Bízzál az Úrban most és mindörökké

Márton Gergely, 2024-12-16 07:33:13

Advent második vasárnapján közös lelkinapot tartottunk a Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközségünk gyülekezeteinek.

A Balatonalmádi-Balatonfűzfői Református Társegyházközségünk gyülekezeteinek élete az év nagy részében párhuzamosan fut egymás mellett. Adventben azonban van rá mód, hogy a két életvonal metssze egymást, hogy közösen elcsendesedve adhassunk hálát Isten mindenen túlmutató szeretetéért, Jézus Krisztusért, akinek eljövetelére várunk.

Advent második vasárnapján a két gyülekezet közös lelkinapot tartott Steinbach József püspök/lelkipásztor vezetésével, azt a reményteli célt is megfogalmazva, hogy a jövőben a két közösség ne csak egymás mellett, hanem közösen is haladjon.
Az egésznapos lelki alkalom kezdő istentiszteletén a hitből fakadó reménységről szólt az igei üzenet a 131-ik zsoltárból: „Bízzál, Izráel, az Úrban most és mindörökké!” (Zsoltárok 131,03)
Bizalom nélkül nem lehet élni. A Krisztusban hívő ember bizalmát az Úrba helyezi, és onnan meríti mások felé. Az Úrba vetett bizalom az Ő kegyelméből idővel bizonyossággá formálódik, érleli hitünket. Az Úrba vetett bizalomra épített élet egyre inkább letisztul, szeretetre, egymásra és Istenre való odafigyelésre, alázatra érlel. Az alázat pedig mennyei erő, az alázatos emberben kiformálódik Jézus Krisztus, vonzóvá lesz másoknak, nyugalmat áraszt. Az alázat gyümölcse az irgalom, az alázatos embert Isten felemeli.

A balatonfűzfői istentisztelet egyben záró alkalma is volt a Keresztkérdések, azaz a hitünk alapjaiban megerősítő egy éves sorozatnak. Ez a főleg középkorosztályt megszólító alkalom alapja lehet a jövőben az almádi hasonló korú testvérekkel közös csoport létrehozására.

Az istentisztelet után közös gyülekezeti ebéden élhettük át Isten színe előtt a testvéri közösség örömét, szépségét. Az ebéd közös imádsággal kezdődött, a terített asztalok pedig az ismerkedés, a kapcsolatok erősítésének adtak helyet.

Délután közösen vettünk részt Balatonfűzfő város adventi gyertyagyújtó ünnepségén.

A társegyházközség közös lelki napját este Teleki Miklós koncertje zárta. A meghirdetett program meglepetés lett. Meglepetés, mert a művész abban a tudatban készült zongorakoncerttel, hogy nincs működő orgona az almádi templomban. Holott kettő is van, mivel a nyáron szolgálatba állított sípos orgona mellé az elektromos hangszer is megjavításra került – köszönet érte Veres György testvérünknek. A meglepetés örömére Teleki Miklós megváltoztatta a tervezett repertoárt, és a két orgonán is játszott, meglepetést és örömet szerezve ezzel a hallgatóságnak.

A koncert méltó lezárása volt a közös lelkinapnak.
A Karácsonyvárás idején kiemelt alkalmaink még az óvodásaink adventi ünneplése, a 25-ik „Előadások az Isten garázsában” alkalmunk valamint a családi istentiszteletek a hittanosok szolgálatával és a hittanosok megajándékozásával.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. December 18., Wednesday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2774
Összesen 2009. június 2. óta : 44105467