A DURLE őszi konferenciája

A gyülekezetek lelkész-eltartó és -megtartó ereje volt a témája a Dunántúli Református Lelkészegyesület (DURLE) őszi konferenciájának. Erre nézve hangzottak el működő gyakorlatok, minták a Balatonfüredi Siloám Református Missziói Otthonban megtartott kétnapos összejövetelen.

A gyülekezet és lelkipásztora közötti viszony több, mint jogi státus, ez a fentről szentesített „munkakapcsolat” nem gazdasági érdekszövetség. A szolgálat-kötelék alapvető pillérei – Isten országának építése, az Evangélium továbbadása – mindenkor ugyanazok, viszont a lelkipásztori státussal kapcsolatban vannak időről időre átgondolandó, újrafogalmazható kérdések.
Ilyen örök téma a gyülekezetek szemszögéből vizsgálva a lelkész-eltartó és -megtartó képesség. A világ által indukált növekvő elvárások közegében a gyülekezetek egyre nehezebben tudják az elvárható lelkipásztori egzisztenciát önerőből biztosítani.

A gyülekezetek lelkész-eltartó és -megtartó ereje napi szinten téma egyházunkban. A Dunántúli Református Lelkészegyesület őszi konferenciájának is ez adta a témáját.

A kétnapos összejövetel nyitó áhítatában Ágostonné Apáti Gabriella esztergomi lelkipásztor az Apostolok cselekedeteiből vett igerész alapján beszélt arról, hogy a szolgálatra elhívott lelkipásztornak minden körülmények között feladata a szólás, akkor is, ha az élet alapvető feltételeit esetleg nem a szolgálatból, hanem máshonnan kell előteremteni.
A Szóládi Református Egyházközség a 90-es évek végére életképességének statisztikus határára érkezett. Azóta nemcsak fennmaradtak, hanem valóban élő gyülekezetté lettek, akik intézményt tartanak fenn és gazdálkodnak is. Hajdú Zoltán Levente, az egyházközség lelkipásztora arról az útról beszélt, amin eljutottak idáig, nem hallgatva el a kudarcokat, tévutakat sem. Hangsúlyozta, minden gyülekezet más, nincs egységes séma, amely mindenütt alkalmazható lenne.
A Székesfehérvár közelében fekvő, alig félezres lakosságot számláló Sárkeszin alig százan vallották magukat reformátusnak, mégis saját lelkésszel működő gyülekezet van, ahol nagy hangsúlyt kap az ifjúság lelki nevelése. Ezt a szolgálatot Nagy Viktória végzi. Mint mondta, nem számokban, hanem sokkal inkább életutakban mérhető szolgálatot végez. Mindezt úgy teheti meg – mivel a gyülekezet önálló állást nem tud fenntartani – hogy ennek az egzisztenciális hátterét világi tevékenységgel biztosítja. A lelkipásztorság mellett a szociális szférában is dolgozik, ahol a hitét megélve tud másokon segíteni.

A második nap nyitóáhítatát Perpék Attila bárdudvarnoki lelkipásztor tartotta, majd Dr. Petró László, a Kaposvári Református Egyházközség lelkipásztora szólt a gyülekezeti intézmények gyakorlati hatásáról. Kaposváron teljes intézményhálózat működik. A lelkész nyíltan beszélt arról, hogy milyen téves elképzelések vannak az intézmények kézzelfogható hasznáról, ezzel szemben mit élnek meg a valóságban, milyen kihívásokkal kell megküzdeniük. Mindennek ellenére nagyon fontos missziói lehetőségnek tartja, amelyeknek igenis lehetnek gyakorlati, pozitív következményei a gyülekezet életére nézve.

A gondozó egyházközségi modellt az elnéptelenedő, demográfiai válságban lévő falvak és gyülekezetek leépülésének megelőzése és a még meglévő lelki közösségek felfrissítése érdekében hozták létre. Ennek áldásait már az egyházkerületünkben is tapasztalhatjuk. A konferencián most egy, a szomszédos kerületben már régóta gyümölcsöző példáról hallhattak a résztvevők. Bárdos-Blatt Szabolcs és felesége, Boglárka a Szigetvár-környéki Református Gondozói Egyházközség gyakorlatát mutatta be.

A kétnapos konferencián az előadások mellett a személyes beszélgetések is erősítették a lelkipásztorokat, hogy szükség van új utak keresésére. Az elhangzottak abban tettek bizonyosságot, hogy a kihívások megoldásaiban az emberi lehetőségek keresésén túl lehet és kell is Istenre támaszkodni.