagy mindig” – zárta igehirdetését Steinbach József püspök.
Az igére felelve Hella Ferenc esperes adott hálát az Úrnak az Ő hűséges szolgájáért, Vályi Nagy Ervinért, azért, hogy általa is erősödhetünk az egyetlen igaz ügy, Krisztus ügyének a felvállalásában, az érte elszenvedett gyötrelemben abban a biztos tudatban, hogy Isten mindvégig velünk van az Ő megtartó, megváltó szeretetével.

Az igehirdetés után elsőként Németh László, a gyülekezet főgondnoka emlékezett a lelkipásztorra, aki az egyik legnehezebb időszakában volt az őrállója a gyülekezetnek.  Romeltakarítás, második templom építése, állandó küzdelem a Rákosi-rendszer egyházellenes politikájával, részvétel az 56-os forradalom eseményeiben… A főgondnok ajánlotta az évforduló alkalmára összeállított kiállításukat is.

Bödecs Pál nyugalmazott lelkipásztor egykori tanítványként is emlékezett Vályi Nagy Ervinre. Az életútja felidézése után teológiai munkásságát méltatta. Úgy fogalmazott, hogy a második világháborút követő lelkésztársadalom egyik legműveltebb, legmélyebben gondolkodó tagja volt. Előadásai nagy hatással voltak a teológiai hallgatókra, szellemi hagyatéka ma is aktuális, tanítása a mai protestánsok számára is fontos üzenettel bír. Tanításának alapja: igent mondani Krisztus keresztjére, egyedül ebben lehet meglátni Isten hatalmát.

Szászfalvi László, csurgói lelkipásztor meghatározónak nevezte személyes találkozását Vályi Nagy Ervinnel. „A vele való találkozás következménye volt az, hogy tudatosan kezdtem készülni a lelkészi szolgálatra” – mondta hozzátéve, hogy a professzor által éledt fel az a felismerés is benne, hogy a hit és az értelem összeegyeztethető.

Vályi Nagy Ervin új hang volt a teológián, ezt erősítette meg Steinbach József püspök is, aki teológushallgatóként találkozott a professzorral. Személyes emlékeit idézve fogalmazta meg azt a fontos tanítást, amit a teológiai gondolkodás összefüggéseire rávilágítva kapott tőle: „Megtanított arra, hogy a rendszeres Bibliaolvasás és -tanulmányozás mellett mást is olvassak; filozófiát, irodalmat, művészeteket, és arra, hogy hogyan tudom ezeket önállóan gondolkodva, evangélium összefüggésében egy magasabb szintre emelni”.

A megemlékezés végén Kazinczy Enikő presbiter tolmácsolásában hangzottak el Vályi Nagy Ervin gondolatai.

A hálaadó alkalmon zenei és énekes szolgálattal vettek részt a Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanulói.