Hit és Gyógyulás
Győri-Daniné Tóth Anett , 2024-12-19 07:04:04
A Somogyi Református Egyházmegye adventi lelki napját közel háromszáz résztvevővel a Balatonszárszói Református Konferencia központban tartottuk 2024. december 14-én, melynek központi témája a hit és a gyógyulás volt. A nap különleges programokkal és inspiráló előadásokkal ajándékozta meg a résztvevőket. Itt került sor a Somogyi Református Egyházmegye Pálma-díjának átadására is.
A nyitó áhítatban Székelyné Kiss Emese kaposfői lelkipásztor Naámán történetén keresztül fordította a szívünket Isten felé, és hirdette a mi Urunk gyógyító hatalmát.
Tapolyai Emőke előadása
Az áhítatot Tapolyai Emőke, elismert klinikai és pasztorálpszichológus keresztény előadó inspiráló előadása követte. „Hit és gyógyulás” című előadásában arról beszélt, hogyan segíthet a hit lelki és testi sebeink feldolgozásában. A szenvedélyes és gyakorlatias előadása mély hatást gyakorolt a hallgatókra, a példák, a bibliai képek sok-sok üzenettel ajándékoztak meg bennünket.
Imaösvény átadása
Az előadást követően sor került az imaösvény átadására. Az imaösvény új lehetőséget kínál a résztvevőknek arra, hogy a természetben járva, elcsendesedve mélyüljenek el az imádságban. Az állomásokon bibliai igék, elmélkedések és imák várták a résztvevőket, melyet Kerekes Szabolcs lelkész fogalmazott meg, segítve a hitbeli megerősödést.
Az irodalomterápia eszközeivel zajlottak a csoportfoglalkozások Riedling-Kovács Szilvia somogyjádi lelkipásztor vezetésével, ahol a résztvevők együtt dolgoztak fel egy irodalmi művet, amely közelebb vitt karácsony csodájához. A közös megbeszélések segítették a mélyebb önismeretet és a hitben való megerősödést.
Pálma díj átadása
A nap fényét emelte a Somogyi Református Egyházmegye Pálma-díjának átadása, amelyet minden évben annak a személynek ítélnek oda, aki az egyházmegyében a közösségért végzett szolgálatával, szeretetével és hitével kiemelkedett. Az idei díjazott egyike Gál Erzsébet nagykanizsai hitoktató, egyházmegyei hittanoktatási ügyintéző volt. Posztumusz díjat kapott nagytiszteletű Szabó Lajos esperes, aki helyett felesége Szabó Lajosné Ittzés Virág vette át a jutalmat, aki egész életében hűséges szolgatársként, mint hitoktató és kántor szolgált férje mellett.
Váncsa Gábor: Az Útkészítő
A napot Váncsa Gábor színművész monodrámája az Útkészítő zárta. A darab érdekessége, hogy a somogyi egyházmegyében szolgáló Uszkay Huba kadarkúti lelkipásztor a szerzője, mely Keresztelő János életét és szolgálatát helyezte a középpontba, valamint Jézus Krisztus értünk hozott áldozatát. Az „Útkészítő” című előadás arra inspirált, hogy mindannyian legyünk útkészítők – azok, akik Isten útmutatásával segítik embertársaikat a gyógyulás és a remény felé vezető úton.
Hella Ferenc esperes az egyházmegye elnöksége nevében, az egyházmegyében szolgáló lelkipásztoroknak megköszönte egész éves munkájukat és egy-egy ajándékcsomaggal ajándékozott meg bennünket kifejezve felénk az egyházmegye szeretetét és nagyrabecsülését.
Az adventi lelki nap minden résztvevője gazdagodott élményekkel és új felismerésekkel. A lelki nap nemcsak a hitbeli mélyülést segítette, hanem közösségünk lelki és szellemi épülését is, valamint hozzájárult a egyházmegyénkben lévő gyülekezetek kapcsolatainak megerősítéséhez.
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. December 19., Thursday,
Viola
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 12117
Összesen 2009. június 2. óta : 44132101