Beszélgetés Hajdú Ferenccel, az új csetényi lelkipásztorral

Adminisztrátor, 2009-11-21 18:44:00

A Csetényi Református Egyházközség lelkésze, Kovács Attila nyugdíjba vonult. Helyére új lelkészt választott a gyülekezet, Hajdú Ferencet. Beiktatására november 7-én került sor. Ez alkalomból kérdeztük a fiatal lelkipásztort életéről, családjáról, szolgálatáról.

Kérem, először beszéljen magáról, családjáról!

Gyönyörű családom van: feleségem, Emi és három gyermekünk: Botond, Ábel és Emese. Mindhárman Isten keze munkájának csodái. Botond a legkomolyabb, mint az apja; Ábel nagy csibész lesz, már most tartunk attól, hogy mit tartogat majd számunkra; Emese pedig folyamatosan levesz mindenkit a lábáról. Ő a családunk mosolyarca. Feleségemmel nagyon hálásak vagyunk Istennek gyermekeinkért, és hisszük, hogy kérni sem tudtunk volna náluk édesebb csemetéket.

Feleségem kiskunlacházi születésű, én magam pedig kárpátaljai vagyok. Teológustalálkozón ismerkedtünk meg Kecskeméten, s azonnal megértettük, hogy minket egymásnak teremtett Isten. Ezt a mindennapokban is tapasztaljuk, mert vannak dolgok, amikben ellentétei vagyunk egymásnak, így egészítjük ki egyik a másikat. Emi sokszor látja másképp a gyülekezet dolgait, s bizony néha jól teszem, ha figyelek arra is, amit ő mond, vagy javasol. Hiszem, hogy együtt van küldetésünk Istentől.

 

Miért döntött úgy, hogy a lelkészi hivatást választja? Mi motiválta erre a szolgálatra?

Már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy pap leszek. Mondogattam is otthon, hogy én pap szeretnék lenni, mert nem kell sokat tennie azért, hogy megkapja a fizetését. Egyébként sem a családom, sem én nem jártunk istentiszteletre. Jól emlékszem, hogy egy vagy két hittan óra után azt mondtam otthon, hogy oda sem megyek többet. Aztán jött a konfirmációi előkészítő, ahol olyan kérdésekre kaptam választ, amelyek nagyon foglalkoztattak akkortájt. Miért élünk a földön? Mi lesz velünk, ha meghalunk? Miért élünk, ha úgy is meg fogunk halni? Ebben az időben volt evangelizáció a gyülekezetünkben, Badalóban. Pap László pomázi lelkipásztor hirdette az igét. Rajta keresztül szembesített Isten azzal, hogy mit is jelent lelkipásztornak lenni. A vele való személyes beszélgetés után foglalkoztatott a megtérés, az újjászületés, a személyes döntés, ami nem sokkal ezután végérvényesen be is következett az életemben. A Fil 1,21 munkálkodott bennem folyamatosan: „Mert nékem az élet Krisztus és a meghalás nyereség”. Így döntöttem tizenhárom évesen arról, hogy Istent fogom szolgálni egész életemben, és nem a lábam fogom lógatni a remélt fizetésért, hanem mindenkinek hirdetni fogom az evangéliumot, mert az Úr Jézus Krisztus az én életemet is megszabadította a haláltól.

 

A teológia után melyik gyülekezetbe kerültek?

Ez érdekes történet, mert már ötödéves teológusként is lelkészi szolgálatot végeztem Szürtén (Kárpátalja), kisegítő segédlelkészként. De Isten visszavitt Sárospatakra, mert csak így találkozhattam, a patakiak senioraként, feleségemmel Kecskeméten. A nagypapi vizsga után ösztöndíjra készültem és nem gyülekezeti szolgálatra. Emi nélkül azonban már nem szerettem volna esetlegesen több évre kimenni az Egyesült Államokba. Ezért visszautasítottam a Princeton Seminary által felkínált ösztöndíjat, s reménykedtem abban, hogy a Calvin Seminary biztosít helyet mindkettőnk számára. Nem így lett. Felszentelésem után tehát azonnal Kiskunlacházára kerültem beosztott lelkésznek, és két évi szolgálat után költöztünk családommal Zemplénagárdra, hogy abban a kis gyülekezetben építsük Krisztus egyházát.

 

Hogyan kerültek a csetényi gyülekezetbe?

Az egész választási időszak alatt az az ige járt a fejemben, amit a tálentumok példázatában fogalmaz meg az Úr Jézus: „kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután…”. Tulajdonképpen öt évet vállaltunk Zemplénagárdon, de a gyermekeink egészségügyileg nem bírták a dohos, penészes régi parókiát: állandóan az orvosokat jártuk. 2008 novemberében derült ki egy felmérés után, hogy az épület minden fala fel van ázva és vizes ott is, ahol egyébként nem látszik. A presbitériummal együtt leülve döntöttünk úgy, hogy a gyerekekre való tekintettel új lelkészi állás, új parókia után nézünk. Sokan nagyon nehezen fogadták az „elválás” hírét, de visszatekintve is, és akkor átélve is látjuk, tudtuk, hogy Isten munkálkodik az életünkben. Barátainkon keresztül értesültünk arról, hogy a Csetényi Református Egyházközség lelkipásztort keres nyugdíjba vonuló lelkésze helyére. November 30-án két istentisztelet keretében meg is ismerkedtünk egymással, s én már aznap tudtam, hogy Cseténybe vezet minket Isten. Egy olyan gyülekezettel találkoztam, amilyet teológusként megálmodtam magamnak. Minden adottsága meg van ahhoz, hogy széles körű gyülekezeti missziót lehessen végezni. Időközben más gyülekezetekbe is hívtak, élő közösségektől is megkerestek bennünket, de felégettünk magunk mögött minden lehetőséget, mert Isten ígérete Csetényhez kötött minket. Az 5Móz 11, 10-17 igéjével biztatott minket Isten, amikor imádságban kerestük akaratát. Zemplénagárdról nézve a leírás egyértelműen a bakonyi település felé mutatott. Hosszú időbe telt, míg a gyülekezet is meghozta döntését. De mindvégig erősített bennünket az Úr ígéreteivel és türelemre intett. Mi bíztunk Benne és hittünk szavának.

 

Hogyan fogadta Önöket a gyülekezet?

Nagyon lelkesen fogadtak minket a gyülekezeti tagok. Elmondták, hogy nagyon sokat imádkoztak értünk: minden este nyolc órakor az asszonyok azért imádkoztak, hogy Isten olyan lelkipásztort adjon nekik, akit az Úr küld és vezet Cseténybe. Megtért, hívő lelkész legyen, és legyen kész a gyülekezet építésére. Ők is hiszik, hogy maga az Örökkévaló rendezte úgy az eseményeket, hogy végül a gyülekezet presbitériuma engem hívott meg a megüresedett lelkészi állás betöltésére. Örültek a feleségem vallástanári és hitoktatói végzettségének, na meg leginkább annak, hogy ezt használja is a gyülekezet gyermekmissziójában és a hitoktatásban. Az ifisek nehézkesen szokták meg az „új fiú” szabályait. Kezdünk lassan összeszokni, s azt hiszem, hogy már ők is elfogadtak lelkipásztoruknak. Lelkileg is megerősítő azt hallani gyülekezeti tagjainktól, hogy Isten meghallgatta imádságaikat azzal, hogy Cseténybe vezetett minket. Számomra Isten hatalmas munkáját mutatja a gyülekezetben, hogy a lelkészválasztás nem osztotta meg a gyülekezetet, s a presbitérium teljes egészében felsorakozott mögém, s készek arra, hogy együtt munkálkodjunk az egyházközség lelki és testi megújulásáért.

 

Hogy érzik magukat a gyülekezetben az első hónapok után?

Tapasztalva azt, hogy a Sátán már most is munkálkodik és próbál nagy erőket mozgósítani velünk szemben, mi nagyon jól érezzük magunkat, mert így még biztosabban tudjuk, hogy a helyünkön vagyunk, és az Úr Jézus Krisztus elkezdte beteljesíteni a nekünk tett áldás ígéretét. Szokatlan, hogy nem én nyírom a parókia udvarán és a templomkertben a füvet, nem nekem kell mindent előkészítenem a templomban az istentiszteletre, nem tőlem várják azt, hogy meglássam a tennivalókat és megszervezzem a munkákat. Mindent megtesz a gyülekezet azért, hogy lelkipásztoruk valóban a lelkek pásztora legyen, és ne a gyülekezet napszámosa. Az ifjúsági napunk szervezésénél tapasztaltam azt, hogy aznap reggel nem tudtam, hogyan és miből lesz majd ebédünk. A presbitereim azt mondták, hogy minden időben készen lesz, és én hittem nekik, s engedtem, hogy ők hordozzák ennek a felelősségét. Én foglalkozhattam teljes egészében a nap lelki dolgaival. Feleségem megkérdezi néha: „nem kellene neked is velük dolgoznod?” De úgy élvezem, hogy Isten megszabadított ezektől a feladatoktól, s ehelyett sokkal mélyebb és sokkal inkább lelkipásztornak való tennivalókat bíz rám. Ahogy az egyik lelkészbarátom fogalmazott, Csetényben lelkész vagyok és nem kertész.

 

Milyen tervei, elképzelései vannak a gyülekezetépítésben?

Ha részletesen vég akarnám sorolni elképzeléseimet, egy egész Dunántúli Református Lap megtelne vele. A gimnazista, teológus, ösztöndíjas és szolgálati éveim alatt sokat láttatott és olvastatott velem Isten, amiből meríthetek ötletet, ihletet, elképzelést és megvalósítási lehetőségeket. Szeretnék mindent kipróbálni. A gyülekezet minden rétegének, minden korosztályának szeretnénk olyan lehetőségeket és alkalmakat biztosítani, amelyeken keresztül eljutnak az élő Istennel való személyes találkozásra, s ezután lelki növekedésnek indulhat az életük. Ifjúsági istentiszteleteket indítottunk egyelőre csak havi egy alkalommal, de az a célom, hogy minden vasárnap lehessen tartani ilyet, mert igénylik majd a fiatalok. A bibliaórák látogatottságát szeretnénk felduzzasztani annyira, hogy aztán abból kisebb rétegalkalmak is indulhassanak fiatal házasoknak, szülőknek, külön presbitereknek, férfiaknak és asszonyoknak. Természetesen egyedül ezt a szolgálatot már nem tudom ellátni, ezért imádkozunk azért, hogy gyülekezeti munkásokat indítson el az Úr a hívek közül, akiket alkalmasakká tesz Isten arra, hogy kisebb csoportokat vezessenek. Szeretném, ha nagyon komolyan vennénk a beindított imaközösségünket, amelyen komoly imádságos hátteret biztosíthatnánk a gyülekezeti szolgálatnak. Törekszünk arra, hogy mindenki merjen feladatot vállalni egyházáért, Krisztusért. Fontosnak tartjuk, hogy csapatban dolgozzunk gyülekezeten belül és más gyülekezetekkel együtt is.

Egyházközségünk választói létszámát tekintve nagy gyülekezetnek számít. Hiszem azt, hogy megyén belül vagy éppen egyházkerületen belül is szánt neki az Úr feladatot, csak még azt kell megtalálnunk és felismernünk, hogyan lehetünk a tágabb, nagyobb közösség szolgálatára. Vannak elképzeléseink csendes napokról, megyei szintű hittanos sportvetélkedőkről, melyhez adottságaink is meg vannak. Nyitottak vagyunk a gyülekezeti tagoktól jövő kezdeményezésekre. Mindenekfelett azonban az Úr vezetésére kell figyelnünk a gyülekezet építésében, hogy ne a magunk vágyait akarjuk megvalósítani, hanem Isten útmutatása és vezetése szerint rakni bele a lelki téglákat az épülő egyházba.

A Zsoltárok könyve 127. részében olvassuk, hogy „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők:” Én hiszem, hogy az Úr építeni akarja a mi egyházunkat, és nem hiábavaló a fáradságunk, amelyet az építésbe fektetünk. Hiszem azt, hogy nem fogunk hiába fáradozni Csetényben, mert Isten áldását ígérte szolgálatunkra. Isten is és a gyülekezet is akarja a lelki növekedést, a megújulást, az ébredést, a megtérést. Bármit is végez el rajtunk keresztül az Úr, mi Őt fogjuk áldani érte, és neki fogunk dicsőséget adni minden áldásáért.

 

Szakács Gergely

lelkipásztor


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2022. August 18., Thursday,
Ilona napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 2671
Összesen 2009. június 2. óta : 32305103