„Krisztus szeretete szorongat minket” - 100 éves a celldömölki református gyülekezet

2024. november 10-én ünnepelte a celldömölki református gyülekezet fennállásának 100 éves évfordulóját. 

A nagyszabású ünnepségen Major Lehel celldömölki református lelkész köszöntötte a megjelenteket, majd Pál apostol korinthusiakhoz írt második leveléből vett alapigével kezdte igehirdetését: “A Krisztus szeretete szorongat minket” (2Kor 5, 14-15). Majd így folytatta: „Látod-e, hogy aki szólít téged, éppen feléd jön, fényesebben a fénynél és gyorsabban az időnél? Ő a Világ Világossága és napról napra közeledik, de nem kellene azt gondolnod, hogy kísértet! Megjelenésekor némelyek ugyan megrémülnek Tőle, mert ráeszmélnek, hogy feltámadása után Neki adatott minden hatalom mennyen és földön! Az utolsó napon minden embernek Vele lesz találkozója, mivel „mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé”, de itt a gyülekezetben, ennek tudatában, egyáltalán nem indokolt megijedni Tőle, vagy elbujdosni előle, mert amivel hat ránk, amivel szorongat minket, az az üdvözítő Szeretet!”

A celldömölki gyülekezet 100 évéről így szólt: „Nem emberi akaratból és nem túlbuzgó emberek törekvéséből, hanem Krisztus szorongató szeretetéből született ez a gyülekezet 1924-ben. „Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” 2024-ben is! A Szeretet 100 éve néhány tanítványát arra sürgette itt Celldömölkön, „hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot.” A tanítványok nem önmaguktól indultak el, hanem Isten indíttatására, Nádasdy Lajos szavaival: „a hit vakmerőségével”! Egyedül Istené a dicsőség!” [...] „A 100 esztendős Celldömölki Református Egyházközség nem önmagáért van, hanem létrehívójáért: „Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk. Mert Krisztus azért halt meg, és azért kelt életre, hogy mind a holtakon, mind az élőkön uralkodjék.”

Ezt követően a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma, Művészeti Szakgimnáziumának Parlando leánykara szerepelt magyar és svéd nyelvű dalokkal. Szólót énekelt Major Kincső, a dalokat betanította és az énekkar karnagya Parola Csaba.

A marosvásárhelyi testvérgyülekezet részéről Nagy Orsolya mondott imát, majd Mészáros János Elek alcsúti presbiter, Simándy József-, Szenes Iván- és Vörösmarty Mihály művészeti díjas magánénekes énekelt.

Dr. Lennerné dr. Patkó Ildikó egyetemi adjunktus, gimnáziumi tanár, presbiter a következőképpen foglalta össze a gyülekezet történetének elmúlt 100 évét: „Történetünk kezdete több, mint 100 évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor a katolikus Kiss-Czell és az evangélikus Nemesdömölk egyesülése után csupán 50 református élt e városban. De hitük ereje és az összetartás csodája 1924. november 2-án új fejezetet nyitott: a református közösség döntött, és megalapította Kemenesalja első református gyülekezetét. A polgári fiúiskola szerény tantermében összeült közgyűlésen, Végh János adorjánházai lelkipásztor vezetésével, kimondhatták: megalakul a Celldömölki fiókegyház, az adorjánházi anyaegyház részeként, a pápai egyházmegye oltalmában.

A közösség első presbitériumát 1924. november 9-én, az evangélikus templomban iktatták be, mivel még református templom nem volt. Az eseményen Kis József pápai lelkipásztor és a református kollégium énekkara hozta el a hit felemelő üzenetét. Akkor mindössze 100 személy tartotta fenn ezt a közösséget – de mindannyian egy szívvel-lélekkel munkálkodtak azon, hogy Isten dicsősége nyilvánvalóvá váljon Celldömölkön. 1930-ban a gyülekezetet Pápához csatolták, és gondozó lelkészük Olé Sándor lett. 1936-ban hatalmas lépés következett: letették a templom alapkövét. Ehhez a hitükön túl szükség volt a katolikus zárda, a helyi képviselőtestület és jóakarók segítségére is. Dudás Kálmán tervei alapján a templom 1936–37-ben felépült, majd 1946-ban a gyülekezet elnyerte méltó rangját: anyaegyházközséggé vált.

1946-48-ig Nádasdy Lajos segéd-, ill. helyettes lelkészként, kisebb-nagyobb megszakításokkal szolgált a gyülekezetben, majd később megírta az egyházközség történetét. A következő évtizedek sem szűkölködtek áldozatban és elhivatottságban. 1949-től 1991-ig Jakab Lajos hűséggel szolgált, elsőként választott lelkipásztorként. A parókia 1959-ben épült meg a Temesvár és Gábor Áron utca sarkán. 1991-ben a gyülekezet Szentpály-Juhász Imrét választotta meg lelkipásztorának, aki 2005-ig vezette a gyülekezetet. Ebben az időben a konkrét és szellemi építkezés újabb lendületet vet: 30 évvel ezelőtt testvérgyülekezeti kapcsolat köttetett, megszervezésre került az első református bál, kapcsolatfelvétel történt a Marcal menti gyülekezetekkel. Felépült a modern gyülekezeti ház, amely szorosan kapcsolódik a templomhoz, mint a hit és közösség jelképe, ami számos egyházi, tudományos és szellemi rendezvénynek adott otthont. 2005-től Németh Tamás lelkipásztor folytatta az építkezést. Énekkart szervezett, szorosabbra fonta a kapcsolatot a Marcal menti gyülekezetekkel az ifjúságot is bevonva.

Ekkor, 2006–2008 között a templom kívül-belül megújult, a Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával. 2022 óta Major Lehel lelkipásztor vezeti a gyülekezetet, amely ma is Isten kegyelméből, a múlt hagyományaiból merítve, hittel néz a jövő felé.

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők; ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak az őrök.” (Zsoltárok 127:1)

Az idézet arra emlékeztet bennünket, hogy minden erőfeszítésünk és munkánk csak akkor lesz maradandó és áldott, ha Isten kegyelme kíséri azt. Ahogyan a Celldömölki Református Egyházközség temploma és közössége is Isten áldásával épült fel és virágzott az elmúlt száz évben, bízunk benne, hogy az elődök hite támasza lesz az új generációknak.”

Őt követte Jakab Csaba presbiter élménybeszámolója, aki édesapjáról, Jakab Lajosról, a gyülekezetben leghosszabb ideig szolgáló lekészről (1949–1991) osztotta meg gyermek- és ifjúkori emlékeit. Jakab Csaba, visszatekintve a mintegy 70 évre kicsi, de lelkes gyülekezetről beszélt. Családjáról elmondta, hogy szegény, de szeretetben mindig is gazdag volt az övék. Édesapja mindig is példaképül szolgált számára, akinél a szavak és a tettek mindig összhangban voltak. Jakab Lajos nemzeti öntudatát mi sem bizonyítja jobban, mint az ő lelkészsége idején vált szokássá a vasárnapi istentiszteletek zárásaként elénekelni a Himnuszt. Az ökumenikus gondolkodás is jellemezte a több mint négy évtizeden keresztül a celldömölki gyülekezetben szolgáló lelkészt: az ő nevéhez fűződik az ökumenikus imahét bevezetése, és ő volt az első celldömölki református lelkész, aki fennhangon hirdette Isten igéjét az ökumené jegyében a katolikus kegytemplomban. Ezt követően gondolatai visszakalandoztak a gyermekkorára: megindító történettel emlékezett vissza az 1959-re, amikor elkészült az új lelkészlakás, és karácsonyra beköltözhettek. Szegények voltak, nem tellett karácsonyfára… Tudták ezt a gyülekezet tagjai is. A karácsonyi istentisztelet végeztével Balogh Lajos presbiter azt mondta: – Ez a fa a templomban már teljesítette szolgálatát, kerüljön oda, ahol tovább örülnek neki, és a lelkész családjának ajánlotta fel a fát. A presbiterek el is vitték, Jakab Lajosék, főként a kis Csaba pedig valóban nagyon örült a fának, és igazi csodaként élte meg ezt a karácsonyt…

Ezután Szentgyörgyi László, az Őrségi Református Egyházmegye főjegyzője avatta fel a templom falán a centenárium alkalmából elhelyezett emléktáblát, majd Fehér László, Celldömölk polgármestere köszöntötte a gyülekezet tagjait a kerek évforduló alkalmából. A városvezető elmondta, hogy milyen emlékek fűzik a korábbi lelkészekhez, és hogy az önkormányzat jó kapcsolatot ápol a jelenlegi lelkésszel is. Megemlítette, hogy a gyülekezet Regionális Fejlesztési Ügynökség Pályázatán nyert összeghez az önrészt az önkormányzat biztosította, és megköszönte, hogy a lelkészeknek, hogy igehirdetésükkel mindig is segítették, segítik az önkormányzat munkáját. Celldömölk Város Képviselő-testülete 200 ezer forintot adományozott a centenáriumra, a városvezető ezen felül emléklapot adott át a közösségnek.

Ezután Nagy Gábor, a marosvásárhelyi testvérgyülekezet lelkésze köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy az istentiszteletet megelőzően elültettek egy gyümölcsfát a parókia kertjében, és elhelyeztek egy padot, így kérte Isten áldását a gyülekezet tagjaira.

Ezt követően áldást mondtak a megjelent lelkészek.

Az istentiszteletet követően megkoszorúzták a templom udvarán elhelyezett kopjafát Jakab Lajos emlékére, majd mindenkit szeretetvendégségre vártak a Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár galériáján.