“Miénk itt a tér” - Kálvin tér-avatás Kilitin

Adminisztrátor, 2009-10-06 02:15:57

Október 3-án szombaton Balatonkilitiben találkozott a déli-part reformátussága, abból az alkalomból, hogy a templom mellett található teret Kálvin Jánosról nevezték el. A tér-avatásra, emléktábla leleplezésre érkeztek a helyiek és a környékbeli gyülekezetek tagjai.

A szép őszi napsütésben érkezőket a templomkertben az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola rézfúvósainak játéka fogadta. Az istentiszteleten köszöntötte a résztvevőket Bozsoki-Sólyom János a kiliti gyülekezet lelkipásztora. Köszöntőjében különösen is hangsúlyozta a kálvinizmusnak a magyar nemzettudatot formáló hatását. Steinbach József püspök igehirdetésében a helyes  emlékezés fontosságáról beszélt, melyben az emlékező Krisztusban látja a múltat, jelent és jövendőt. Köntös László főjegyző visszatekintésében a Kálvint mindmáig érő támadásokat, vádakat sorolta fel, bizonyítva azoknak hamisságát.

Az istentiszteletet követően Dr. Balázs Árpád, Siófok város polgármestere köszöntötte a gyülekezetet és leplezte le az ez alkalomból a templom falán elhelyezett emléktáblát. Bozsoki-Sólyom János zárógondolatai után az összejövetel a szomszédos iskolaépületben folytatódott a helyi gyülekezet által előkészített szeretetvendégséggel. Az alkalomról részletes összefoglalót a Dunántúli Református Lap következő számában olvashatnak. Addig is tekintsék meg az alanti galériában az eseményről készült képeket, Bozsoki-Sólyom János köszöntőjét pedig elolvashatják a Digitális Kollégium dokumnetumtárában.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6906
Összesen 2009. június 2. óta : 40177205