Szánjátok oda magatokat Krisztus ügyéért

Március 23-án és 24-én tartotta a Dunántúli Református Lelkészegyesület tavaszi konferenciáját. A Siloám Missziói Otthonban előadások keretében arra keresték a választ, hogy miként lehet bevonni a szolgálatba a gyülekezeti tagokat, az önkéntes szolgálat ereje hogyan építi az egyházat, a gyülekezetet.

A reformáció óta valljuk az egyetemes papság elvét, amely egyenlőséget hirdet Krisztus előtt, azonban nem teszi feleslegessé a szolgákat sem. Krisztus követésének velejárója részt venni az Ő közösségének munkájában. A DURLE (Dunántúli Református Lelkészegyesület) tavaszi konferenciáján az önkéntes szolgálat volt a központi téma. A konferencián ennek igei alapvetését, áldásait és nehézségeit is körbejárták.

A gyülekezeti tagok önkéntes szolgálatának bibliai alapvetéséről Dr. Nagy József docens, a PRTA Biblikus Intézetének munkatársa beszélt a Római levélből vett igeszakasz alapján: „Kérlek azért titeket, testvéreim, az Isten irgalmasságára, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul.” (Róm 12,1) Pál levelében rámutat arra, hogy Isten, Krisztuson keresztül mindent nekünk ajándékoz, és ez az ajándék nem egyszeri múltbeli esemény, hanem folyamatosan jelentkezik. Aki ezt átéli, abban sok minden megmozdul, többek között cselekvésre buzdítja. Isten nem arra tart igényt, amit adhatunk, hanem miránk. Az apostol arra hív tehát, hogy önmagunkat szánjuk oda Istennek hálaáldozatul. Ezt nem csak a vallási vezetők felé, hanem minden hívő számára felhívásként fogalmazza meg.
A hívek közössége Krisztusban egy test. A hit személyes üggyé válik, arra ösztönöz, hogy a közösség hasznos tagjává legyünk. Nem minden tagnak ugyanaz a feladata, de feladata van, és minden résznek az egész hasznát kell munkálnia.

A találkozón példák hangzottak el „hivatásos” és önkéntes oldalról is.

Májné Nánási Katalin kaposmérői presbiter gyermekei születése után csatlakozott a helyi gyülekezethez. Lassanként kezdett a közösség tagjává lenni, részt vállalni a feladatokból, miközben fokozatosan közelebb került Istenhez is. Meghallva az Ige hívó szavát már más lelkülettel állt hozzá, egyre több feladatot érzett a magáénak. Lelkipásztora kérésére a gyermekszolgálatban vette ki részét. Vallja, hogy maga a szolgálat ad erőt a feladat elvégzésére, Isten folyamatosan formálja és pótolja hiányzó talentumait.

Gál Erzsébet nagykanizsai presbiter szintén fokozatosan vállalt egyre több szolgálatot. Megfogalmazta, hogy a szívbéli szolgálat része a közösséggé válásnak, és tapasztalja, hogy annak jó részesének lenni. A Krisztusban való szolgálat áldás, átélhetjük azt a jót, amelyet csak Őbenne kaphatunk meg, és erőt is Ő ad hozzá. Számára ezt az erőt a gyerekekkel való foglalkozás adja.

Szabó Gábor, a Fehérvárcsurgói Református Egyházközség presbitere, egyházkerületünk presbiteri főjegyzője arról az útról vallott, amelyen Isten elvezette őt a hithez. Kereste a kapcsolatot az Úrral, s ezzel együtt jött a szolgálat is. Az élő hit természetes velejárója, lelki indíttatása a cselekvő hozzáállás. S bár jellemzően felgyorsult világunkban kevés idő marad az önkéntes szolgálatra, fontos és érdemes arra áldozni azért is, mert Isten nemcsak a feladathoz ad erőt, hanem fel tudunk töltődni benne, amely a hétköznapok sűrűjében is segít.

Működő példák is elhangzottak az önkéntesség áldásairól, nem elhallgatva a buktatóit, nehézségeit sem.

Farkas Balázs tatai lelkipásztor kiemelten a fiatalok gyülekezeti szolgálatba való bevonásáról szólt. Tapasztalja, hogy lehet rájuk számítani, lehet rájuk építeni és feladattal megbízni őket.
Závodi Zsuzsanna, a Veszprém Kálvin Parki gyülekezet lelkipásztora pedig az ő munkáját segítő felnőtt önkéntes munkatársairól beszélt.
Megfogalmazták, hogy imádkozni kell az önkéntes testvérekért, és feladat megkeresni és bevonni azokat, akik Jézust szolgálják teljes valójukkal, akik alkalmasak egy-egy feladatra.

A kétnapos összejövetelen áhítatot tartott Ujvári Sándor Csaba sárkeresztesi és Léder Tamás székesfehérvári beosztott lelkipásztor.