Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül (videó)

Visszaállítani, reformálni deformált, eltorzult életünket Isten akaratához. A bűnbeesés óta ez Isten szándéka velünk. Az eltévelyedett, Teremtőjétől eltávolodott bárány útját formálni, visszavezetni Őhozzá. Erről olvasunk a Bibliában, Isten, a történelem Ura belenyúl az események folyásába, hogy hol gyengéden, hol erélyesen visszatereljen a helyes, igaz, egyetlen útra. Mindig türelemmel és megértéssel a mindig türelmetlen és értetlen eltévelyedettek iránt. Ez a kegyelem az Ő szűnni nemakaró reformálása.

Amibe Isten reformáló akarata belenyúl, az mindig alapvetően érinti az embert és a fennálló elromlott rendet, rendetlenséget. Ott mindig valami gyökeres, radikális visszaalakítás történik Isten akaratához, és az Ő akaratának kijelentett írásos formájához, a Szentíráshoz.

A reformáció napján egy adott történelmi pillanatra emlékszünk, és adunk hálát Isten emberi eszközeiért, akik által az Úr ismét radikálisan nyúlt bele az Ő népe életébe. Azért a reformációért adunk hálát, amelynek kezdetét ahhoz a naphoz kötik, amikor is 1517. október 31-én Luther Márton, Ágoston-rendi szerzetes közzé tette híressé vált 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtaján. Ez a reformáció is azzal kezdődött, hogy újra előkerült és mindennek a mércéjévé vált Isten kijelentett Igéje.
Az Ige Egyházában, az Élő Ige Évében erre emlékezünk, ezért adunk hálát: egyetlen igaz zsinórmértékünk Isten írott kijelentése és a testet öltött szó, Jézus Krisztus.
Hálaadásunkat mindig önvizsgálattal és bűnbánattal kezdjük: hol tartunk mi egyénileg és szent közösségünkben, az egyház keretében ezen az 507 éve újra elkezdett reformációban? Tudunk-e ebben a világban, amely egyre csak görgeti maga előtt reformjaival a bűnt, a hamisságot, Isten reformált népe lenni? Valljuk be, hogy a szekularizálódó világ a maga félreértelmezett és hamis liberalizmusával újra és újra felülkerekedik gyenge mivoltunkon. De ez a nap arra is emlékeztessen bennünket, hogy olyan Istenünk van, aki nem hagyja elveszni az övéit! Reménységünk van, mert meg van írva: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg…, mert „aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül” (Róm 10, 11-13). Tehát van helye a bűnbánatnak, de nincs ok a kesergésre, végképp nincs ok a megkeseredésre. Van okunk örülni ezen a napon, van kihez fordulnunk segítségért, kegyelem alatt állunk, gyengeségünket is a javunkra fordíthatja a Mindenek Ura! Belenyúl az eltévelyedettek életébe, és igaz utat mutat: egyedül a Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus, egyedül Istené a dicsőség!

Ez a nap alkalmas arra, hogy megemlékezzünk a magyarországi reformációban előttünk járók szentlelkes példájára is.
A reformáció hazánkban igen hamar megjelent és elterjedt. Gondoljunk csak arra, hogy 1531-ben, mindössze 17 évvel Luther tanainak megjelenése után Pápán kollégiumot alapítanak református eleink. Köszönhető ez a gyorsaság a peregrinusoknak, a vándordiákoknak, akik hazatérve fontos szerepet játszottak a reformáció hazai elterjedésébe.

Miként a vas edződik a tűzben, Isten úgy erősíti meg azokat, akiket fiának fogad. Alig száz évvel a protestantizmus megjelenése után Magyarországon is megerősödik az ellenreformáció. A magyar egyháztörténet 1671 és 1681 közötti szakaszára, az ellenreformáció korának egyik legvehemensebb időszakára „gyászévtizedként” emlékezünk.
350 évvel ezelőtt, 1674. március 5-re több mint hétszáz protestáns lelkészt, iskolamestert, tanítót, kántort, sőt még harangozót is Pozsonyba rendeltek. Így vette kezdetét a hírhedt pozsonyi per, melyben a hitük miatt megvádolt protestánsokat a kollektív bűnösség elve alapján, vagyis anélkül, hogy egyenként konkrét vádat hoztak volna fel ellenük, azonnal elítéltek.
Akik kitartottak hitvallásuk mellett, azokat súlyos büntetésben részesítették: várbörtön-fogságra vagy „kegyelemből” a valójában még szigorúbbnak számító gályarabságra ítéltek, akik közül alig negyvenen tértek csak haza.

Az ő rendíthetetlen hitüknek és mártíromságuknak állít emléket Gárdonyi Zoltán: MEMENTO - Szenvedésből szabadulásra – című kantátája, amit 1975-ben, a gályarabok szabadulásának 300 éves évfordulójára írt, és amelynek kottáját azon év reformáció napján zárta le.

A reformációra emlékezve idén októberben a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság református és evangélikus templomokban adta elő a művet.
Mi most a Balatonalmádi Református Templomban elhangzott koncert felvételével tisztelgünk a reformáció napja alkalmából a gályarabságra ítélt prédikátorok előtt. A kantáta bibliai ihletettségű szövege pedig az emlékezés mellett Isten hűségében ad megerősítést a reformáció napján is az Őbenne reménységet keresőket:

„Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről, mint akik magatok is testben vagytok. De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megtartatik. Ne dobjuk el hát bizodalmunkat, melynek nagy jutalma van. Mert békességes tűrésre van szükségünk, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjük az ígéretet.

…

Az Úr viaskodik miértünk, kit Istenünk küldött el nékünk. Ha kérdezed, hogy ki légyen az: Jézus Krisztus az, seregek Ura, Istennek szent Fia, annál vagyon a győzedelem.”