Van igény a presbiterek képzésére

Márton Gergely, 2026-04-30 06:22:45

Eredményesen zárult a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia közös Presbiterképzőjének első évada. A négy alkalmas sorozat nagy érdeklődést váltott ki. Az utolsó, április 25-én megtartott utolsó nap témáját az előttünk álló egyházi választás adta.

A jó presbitérium ösztönző és lendületet adó lehetőség lehet a gyülekezet számára. A képzések alatt ehhez kaptak támpontot a szolgáló gyülekezeti tagok, előadásokkal erősítve küldetésüket, megismerve egymás tapasztalatait.

A tanév záró alkalmán a teológia rektora, Dr. Balla Ibolya köszöntötte a résztvevőket. Hálával szólt arról, hogy a képzés megmozgatta a dunántúli presbitereket, akik aktívan vettek részt az alkalmakon.

Az egyházkerület részéről Szabó Gábor presbiteri főjegyző azt emelte ki, hogy a program célja nem az, hogy kész recepteket adjanak a testvérek kezébe. Leginkább egy olyan lehetőséget biztosítanak, ahol hitben és tudásban lehet gyarapodni. A jó gyakorlatok bemutatása pedig arra ad módot, hogy azokat a saját gyülekezetük adottságaihoz igazíthassák, így segítve azt a szolgálatot, amelyet Istentől kaptak.

A képzést összefogó Dr. Kocsev Miklós, a PRTA oktatója nyitóáhítatában arról szólt, hogy mihez kezdjünk a hitünket érő meglepetésekkel. Ehhez Márk evangéliumából idézte az apostolok kiküldésének igéjét: „Ezután Jézus így szólt hozzájuk: Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Márk 16,15)

Húsvét reggelén az üres sírt találó asszonyok meglepődtek. Ahogy azok is, akiknek elmondták ezt, nem hittek nekik.
A megszokott dolgok és a meglepetések törésvonalában tanácstalanokká leszünk, nem tudunk mit kezdeni vele. Az ige alapján azt helyezte a részvevők szívére, hogy a meglepetés, a váratlan idején mindig térjünk vissza a ránk bízott feladathoz, az evangélium hirdetéséhez.

Minden alkalomnak adott témája volt. Így szó volt a presbiteri szolgálat felelősségéről, az alkalmas szolgálat lényegéről, a fiatalok gyülekezetbe integrálásáról. Most az egyházunk idei választása volt a téma.

Máté László, kerületi lelkészi főjegyző előadásában elsőként a történelmi felekezetek egyházkormányzati modelljeit vázolta fel, majd részletesen szólt református egyházunk felépítéséről, választási rendjéről. A törvényességi keretek mellett szólt a hagyomány és a lelki szegmensekről is, így említve többek között a kialakult hierarchiát. Kiemelte az egyszemélyes vezetés előnyeit és hátrányait, valamint azt, hogy ennek következményeként valójában az egyházi alkotmányban leírtaktól nagyobb felelősséget helyezünk a vezetőkre. Ez a személyekre épülő rendszer nagyban meghatározza az egyházkormányzást, ezért sok múlik azon, hogy kiket választunk vezető tisztségekre. Kiemelte, hogy az egyházban nincs kampány. Nem véletlen, hogy idén az Imádság Éve van, hiszen ez a legfontosabb: imádkozni azért, hogy alkalmas vezetőket válasszunk, imádkozni értük, az egyházért és benne magunkért is!

Dr. Balikó Zoltán, a PRTA docense más szempontokat is megvizsgált. Bevezetőjében a versenyszférában vezetőként is dolgozóként elemezte, hogy ebben a közegben mik befolyásolják a vezetőválasztást.
Másrészt a teológus szemszögéből igei és rendszeres teológiai szempontok szerint összegezte ugyanezt. Itt ezeket a sarokpontokat nevezte meg: – mi a Szentírás üzenete a (ki)választást illetően, – a vezető és az egyház stratégiai céljainak összeegyeztethetősége, – egyházi életünk megújításának szempontjából a vezetői szándékok és az egyházunkat is érintő környezet vizsgálata, – a jelöltek és terveik megismerésének biztosítása.
Mindezen gyakorlati elemek megvizsgálása mellett ő is azt emelte ki, hogy az egyházunkban zajló választások az imádság megélése mellett történjenek.

Az előadásokat követően több gyülekezet életébe kaptak betekintést presbiteri beszámolók által. Ezekben nemcsak a lelki élet és alkalmasság kérdései merültek fel, hanem konkrét, már működő gyakorlatok is elhangoztak. A jelenlévők most a Veszprém Kálvin Parki Református Egyházközség, a Tapolca és Vidéke Református Társegyházközség és a Szóládi Református Egyházközség presbiteri gyakorlatát ismerhették meg.

A Dunántúli Református Egyházkerület és a Pápai Református Teológiai Akadémia közös szervezésében létrehívott Presbiterképző első évada lezárult, de a tervek szerint ősszel újra elindul. A program összeállításába a résztvevők észrevételeit is beépítik.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2026. May 01., Friday,
Fülöp , Jakab napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 8712
Összesen 2009. június 2. óta : 51836200