Megkeresztelkedés az Úr halálába és feltámadásába

Márton Gergely, 2025-01-31 08:27:56

Székesfehérváron az ökumenikus imahetet a krisztushívők egységének erősítőjeként, Jézus Krisztusba vetett hitük kifejezőjeként és a világ előtti tanúságtételként hirdetik meg minden évben. Hagyományosan az összes keresztyén felekezet részt vesz az alkalmakon. Január 25-én, az evangélikus templomban gyűltek össze a közös imádságra. Igét Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a zsinat lelkészi elnöke hirdetett.

Bencze András evangélikus lelkész köszöntötte a híveket, akik közös imádságra gyűltek össze az evangélikus templomba.  Székesfehérvár református gyülekezeteinek vezetői, evangélikus és katolikus lelkipásztorok és a keresztyén hívek közösen dicsérték az Urat és könyörögtek Őhozzá békéért, a világért, a keresztyének egységéért.

Az idei ökumenikus imahét azt a jézusi kérdést állította központba, amit a Lázár feltámasztásának történetében Mártához intézett: Hiszed-e ezt?  Az imahét a hívők közösségét erősítette abban, hogy megvizsgálva hitünket felelhessük Mártával: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kell jönnie a világba.” (Jn 11,27) A szertartások rendjét az 1700 éves, ma is használatos Nicea-konstantinápolyi Hitvallás tételei mentén állították össze. „Vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára” – szólt a hitvallás aznapi tétele.

Az igehirdetés szolgálatát Steinbach József püspök végezte a Máté evangéliumából rendelt szereztetési ige alapján: „Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevébe, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,16–20)

 

A jézusi hatalom hat ismérvét fogalmazta meg a püspök az ige alapján.
Ez a hatalom megváltó hatalom: Megkereszteltettünk az Atya, Fiú és Szentlélek nevébe, az Ő szerető szövetségébe, testébe, egyházába. A megváltó hatalma úgy véd bennünket, mintha egy bevehetetlen várban lennénk. Lássanak bár mást is testi szemeink, de ha Őbenne bízunk, akkor az Ő megváltó hatalmának bevehetetlen várában vagyunk.
Ez a hatalom bűnbocsátó hatalom: A mi Istenünk bűnbocsátó, kegyelmes, irgalmas Isten. A keresztség titkát, a bűnbocsánatot szemlélteti a külső jegy, ahogy a víz tisztára mossa a testet, úgy mossa le bűnünket Krisztus az Ő vérével. Az Úr megigazít bennünket, majd elindítva a krisztusi úton egyre inkább megtisztítja életünket – vagyis a megigazulást követi a megszentelődés csodája. Egyre inkább tudunk az Ő kegyelmére támaszkodni, a bűnös óember fogy, a megtisztuló újember pedig egyre növekszik.
Ez a hatalom mindent megelőző szeretethatalom: A keresztség sákramentumának a lényege, hogy Isten már kiválasztott bennünket a világ teremtése előtt. A megváltást nem tudjuk kiérdemelni, az az Ő mindent megelőző szeretetének ajándéka. „Meg vagyok keresztelve! Micsoda üdvbizonyosság ez, micsoda erő! Isten nem engedi el a kezünket, az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket” – hirdette a vigasztaló, bátorító örömhírt a püspök.

Ez a hatalom tanítvánnyá tevő hatalom: Arra kötelez bennünket Jézus követése, hogy az Ő ügyét szolgáljuk, hirdessük az evangéliumot. Isten az, aki tanítvánnyá teszi az embereket, aki hitet, új életet, megtérést, megigazulást és megszentelődést ad. Ha ez megtörténik, akkor ott az élet „beáll” Jézus Krisztus követésébe. Ott lesz egy szent ügy, Jézus Krisztus ügyét szolgálni, és ez az ügy az élet minden területén ott van, ez ad kiteljesedést, örömöt.
Ez a hatalom egyetlen hatalom: Nem az eseményé a hatalom, nem a világi hatalmasoké, nem a gonoszé, nem a szétdobálásé, nem a bűné, a halálé a hatalom. Jézus Krisztusé az egyetlen hatalom, aki legyőzte mindezeket. Feltámadt a halálból a mi üdvösségünk zálogaként.  A keresztség valójában belekeresztelkedés Jézus Krisztus feltámadásába. Ővele együtt mi is meghaltunk a régi embernek és feltámadtunk az új embernek. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az egyház, mert Őneki adatott egyedül minden hatalom, és ez formál bennünket igazi, testvéri közösséggé. „Ma, amikor a gonosz gyűlölet támadja Krisztus egyházát, akkor nem tehetünk mást, mint megfogva egymás kezét tanúságot tenni az Úrról, és kérni a mennyei erőt” – mondta rámutatva, hogy nem a meghátrálás emberei vagyunk, hiszen az Ő közösségében valljuk egymást erősítve: minden hatalom Jézus Krisztusban adatott egyedül, és mi ennek a szeretethatalomnak vagyunk a szolgái.
Ez a hatalom megtartó hatalom: Velünk az Isten a világ végezetéig. Velünk, veletek, veled és veled – tette személyessé az üzenetet a püspök. Minden napon megtartó hatalmával, a világ végezetéig, sőt azon is túl, az örökélet tágasságában. Kell-e ennél több?

„Jézus Krisztus a hatalom, minden hatalom mennyen és földön. Ő az egyetlen Úr; egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, egy az egyház. Hiszed-e ezt? Hiszed-e, hogy Jézus Krisztus a feltámadás, hiszed-e ezt a minden emberi értelmet felülhaladó hatalmat? Mártával együtt szeretnénk válaszolni, hogy „Te vagy a Krisztus, akinek el kellett jönnie ebbe a világba”, és alázattal hozzátesszük: Hiszünk Urunk, légy segítségül a hitetlenségünkön” – foglalta össze az ige üzenetét zárásként Steinbach József.

Az igehirdetésre felelő hitvalló imádságot Spányi Antal megyéspüspök mondta el. A szertartáson zenei szolgálatot végzett az evangélikus közösség zenekara.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2025. January 31., Friday,
Marcella napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 20569
Összesen 2009. június 2. óta : 44924576