Beszámoló egyházmegyei lelkészértekezletről
Adminisztrátor, 2010-09-20 06:00:00
A Veszprémi Református Egyházmegye soron következő lelkészértekezletét Monoszlón tartotta szeptember 10-én. Az alkalmat jelenlétével megtisztelte a Dunántúli Református Egyházkerület vezetése Steinbach József püspök, Köntös László lelkészi főjegyző és Bellai Zoltán püspöki főtanácsos személyében. A lelkészértekezlet előkészítette a szeptember 22-i Egyházmegyei Közgyűlést.
Az alkalom ebéddel kezdődött, majd a lelkészértekezleten beszélgetés keretében a közösség ajánlásokat tett a még betöltetlen egyházmegyei tisztségekre, ugyanis Tislér Géza egyházmegyei lelkészi főjegyző és Bikádi László egyházmegyei tanácsosok lemondtak megbízatásukról. A két megüresedett lelkészi tanácsosi helyre a Hegy Lelkészi Kiskör tehetett javaslatot. A kialakult helyzetben a Hegy Lelkészi Kiskör nevében Németh Péter balatonkenesei lelkész annak a közösségi véleményének adott hangot, hogy a teljes együttműködés fejében célszerű lenne három tanácsosi helyet biztosítani a számukra. A legitim választás miatt azonban ezt a lelkészi közösség és az egyházkerület vezetése nem látta megvalósíthatónak, így maradt a két tanácsosi hely. Ilyeténképpen a lelkészi közösség hosszú beszélgetés után Kántorné Pólus Ibolya felsőörsi és Lukáts Andrásné várpalotai lelkésznőket ajánlja a egyházmegyei közgyűlésen a megüresedett tanácsosi helyekre megválasztani.
Gondos Gábor zánkai lelkipásztor ajánlására a lelkészi közösség memorandumot is megfogalmazott, amelyben utalás történik arra, hogy a választási folyamatokban sok sérülés történt, s a választásokig megtett közös út során nem minden történt a Krisztus-test előírásai szerint.
Az értekezlet további részében a megüresedett előadói tisztekre történtek ajánlások, majd közös énekléssel és áldásmondással ért véget az értekezlet.
***
***
***
***
***
***
***
***
***
***
***
***
Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/veszpremiem/hir/lista/a-veszpremi-reformatus-egyhazmegye-hircsokra/
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. September 27., Friday,
Adalbert
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 636
Összesen 2009. június 2. óta : 42653061