„Ne csak elvárjuk a fiatalokat, hanem ha ott vannak, akkor örüljünk nekik, hallgassuk meg őket”

2025. egyházunkban az ifjúság szolgálatának éve.  Egyházkerületünkből Farkas Balázs vesz részt referensként a tematikus év szervezői munkájában. A lelkipásztor a Tatai Református Egyházközségben az ifjúsági szolgálatok vezetését végzi. Fontosnak tartja, hogy ez a korosztály is jelen legyen a gyülekezetek életében, jelenlétük áldássá lehet. Farkas Balázzsal beszélgettünk.

-Szolgáló ifjúság éve vagy az ifjúságot szolgálók éve?

-Az elnevezés magában foglalja mindkettőt. A választott vezérigénk: „Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.” (Zsolt 103,5) Szeretnénk az egész egyház figyelmét erre a központi üzenetre irányítani, ami egyrészt kifejezi a fiatal korosztály megújulásának, újjászületésének a lehetőségét, másrészt azt is magában foglalja, hogy Isten megújítja az egész egyházát, református egyházunkat is hitében.

-„Ifjúságom óta…” A Bibliában legtöbbször így utalnak az ifjúságra, mint egyfajta hely- és időhatározóra, mintegy út, egy időszak kezdetére. Mit értünk az Ige egyházaként ifjúság alatt?

-Az ifjúsági korosztály (kiskamasz, kamasz, fiatalfelnőtt) idejében történhet meg az először, ahol Isten jelenlétét már megértem, valóságként tapasztalom. Ráeszmélek arra, hogy Isten az én személyes Istenem. Isten számára az ifjúság időszaka kiemelt, a Szentírásban is a próféták gyakran használták az ifjúság képét Izrael, a kiválasztott nép és Isten kapcsolatának a bemutatására „Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről” (Hós 2,17). Ez az időszak, amikor az őszinte kapcsolatok kialakulhatnak, valami Isten szeretetéből nagyon szépen megjelenhet. Az életünket meghatározó fontos döntések sorát kell meghoznunk ilyenkor. Célja ennek a tematikus évnek, hogy ráirányítsuk a figyelmet: Isten üzenetét oda kell vinnünk a fiatalokhoz, oda kell állítani lehetőségként eléjük, hogy ebben éljenek és Isten mellett, Istennel együtt döntsenek.

-Hosszú sorba kell beállnia az egyháznak, ha a fiatalok figyelmét el akarja érni. Napjainkban a fogyasztói világ és az ideológiák csatájában vesztésre állunk ezen a téren. A figyelmük, gondolataik és nem utolsó sorban a pénztárcájuk iránt nagy az igény, a világi, iparosodott gondolat-hatalmak hatékonyan kihasználják lehetőségeiket.

-Országosan a gyülekezetek 65%-ban nincs ifjúsági alkalom, ez Dunántúlon még elszomorítóbb adatot mutat. Ez azt jelenti, hogy miután egy fiatal konfirmált, felnőttként kezeli a gyülekezet. Nyilván értjük, hogy ez nem jó így. Elfelejtjük az ő nyelvüket használni vagy a meglévő nyelvünket úgy használni, hogy azt ők is megértsék.
Valóban céltábla ez a korosztály.  A Z generáció szorongó generáció – több oka is van ennek. A szorongásra a legjobb, ha a dopamin szabadul fel. Ezt váltja ki a vásárlás, a streaming nyújtotta folyamatos élmények, a videójátékok, tehát különböző tevékenységek, amikből függőségek alakulnak ki, és amelyek elképesztő hatékonysággal vonzzák be a fiatalokat. Ez a generáció az ő szorongásában rengeteg rossz döntést hoz, és egyre inkább bezárkózik. Ezért is kulcskérdés az, hogy foglalkozzunk velük. A világnak csak felületes válasza van, ezért nagyon fontos, hogy mi meg tudjuk adni az evangéliumi választ, Isten szereti őket és nem mondott le róluk! Szükségük van arra, hogy ezt meghallják és megtapasztalják.

-A legkisebb gyülekezet a család. A szülőket is megszólítják?

- Elindult egy videósorozat Rálátás címmel. Ebben szakértők és lelkészek beszélgetnek olyan témákról, mint a szorongás, a mobilhasználat veszélyei vagy éppen a szexualitás. A műsor készítőinek célja, hogy az ifivezetők, lelkészek és hitoktatók, valamint a szülők szélesebb rálátást kapjanak a tizenévesek világára. Választ kaphatnak arra, hogy nem baj, ha nem tudnak mit kezdeni a kamasz gyermekkel, de hogyan tudnak – a nevelést, a határok betartását megtartva – mégis szeretettel megállni mellette. Felmutatni azt az isteni szeretetet, amelyről a „Tékozló fiú” története is szól: nem tudsz olyat tenni, hogy ne szeresselek.
Elsődlegesen fiataloknak szólnak majd azok a rövid videók, amelyekben korosztályuk tagjai tesznek bizonyságot Istenről, de ez a szülők számára is hasznos lehet. Sokszor a felnőttek nem is tudják, hogy miben vannak benne a gyermekek, milyen kihívásokkal küzdenek. Ezekből a videókból talán pontosabb képet kaphatnak ők is, ezek alapján elindulhatnak beszélgetések.

-A fiatalokra ható első közeg a családból áttevődött a korosztályi környezetbe, az iskola színterére. Mondhatnánk, ezen a téren jól állunk, hiszen sok gyermekkel kerülünk kapcsolatba kitágult intézményrendszerünkön keresztül.

-Jelenleg hitoktatási rendszerünkben több, mint 150.000 gyermek van jelen, a gyülekezetek 65%-ban viszont nincs ifjúság. Szoktam mondani, valahol nem jön ki a matek. Érdemes folyamatokat vizsgálni, mi miből következik, ha elakad, akkor hol akad el, mit rontunk el. Hol veszítjük el őket? Iskolai hitoktatásban a konfirmációig nagy gondot fordítunk rájuk. Probléma, hogy nem látjuk, ez a korosztály itt nem ért véget, vinni kell őket tovább. Szeretnénk, ha ennek az évnek eredménye lenne a szemléletformálás a gyülekezetekben, hogy ne csak elvárjuk a fiatalokat, hanem ha ott vannak, akkor örüljünk nekik, hallgassuk meg őket.

-Formálódni a fiatalság felé, de a fiatalságnak is kell – gondolom – formálódnia a gyülekezet felé. Talán az sem válik a hátrányukra, ha ők is tudnak meghallgatni, bár, visszaemlékezve a fiatalságomra, ez talán ennek a korosztálynak nem az erőssége.

-Szerintem a fiatalok az őszinte, igazi dolgokat szeretik. Ha azt látják, hogy valahol érték van, őszinte szeretet, őszinte kapcsolatok, az nekik vonzó lesz. Ha gyülekezeteink így működnek, akkor oda szívesen fognak csatlakozni, akkor ott nem fognak anarchiát csinálni. Hozzáteszem, ahol esetleg ez nem így működik, ott azért lehet, hogy nem baj, ha lesz egy-két fiatal prófétai szó…

-Ma azt tapasztaljuk, hogy a világi idolokat hamarabb magukénak tudják, mint az egyházi előképeket. Hívő mintákat eléjük állítva nehéz megszólítani őket.

-A fiatalok éhezik a példaképeket. Ez ma már nem olyan egyszerű, hiszen a családi szerkezetek megváltoztak. A szülők, ha együtt is élnek, sokat dolgoznak, nem tudnak olyan erős mintát adni. A közösségek is gyengültek, ott sem evidens ma már a követendő példa megtalálása. Mi mégis hol adhatnánk példákat, ha nem a gyülekezeteinkben? Ennek a tematikus évnek sok arca van, ifjúsági szolgálók, szervezetek, akik áldott munkát végeznek, akik hűséggel végzik ezt a szolgálatot. Szerintem a gyülekezetekben is vannak ilyen példák. Nyilván a lelkész legyen hiteles, de ha abban a közösségben Isten Lelke munkálkodik, lesznek még olyanok, akik ebbe bele tudnak állni.

-Alázat, tisztelet, bölcsesség… ezek azok a régi, de nem avítt dolgok, amiket az idősektől ma is tanulhatunk. Mit adhatnak a gyülekezetek számára a fiatalok, mivel gazdagítják ők az egyházat?

-Az egyensúly megtartása nagyon fontos. A tematikus évnek nem az az üzenete, hogy csak a fiatalok számítanak. Ugyanúgy szükség van az idősek bölcsességére, tapasztalatára, ahogy arra, amit a fiatalok tudnak adni.
Az ifjúság bibliai értelmezése mindig valaminek a megújulása. Ott van benne az erő, a túlcsorduló öröm. A fiataloknak hihetetlen teherbírásuk, vitalitásuk van, amit bele tudnak vinni a hétköznapokba. Nagyon szeretek fiatalokkal szolgálni, kreatívak, rengeteg mindent meg tudnak csinálni, amiről azt hinnénk, hogy az csak a felnőttek dolga. Életkoruk sajátossága, hogy sok áldozatot tudnak hozni, mindemellett náluk nincsenek „filterek”, ha örülnek, jól érzik, magukat akkor az látszik, ahogy az is, ha unatkoznak. Ha ezt az őszinte közeget hagyjuk megjeleníteni, tudunk mosolyogni, nevetni, néha önmagunkon is, örülni, sírni és vigasztalni, akkor eljuthatunk Pál kijelentéséhez: „Örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal” (Róm 12,15). Nem mondom, hogy a felnőttek részéről nincs meg ez az őszinte megnyilvánulás, de én sokszor azt látom, hogy gyülekezeteinkben szenvtelenek vagyunk, olyan se hideg, se meleg állapotban. Meg kell fiatalodni ebben is, merjünk őszinték lenni, kifejezni érzéseinket. Tudom, hogy bennük van az ifjonti hév, gyakran vannak kilengéseik, de ha a nagy test, az egyház részekén tekintünk erre is, ami építi és segíti az egész működését, az hihetetlenül sokat tud adni a gyülekezetnek.

-A tervek között szerepel, hogy az év egyik vasárnapját a gyülekezetek szenteljék a fiatalok szolgálatának.

- Úgy gondoljuk, hogy egy központi alkalomból a gyülekezetek kevésbé épülnek, gazdagodnak, főleg azok, ahol nincs ifjúság. Ezért döntöttünk úgy, hogy elvinnénk minden gyülekezetbe, egy vasárnapi istentiszteletre az ifjúság szolgálatának témáját egy olyan időszakban, amikor az ünnepek nem határozzák meg az alkalmak tematikáját. Így esett a választásunk szeptember 21-re.
Adunk majd ki ajánlásokat és javaslatokat: hogyan lehet gazdagítani a liturgiát a fiatalok bevonásával. Alapvetően ugyanúgy nézne ki, mint egy szokásos vasárnapi istentisztelet, de a gyülekezet fiataljai olvasnák fel az adott igeszakaszt, imádkoznak, meg lehet kérni esetleg egy ifist, hogy mondjon bizonyságtételt arról, Isten hogyan találta meg őt a szeretetével. Istentiszteleti énekeknek lehetne olyanokat választani, amit jobban ismer az ifjúság, akár azok közül, amelyeket használnak az ifiközösségekben. Lehet az adott perselypénzt az ifjúság szolgálatára ajánlani. És persze lehet folytatni az istentisztelet után az együttlétet egy szeretetvendégség keretében, ott folytatva a beszélgetésekben a felmerült témát. Ahol például nincs ifi, ez az alkalom lehetőség arra, hogy közösen imádkozzanak azért, hogy legyen, vagy akár magárért, a fiatal korosztályért is.

-Itt a Dunántúlon vannak működő ifjúsági lehetőségek. Ilyen például az egyházkerületi ifjúsági tábor Balatonfenyvesen, a hittanosok találkozója, de vannak gyülekezetek, miként itt, Tatán is, ahol van aktív ifjúsági hitélet. Úgy fogott ebbe a munkába, hogy az elsősorba ne adminisztrációt jelentsen, hanem gyakorlati szolgálatot. Merre tovább, mit vár eredményként ettől az évtől?

-Elsődlegesen azt, hogy mindenki lépjen előre egyet ebben a történetben, ahhoz képest, most hol áll. Aki eddig nem érezte ennek a fontosságát, az lépjen egyet legalább addig: „értem, ezzel foglalkozni kell, de nem tudok”. Ha már ráébredt a hiányosságára, akkor lépjen előrébb a sóvárgásig, az imádságig, hogy tudjon mit kezdeni a tehetetlenségével, hogy kapjon irányt.  Ha már ez megvan, akkor kezdjen el megindulni valami, legalább egy-két emberrel. Ha már működik az ifi, tudjon behívni olyanokat, akik segítenek, akik szolgálnak. Biztosan találni ilyeneket a gyülekezetben is. Alakítsunk ki szolgálói csapatot, majd keressük a lehetőségeket, hogy miként érjük el a peremen lévőket, azokat, akikre amúgy nincs semmi hatásunk: nincsenek megkeresztelve, nem tartoznak egyetlen felekezethez sem. Lépni egyet előre mindenki tud ebben az évben, olyan nincs, hogy valaki készen van és már nincs dolga ebben a korosztályban.
Ha a számok terén nézzük, akkor a legkisebb növekedés is eredmény, de természetesen Isten ügyét nem így kell nézni. Itt a Dunántúlon eredmény lenne, ha több ifi alakulna és létrejönnének megyei hálózati kapcsolódások, amelyek támogatják egymást, ösztönzik, hogy még több ifi legyen.
Ez az egy év leginkább arra jó, hogy tudjunk erről beszélni, tudjunk ezért közösen imádkozni, hogy valami elinduljon. Ha hosszabb távon erre alapozva missziót lehetne felépíteni, mondjuk kerületi szinten, akkor komolyabb eredményt érhetnénk el. Be kell látni, hogy az intézményeinkben folyó értékes és áldozatos munkára támaszkodni kevés, ha a gyülekezetek maguk is nem akarnak a fiatalok felé szolgálni. Feladatunk van ezen a téren, Isten szolgálatra indít minket, erre hív el bennünket ez az év. Itt nálunk, a Dunántúlon egy fontos mérföldkő lehet ez az év.