Bátorság a szabadságra

Adminisztrátor, 2009-11-02 14:52:43

Vincze István

2009. október 21-én a Mosdósi Kórházrész pavilonjában került sor az idei „Bátorság…” – sorozatunk harmadik előadására. Prof.Dr. Papp Lajos szívsebész már tavasszal elfogadta meghívásunkat erre az alkalomra.

Mind szakmájához, mind élethitvallásához nagyon közel állt a cím, amit előadásához kapott: „Egy forradalom szíve és a szív forradalma”. Rövid áhítattal, igei köszöntővel kezdődött esténk. Majd Baji András a nagyberki Rockszínkör tagja énekelt a Kormorán együttes ismert, ide illő lélekemelő dalokat. Ezután következett az előadás, ami meglepetés volt. Ugyanis Professzor úr nem azt mondta el, amivel készült. Meglepetés volt így nemcsak nekünk, de neki is, hogy a hely szelleme, a hallgatóság lelki együttrezdülése más, eddig el nem mondott gondolatokat hívott elő belőle. Döbbent csend és mély nyugalom, békesség szállta meg a hallgatóságot. A szívek forradalmának történetét mesélte el, mint tanú, Professzor úr. Alternatív megoldást, sőt egyetlen megoldást adott a sok megoldatlan és minket terhelő gondra. Élő és hatékony, mástól – körülményektől független életrendet kell kiépítenünk, melyben a sorrend nem cserélhető és téveszthető. Az egyének lelkiismerete és annak életigenlő, teremtő ereje képes a rombolást, kizsigerelést és halált feltartóztatni, és a sötétség helyére világosságot hozni. Papp Lajos professzor úr prófétai látása, szuggesztív személyisége ismét megajándékozottá tett minket. Egészen más volt így emlékezni, és ünnepelni két nap múlva, október 23-án.

Ezen az alkalmon adtunk hálát a pavilonban két használaton kívüli helyiség felújításáért, és birtokba vételéért. Egyikből egy imatermet alakítottunk ki. Ennek kimunkálója Hegyi G. Katalin mosdósi kórházi lelkész volt. A másik helyiségből olvasó szoba lett, ahová a betegek járhatnak le olvasni, megpihenni, ismereteiket bővíteni. Itt könyvtárosunk, Évike dolgos keze munkáját dicséri a szép rend és tisztaság.
Ezúton is hálával köszönjük a kórház Vezetőségének támogatását mind anyagi, mind erkölcsi téren.


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4345
Összesen 2009. június 2. óta : 40190581