Adventi lelkinap a Siloámban

Márton Gergely, 2024-12-20 08:56:22

A Siloám Református Missziói Otthon és a Kálvin Kiadó december 7-i közös adventi programja könyvvásárral, író-olvasó találkozóval és orgonakoncerttel hangolt Karácsonyra.

Egy református intézmény mindig több, mint amit a funkciója megkíván tőle, hiszen Isten szolgálatában a krisztusi küldetésben vesz részt. Ezt vallja Szabó Gábor, a Siloám Református Missziói Otthont üzemeltető kft. vezetője is. Az idei újraindulásnál éppen ezért tudatosan tartották meg a missziói elnevezést utalva arra, hogy a felújított balatonfüredi épület nem csak szálláshelyet biztosít, hanem saját programokkal lelki feltöltődést is kínál.

Ennek jegyében vették fel a kapcsolatot a Kálvin Kiadóval, hogy közösen hozzanak létre egy olyan napot, amely az adventi készülésben adhat elcsendesedésre, feltöltődésre lehetőséget.

A kiadó széles palettájából hozott válogatni valót. A hangulatos előtér méltó helyet adott a kínálatnak. Bár a december hetedikei szombat munkanap volt, érdeklődők, vásárlók folyamatosan érkeztek. Az otthon munkatársai süteménnyel, kávéval, üdítővel fogadták a vendégeket.

Délután a konferencia-teremben is szépszámú érdeklődő gyűlt össze. Itt elsőként Szűcsné Novák Mária tűzzománc-művésszel ismerkedhettek meg. Halászné Kapcsándi Szilvia gyűjteményi igazgatóhelyettes, múzeumvezető beszélgetett vele a „Hetven bibliai nőalak tűzzománc képe és története” című könyve kapcsán. (A beszélgetés felvétele ide kattintva elérhető.)

A nap zárásaként Vadász Attila orgonaművész játékával vezette a hallgatóságot az Adventben Isten felé. (Itt meghallgatható a koncert.)

A Siloám Református Missziói Otthonban a jövőben is terveznek hasonló programokat. Ajánljuk figyelmükbe honlapjukat és közösségi felületüket, ahonnan az aktuális információkat megtudhatják.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. December 20., Friday,
Teofil napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9605
Összesen 2009. június 2. óta : 44145807