A szabadító Isten

Az ökumenikus imahét esztergomi alkalmán hagyományosan a közös imádság mellett a protestáns és katolikus felekezetek vezetői igei szolgálatot is végeznek. Január 22-én az evangélikus templomban igét hirdetett Steinbach József református, Kocsis Fülöp görögkatolikus és Szemerei János evangélikus püspök valamint Török Csaba katolikus érsek.

Esztergomban a katolikus és protestáns felekezetek nagy egyetértésben, testvéri közösségben építik együtt Isten országát. A Jézus Krisztusban való egység a hétköznapokban is megmutatkozik, ezért természetes és egyben fontos alkalom számukra az ökumenikus imahét alatt a közös imádkozás. Ennek jegyében telt meg január 22-én az evangélikus templom az imahét püspöki alkalmára. A város református lelkipásztorai, Ágoston Csaba és Ágostonné Apáti Gabriella együtt imádkozott az evangélikus, római és görög katolikus gyülekezetek vezetőivel.

A híveket a házigazda evangélikus közösség lelki vezetője, Klimentné Ferenczy Andrea lelkész köszöntötte.
Az imahét püspöki alkalmain hagyományosan minden felekezet püspöke igét hirdet.
Idén az imahét vezérigéjéből vett kérdés – Hiszed-e ezt? – mentén az 1700 évvel ezelőtt született Nicea-konstantinápolyi Hitvallás tételeit veszik sorba estéről estére. A szerdai alkalmon a tematika szerint a húsvéti misztérium, Jézus szenvedése, halála és feltámadása volt a megjelölt téma.

 Steinbach József dunántúli református püspök, a zsinat lelkészi elnöke, Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke:

„Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére.” (2Móz 3,7–8)

„Isten elhívta Mózest népe szabadítására, ez az elhívás pedig előremutat arra a Jézus Krisztusra, akiben a valóságos, egyetemes szabadítás megtörtént” – kezdte Steinbach József püspök.
Az igére hivatkozva emelt ki négy üzenetet:
Isten meglátja nyomorúságunkat. Az ember a bűn fogságában él, nyomorúságos állapota is ebből fakad; nyomasztja az életünket, fogságban tart. Isten látja, sőt meglátja az Ő népét, tud a nyomorúságunkról.
Isten meghallja segélykiáltásunkat. Az Úr nemcsak látja az Ő népét, de hallja is. Kiáltásunk nem hiábavaló, merhetünk kiáltani nyomorúságunkban emberen túli megoldásért, hitből fakadóan, bizalommal megszólítani Istent, akitől egyedül várhatunk valós segítséget.

Isten megszánja az Ő népét. Isten lát, meglát, meghallja a segélykiáltást és megszánja az Övéit. Ez az Isten lelkülete, amely Jézus Krisztusban öltött testet. Egyedül Istennél van igazság, Krisztus maga az igazság. Ez ma is, a viszályságokat gerjesztő személyes igazságok idején útmutató számunkra: csak annak van igaza, aki krisztusi módon, kegyelemmel van jelen ebben a világban.

Isten szabadítást küld. Lát, meglát, meghall, megszán és konkrét szabadítást ad nyomorúságunkban. Mózes elhívása ennek az előképe, amely Jézus Krisztusban teljesedett ki, akiben Isten testet öltött. Megmutatta magát, megmutatta, hogy ismeri fájdalmainkat, hogy tudja, mit jelent embernek lenni. Krisztusban elhordozta bűneink büntetését. A püspök úgy fogalmazott, hogy a kereszt és a húsvét csodáját nem magyarázni kell, hanem hirdetni: „Megváltott, megszabadított emberek vagyunk! Isten meglát, meghall, megszán és megszabadít egyszer és mindenkorra Jézus Krisztusban. Istennek megváltott népe vagyunk! Hisszük-e ezt?” – zárta igehirdetését kérve Istent, hogy erősítsen bennünket hitünkben.

 Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita:

Mert nem hagysz engem a holtak hazájában, nem engeded, hogy híved leszálljon a sírba. (Zsolt 16,10)

A Bibliát több értelmezés szerint olvashatjuk. Értelmezhetjük szó szerint (a leírt történetet az adott kor viszonya szerint vizsgálva), lelki értelemmel (tanácsokat olvasunk ki belőle a saját életünkre), olvashatjuk allegorikusan (a szavakban mélyebb értelmet keresve), és a misztikus értelmezéssel (amikor személyes Isten-kapcsolatunkra alkalmazzuk a szöveget).

Az érsek ezen értelmezések mentén jutott el a zsoltár megszólító üzenetéhez. A zsoltárszöveg hitünk lényegét fejezi ki, a feltámadást, Jézus Krisztusra mutat. Ezt erősíti, hogy Péter apostol is ezt a zsoltárt idézte akkor, amikor leszállt a Lélek az apostolokra. Így bontakozik ki Isten nekünk szóló üzenete: Krisztusé vagyok, Őbenne van feltámadás. Akkor válik ez személyes üzenetté, ha hiszek ebben, ha hiszek abban, hogy Isten Krisztusban egyesülni akar velem, hogy nem hagy az alvilágban, semmiféle kudarcban, kilátástalanságban, mert a legszörnyűbb ellenséget is legyőzte Jézus Krisztusban, a bűnt és a halált.
„Arra hív bennünket az egyház, hogy Isten üzenetét személyes üzenetnek vegyük. Így tudunk részesülni Isten igazi ajándékában, amely mindenkinek szól. Az ökumenikus imahéten ez az, amely mindnyájunkat összeköt” – zárta igehirdetését Kocsis Fülöp.

Szemerei János dunántúli evangélikus püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke:

„Az az indulat legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban is megvolt: aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt.” (Fil 2,5-6)

A püspök igehirdetésében arra kereste a választ, hogy mit üzen számunkra az igében található „zsákmány” szó. Ez a negatív kicsengéssel bíró kifejezés az apostol korában egyfajta büszkélkedést, kérkedést jelentett mások érdemével. Pál arra utal, hogy Jézus emberré lett, kiüresítette magát, szolgai formát vett fel. Bár minden hatalma, ereje, dicsősége megvolt, amit az Atyától hozott, de ezeket csak akkor villantotta föl, ha segíteni akart valakin. Ahogy azt tette az imahét vezérigéjét adó Lázár-feltámasztás történetében is.

A mi Urunk ilyen Úr. Nem úgy tesz és gondolkodik az erejével, mint azt teszik a földi emberek: nem kérkedik hatalmával, erejével. Ez az a jellemzője, ami a mi reménységünk is, az, hogy Ő nem elvenni akar, hanem adni, hatalmát a mi megmentésünkre akarja használni.
„Ez az, ami előtt meghajlanak a térdek, amiben egységet mutattak 1700 évvel ezelőtt elődeink a Niceai Zsinaton, amelynek lelkiségébe ezen az imahéten mi is bekapcsolódunk, mert Ő előtte szeretnénk meghajtani a térdünket, Aki nem zsákmányként tekint az emberekre, nem elvenni akar, hanem megajándékozni bennünket” – összegezte az ige imaheti üzeneté Szemerei János.

Dr. Török Csaba esztergomi plébános

Jézus ekkor ezt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt? Márta így felelt: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba. (Jn 11,25-27)

„Szeretni valakit annyit tesz, mintha azt mondanám neki: nem fogsz meghalni” – idézte az érsek Gabriel Marcel, huszadik századi gondolkodót. Ennek a kijelentésnek a mélységi üzenete, hogy nem tudunk elképzelni olyan világot és magunkat sem, amely a szeretett személy nélküli. Ahol szeretet van, ott az élet nemet akar mondani a halálra. Ahol pedig halál van, ott a szeretet megroppan. Erre utal az ige előzménye is, mikor Mária számonkéri Jézust a késlekedéséért. Ezért a kérdés-felelet – Hiszed-e? Igen! – azt üzeni, hogy visszatalálunk-e ahhoz a szeretethez, amelyben élet van, olyan élet van, amely mer és akar nemet mondani a halál erejének.
„Az élet, a hit, a szeretet és az egység összetartozik, ahogy a halál, a hit elvesztése, a szeretet hiánya és a széthúzás szintén összetartozik” – mutatott rá az érsek. Ha hiszel, akkor szeretned kell, ha szeretsz, akkor nem képzelhetsz el keresztyén testvérek nélküli világot.
Ha hiszünk, akkor létezik számunkra egy olyan világ, amelyben mind együtt vagyunk különbözőségeink ellenére is.
„Fontosak vagyunk egymásnak, fontosak vagyunk Istennek. Isten elküldte értünk Fiát ebbe a világba, mert Ő szeret bennünket annyira, hogy ne akarjon elgondolni egy világot, amelyben mi nem vagyunk, szeret annyira, hogy akarja, hogy ez a test, az egyház újra éljen, és az életében egy legyen.”

Az igehirdetések után a lelkészek és a hívek közösen imádkoztak, majd a kérdésre – hiszed-e ezt – hangzott a közös válasz: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten fia!