Marcalmenti Gyülekezeti Nap, 2009.

Adminisztrátor, 2009-10-01 07:45:38

Veszprém és Vas megye határfolyója, a Marcal mentén elhelyezkedő települések (Celldömölk, Nagypirit, Kispirit, Csögle, Egeralja, Adorjánháza) reformátusai 1995. óta minden esztendőben egy őszi vasárnapon összegyűlekeznek. Mindig valamelyikük a házigazda.

Idén 2009. október 4-én lesz a találkozás napja, amikoris Celldömölkre igyekszik minden érdeklődő.

Kálvin születésének 500. évében mi más lehetne a nap központi témája, mint Kálvin. Ezért a 10 órai istentisztelet (melyen Steinbach József püspök hirdeti az igét, és a helyi gyülekezet kórusa is szolgál éneklésével) után két előadás hangzik el: "Kálvin katolikus szemmel" címmel Dr. Koltai Jenő alsósági r.k. plébános, "Kálvin evangélikus szemmel" címmel pedig Győri Veronika bobai evangélikus beosztott lelkipásztor mondja el gondolatait.

Ebéd (melyet a gyülekezet vendégszeretete biztosít) után szabad beszélgetés következik, hogy az egymást régen látott rokonok, ismerősök kötetlen módön örvendezhessenek együtt.

Ezt követően fórum keretébentörténiik beszélgetés Steinbach József püspökkel, Köntös László egyházkerületi főjegyzővel, és Bellai Zoltán püspöki főtanácsossal "Az egyházat mindig reformálni kell" címmel.

Délelőtt a gyermekek számára külön helyszínen (Evangélikus Óvoda) gyermekistentisztelet és játékos foglalkozások lesznek.

Autóbuszjárat indul az érdeklődők szállításáre, melynek menetrendje a következő:

9.00 Nagypirit
9.05 Kispirit
9.15 Csögle
9.25 Egeralja
9.30 Adorjánháza

Visszafelé a találkozó végén 16 órakor indul a busz.

Istenünk gazdag áldása legyen e napon!

Füstös Gábor, lelkipásztor Adorjánháza

Letölthető plakát az alábbi linken érhető el:

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/adorjanhaza/hir/mutat/217/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 29., Friday,
Auguszta napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 13043
Összesen 2009. június 2. óta : 39877613