Isten örökkévaló erődített városa

A gönyűi református és evangélikus közösség templomuk átadásának 20 éves évfordulójára emlékezett május 17-én. A hálaadó alkalmon igét hirdetett Steinbach József református és Szemerei János evangélikus püspök.

Győr közelében, a határvonalon húzódó Duna partján fekszik Gönyű. A település lakosságának közel 8 százaléka protestáns. Húsz évvel ezelőtt a Bőnyi Református Egyházközség és a Győri Evangélikus Egyházközség gönyűi híveinek kívánságára protestáns templomot avattak Gönyűn. A templom építésének tervezésében és szervezésében kiemelkedő szerepet játszott Jakab Zsigmond református lelkipásztor és Bödecs Barnabás evangélikus lelkész, valamint az akkori református gondnok, Adi Lajos.

Húsz év a történelem folyásában nem nagy idő, egy gyülekezet életében azonban mérföldkő. A protestáns templomépítészet hagyományait és a modern építészeti jegyeket is magán viselő templom igazi lelki otthona lett a híveknek, Isten buzgó, elhívott népének.

A húszéves jubileum kapcsán hálaadó istentiszteleten mondtak köszönetet az Úr megtartó, építő kegyelméért május 17-én.

„Bizony mondom nektek azt is, hogy ha közületek ketten egyetértenek a földön mindabban, amit kérnek, azt mind megadja nekik az én mennyei Atyám” (Mt18,19) A jubileum igei mottója az ökumenére, a templomépítők közös céljára utal. Az ünnepi alkalmon is együtt adtak hálát Istennek reformátusok és evangélikusok.
Kovács Imola református lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet. A padokban ott ülhettek még azok közül is jópáran, akik a templom építését kezdeményezték és segítették.

Az istentisztelet imádságos igei bevezetőjét Vladika Zsófia evangélikus és Márkus Mihály református esperesek mondták.
Igét a két felekezet püspöke hirdetett.

„De az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is; azokkal, akik megtartják szövetségét, és arra törekszenek, hogy teljesítsék rendelkezéseit.” (Zsolt 117,17-18)
Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke azt emelte ki, hogy az Úr szeretete közösséget épít. A hit személyes kapcsolat Istennel, de mégis közügy, mert a megszólított emberek keresik a kapcsolatot Isten más gyermekeivel. Ezen az ünnepen ez különösen hangsúlyos, mert itt evangélikusok és reformátusok együtt élhetik meg a közösséget, a Jézus Krisztusban való összetartozást.

Az Úr szeretete generációkon át vezet, az Ővele közösségben élők az Őnála megtalált ajándékokat adják tovább nemzedékről nemzedékre. A templom számunkra nagyon fontos hely, ahol találkozhatunk Ővele, imádkozhatunk és az Ő Igéjét hallva tanúskodhatunk Őróla. A templom értéke nem az anyagában van, hanem a benne hangzó örök üzenetben. Itt hallhatjuk azt a jó hírt, hogy bár ebben a világban minden halandó, de az Isten szeretete örökkévaló. Ő ajándékoz meg bennünket a templommal és az ott elhangzó Evangéliummal, szeretetével. „Így használjuk örömmel töltekezésre, erőforrásra azzal a reménységgel, hogy az örök Isten az örökkévaló hazában vár bennünket” – mondta a püspök.

„Nem hallottad még, hogy én ezt régóta elvégeztem, jó előre kiterveltem? Most csak véghezviszem, hogy halomra dőljenek, rommá legyenek az erődített városok. Lakosaiknak ereje elfogyott, megrettentek, megszégyenültek; olyanok lettek, mint a mezei növény, mint a gyenge fűszál, a háztetőn nőtt fű, amely elszárad, mielőtt szárba szökken.” (2Kir 19,25-26)

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke azt emelte ki, hogy Istennél nincsen lehetetlen.
Az igére mutatva fogalmazta meg, hogy akik az Úr nélkül élnek ebben a világban, akik önmagukat magasztalják fel, saját erejükben bíznak, azokat Isten ítélete eléri, és az „erődített városokat” lerombolja. Ebben az ítéletes próféciában azonban felragyog az evangélium, az örömhír is: van maradandó, erődített város, amelyet az Úr épít és Ő erősít meg. Azért épült meg húsz évvel ezelőtt ez a templom, a reformátusok és evangélikusok közös lelki otthona, hogy itt alkalomról alkalomra rádöbbenjenek arra az örömhírre, hogy aki megalázza magát, aki leborul az Isten előtt és Őbenne bízik, azt az Úr felemeli. Vagyis arra, hogy Istennél nincs reménytelen helyzet. Erősek vagyunk az Úrban, csak Őbenne vagyunk erősek.

A prófécia valójában azt is elénk hozza, hogy nem ítélet, hanem kegyelem alatt vagyunk. Isten már a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket, kijelentette az Ő kegyelmét irántunk, amit Jézus Krisztusban véghez is vitt. „Valójában nem ítélet, hanem Evangélium szól Isten népének: Bízzál az Úrban! Aki magát felmagasztalja megaláztatik, de aki magát megalázza, leborul az Úr előtt, azt az Úr felemeli. Még reménység híján is van reménység, Jézus Krisztus meghalt és feltámadt” – zárta Isten áldását kérve az ünneplő közösségre Steinbach József püspök.

Az istentiszteleten imádsággal szolgált Máté László egyházkerületi lelkészi főjegyző.

Köszöntötte a jubiláló gyülekezeteket dr. Nemes Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka. Úgy fogalmazott, hogy az ökumené legszebb példája ez a templom. A keresztyén embernek küldetése, hogy a sok áldást, amit kapott, továbbadja. Ezt teszik azzal, hogy eljönnek ide, hogy részesei a közösségnek és azzal, hogy olyan életet élnek, ami felkelti mások figyelmét, bevonzza őket a templomba. Hálával szólt arról, hogy itt templomépítő, imádkozó, hitben járó közösség él, és Isten áldását kérte további életükre.

Köszöntést mondott még Tóth József, a Pápai Református Egyházmegye főgondnoka és Pozsgai Veronika helyi alpolgármester. Evangélikus házigazdaként Vancsai József győri igazgató lelkész szólt az építőkhöz és az ünneplőkhöz, megemlékezve azokról is, akik már nem lehettek jelen ezen az ünnepen. Üdvözölte a vendégeket és hívta az ünneplő gyülekezetet szeretetvendégségre a helyi reformátusok gondnoka, Szász Tibor.