Bakonyaljai reformátusok szabadtéri istentisztelete Zircen
Adminisztrátor, 2010-09-02 06:00:002010 augusztus 29-én került megrendezésre A Bakonyaljai Reformátusok Találkozója Zircen. Az első alkalommal megrendezett találkozón mintegy kétszáz testvérünk vett részt. A zirci gyülekezet szervezésében lebonyolított találkozón részt vettek rajtunk dudariakon kívül a csetényi, a rédei, a bakonyszentkirály-cseszneki, gyülekezetek tagjai is.
A rendezvény hagyományteremtő szándékkal a körzeti együttműködés eredményeképpen jött létre.
Az alkalom 15 órakor kezdődött, előtte Gilicze Tamás lelkész és gyülekezete tagjainak zenés összeállítását hallgathattuk Az Istentisztelet a 90. zsoltár első versének eléneklésével kezdődött,majd köszöntésekkel folytatódott. Köszöntötte a megjelenteket. Dr Buda Imre,a zirci gyülekezet gondnoka,Kuti Csaba presbiter, Ottó Péter Zirc város polgármestere, valamint Lentulaí Attila a pápai egyházmegye esperese valamint a zirci hittanosok. Majd a a lekciót (Ap. Csel:2,1-13) az öt gyülekezet képviselői olvasták fel felváltva. Barta Lívia Nt asszony imádsága után Barta Zsolt Nt úr rédei lelkipásztor végezte az igehirdetés szolgálatát a Hagg 2,1-9 alapján. Az igehirdetés után Hajdú Ferenc csetényi lelkipásztor imádkozott, majd Kálmán István dudari lelkipásztor mondott el egy verset nagy átéléssel. A zirci Rapszódia kórus műsora után a szervező gyülekezet nevében Vecsei Katalin Nt. asszony, a zirci gyülekezet lelkésze köszönte meg a találkozó megrendezésében résztvevők segítségét, majd a 225. énekünk eléneklése után Gilicze Tamás, a Bakonyszentkirály- Cseszneki gyűlekezet lelkészének áldása zárta az istentiszteletet.
Az alkalom azonban nem ért véget, mert a zirci gyülekezet tagjainak szíves vendéglátása mellett lehetőség nyílt beszélgetni egymással. Az első alkalommal megrendezett rendezvény elérte célját: reményeink szerint megtudta szólítani a zirci gyülekezettől még távol álló zirci reformátusokat,bennünket pedig, a környező települések reformátusait csak megerősíteni tudott az az egység ami itt kialakulóban van. Köszönet érte a szervező Zirci gyülekezet lelkészének, presbitériumának,és valamennyi gyülekezeti tagjának.
Balogh István
Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/papaiem/hir/lista/egyhazmegyei-hirek/
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. September 27., Friday,
Adalbert
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 4060
Összesen 2009. június 2. óta : 42656490