"Mindnyájan épüljetek fel lelki házzá!" - gyülekezeti ház szentelése Felsőörsön

Adminisztrátor, 2009-11-23 11:46:21

Hálaadó istentiszteletre hívogatták gyülekeztének tagjait a felsőörsi harangok november 21-én, délután három órakor. A gyülekezet ingatlaneladásból kezdte el a parókia teljes felújítását, amelynek első fázisa a parókia végében lévő öreg, romos épület lebontása, s a helyére épülő új gyülekezeti terem megálmodása és kivitelezése volt. A beruházás további fázisait a gyülekezet az Új Magyarország Vidékfejlesztési nyertes pályázatábó, illetve saját forrásból folytatja márciusban.

Az ünnepi istentisztelet igazán bensőségesre sikeredett, lévén a nagy ünnepséget Felsőörs hívő népe akkorra tervezi, amikor megvalósul a teljes felújítás és majd a parókia is a régi fényben ragyog.

***

Az dicséreténeklés után a Peregrinus együttes koncertjét hallgathatták meg a jelenlévők, akik zsoltár és dicséret feldolgozásokkal gazdagították az ünnep lelkiségét. A hittanosok, Kovácsné Miskei Tünde hitoktató, s egyben a gyülekezet gondnokának felesége vezetésével versekkel köszöntötték a gyülekezetet és az új hittantermüket.

***

***

***

Kántorné Pólus Ibolya lelkipásztor asszony igehirdetésében az első péteri levél második fejezetének első öt verse alapján kiemelte: nagyon fontos, hogy a statikus halott kövekből, a régi énből mindnyájan váljunk élő kövekké, élő építőanyagokká és töltsük meg együtt élettel a Kálvin teremnek keresztelt új gyülekezeti házat. Igehirdetését folytatva hangsúlyozta, hogy amíg eddig ki lehetett adni a munkát a kőműveseknek, bontóknak, tervezőnek és műszaki ellenőrnek, addig a folytatásban nem lehet, hogy a keresztyén közüsség közönség legyen, s mint ilyen kívülről szemlélje az életet, hanem valóban élő kövekké kell válnia minden hívőnek, akik belülről építik majd a felépült házat, s lelki tartalommal töltik meg a gyülekezet életét.

Köszöntő szavaiban kiemelte Kovács Gábor egyházközségi gondnok munkáját, valamint hálás szívvel mondott köszönetet  Szabó György építésznek, Oláh Zsolt kőművesnek, Kántor Miklós műszaki ellenőrnek és Simon Gábor fafaragónak, aki egy csodás faliképpel ajándékozta meg a gyülekezetet és az új termet, ami egyben címere is lett a Kálvin teremnek. Kuti Géza esperes - más irányú szolgálata miatt - Isten áldását kérte a felsőörsi gyülekezetre és az elkészült gyülekezeti házra.

***

Az istentisztelet után a gyülekezeti ház előtt mondott még köszöntő szavakat Kántorné Pólus Ibolya nagytiszteletű asszony, majd a népes gyülekezet meghallgatva a helyi Búzavirág kórus műsorát gazdagon terített asztalok mellett gyönyörködhetett tovább az épületben és adhatott hálát Istennek, a gyülekezetnek adott kegyelméért.

 

Szöveg és fotó: Rásky Miklós

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/veszpremiem/hir/mutat/528/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 13742
Összesen 2009. június 2. óta : 40184044