A Dunántúli Református Nőszövetség évértékelője és új tervei voltak napirenden a szombathelyi küldöttgyűlésen
Mayerné Pátkai Tünde, 2025-03-23 20:35:25
A Dunántúli Református Nőszövetség március 22-én, szombaton tartotta éves küldöttgyűlését, amelynek a Szombathelyi Református Egyházközség adott otthont a gyülekezet nagytermében. Az együttlét kezdetén Mayerné Pátkai Tünde, az egyházkerület nőszövetségének elnöke köszöntötte a jelenlévőket, megköszönve a szombathelyi gyülekezet befogadó szeretetét, az őrségi egyházmegye és a dunántúli egyházkerület vezetésének támogatását.
Csiszárné Tenyei Ildikó a helyi nőszövetség tagja, utolsó éves teológus hallgató Pál apostol I. Korinthusi leveléből, a jól ismert 13. rész 8. verse alapján hirdette Isten igéjét:
„A szeretet soha el nem múlik.”
Prédikációjában rávilágított arra, hogy a nőszövetségi szolgálat Istenünk irántunk való, soha el nem fogyatkozó szeretetéből táplálkozhat csak, amelyet Jézus Krisztusban mutatott meg számunkra.
Az igei bevezetőt követően Radvánszky Réka elnök és Tincsiné Berta Brigitta elnökhelyettes mutatták be a szombathelyi nőszövetség múltját és jelenét.
Ezután került sor az előző esztendő beszámolójára. Mayerné Pátkai Tünde kerületi elnök felvillantotta az elmúlt esztendő kiemelkedő kerületi szintű eseményeit, az arculati változásokat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nőszövetség küldetésének tartami része továbbra is változatlan, és a nőszövetségi szolgálat legfontosabb része a gyülekezetek szintjén zajlott, amelyért minden nőszövetségi tagnak köszönetét fejezte ki.
A pénzügyi elszámolás részleteit illetően kiemelte, hogy egyházkerületünk elnöksége jelentős anyagi támogatást nyújtott a konferenciák megszervezéséhez, a kerületi nőszövetség így saját bevételeinek mintegy 60%-át tudta jótékony céllal továbbítani a Dunaalmási Szeretetotthon javára, illetve a Kárpátaljai keresztmama programon keresztül a rászorulóknak. Ismertette az elnökség 2025-re elkészített programtervét, amelynek fókuszai az Ifjúsági Szolgálat Éve, a Zsindelyné Tüdős Klára kettős évforduló, valamint a májusi, debreceni Református Egységnap lesznek.
Háláját fejezte ki azért, hogy a kerülti elnökség tagjaival egyetértésben, egymást kiegészítve és Isten ügyét hűséggel szolgálva tudtak mindenben együtt munkálkodni. Ezután Lakó Julianna kerületi és országos titkár számolt be arról, hogy az országos nőszövetség is bevezette a gyülekezetekben is használatos Ariandne informatikai nyilvántartó program használatát, illetve beszélt az országos elnökség terveiről.
P. Tótné Szakács Zita korábbi kerületi és országos elnök, a Dunántúl OIB képviselője a Niceiai Hitvallás megszületésének 700 éves évfordulója alkalmából osztotta meg gondolatait a hitvallás keresztyénségünk történetében betöltött szerepéről, időt, teret, nemzeteket összekötő jelentőségéről.
Szép pillanata volt az alkalomnak, amikor a kerület legfiatalabb, idén februárban megalakult gyülekezeti nőszövetsége, a Kup- Noszlop- Pápakovácsi- Somlóvecsei Társegyházközségek Szondy Zsuzsanna Nőszövetsége mutatkozott be, amelynek elnöke, dr. Sárközy Gergely Antalné Horváth Szabina beszélt a kezdő lépésekről, a csatlakozás részleteiről. Az új tagok köszöntése, a küldöttek hozzászólásai után Pálfi Zsuzsanna esperes helyettes, kerületi nőszövetségi elnökhelyettes zárszava következett. Arra kérte a nőszövetségek képviselőit, hogy szolgálatunkban továbbra is emberi léptékek és mércék helyett az egyetlen viszonyítási pontra, Jézusra Krisztusra figyelve végezzük azt a munkát, amelyre Isten hívott el bennünket.
A küldöttgyűlés után az agapé keretében még volt lehetőség a beszélgetésre, örömteli találkozásokra. Hálával mondhatjuk el, hogy Egyházkerületünkben a Covid járvány okozta megtorpanás után ismét érezhető a nőszövetségi szolgálat iránti érdeklődés. Meghívást kaptunk a Tatai az Őrségi női konferenciákra, előadást és kiscsoportos lelki alkalmakat tarthattunk gyülekezetekben, amelyek révén alkalom nyílt arra, hogy fiatalokat is bevonjunk a nőszövetségi csoportokba. Bízunk abban, hogy az érdeklődés és a lelkesedés után megszületik a melléállás és az elköteleződés is sokakban.
Hisszük, hogy Isten elhívása és különleges, személyesen nekünk szánt ajándéka a nőszövetségi szolgálat lehetősége. Ahogy Zsindelyné Tüdős Klára megfogalmazta.
„Valahogy el kellene hinni, hogy Isten céllal és okkal helyez minket életünk terébe, s ahova Ő helyezett, ott megadja az életlehetőséget. Isten markából nem lehet kiszökni.
Ha megértettük, hogy Isten tett oda, ahol vagyunk, akkor próbáljuk teljesíteni azt a feladatot, amit azon a helye, ahova Ő megbízást adott, el kell végeznünk.”
A Mindenható Atyától kérve mindehhez a segítséget az erőt és áldást, végezzük mindennapi dolgainkat, és készülünk a májusi, tavaszi konferenciánkra.
