Teológusok látogatása az Őrségben

Adminisztrátor, 2009-11-24 07:21:14

2009. november 15-én a Pápai Református Teológiai Akadémia egy kis küldöttsége érkezett Egyházasrádócra. A 10 főből álló csapatot elkísérte egyik tanáruk is, dr. Zsengellér József személyében, aki az Ószövetségi Tanszék vezetője.

A közös reggeli és egy kis beszélgetés után az istentiszteletre került sor. Ahol dr. Zsengellér József hirdette az igét Sámuel könyve alapján, az élet nehézségeiről, és viszontagságos dolgairól. Ebben az igehirdető felhívta a figyelmünket arra, hogy az életben bár vannak nehézségek, de szükségek és nehézségek közepette is lehet teljes életet élni. Sőt annak a fontosságát is kiemelte számunkra, hogy a dolgok sokszor csak nézőpont kérdései. Nem mindegy, hogy mit milyen oldalról közelítünk meg.

Ezután következett a teológusok kis műsora, énekekkel, versekkel, a teológia bemutatásával, majd zárásként Horváthy Petra bizonyságtételével, arról, hogyan került ő a teológiára, miért épp a lelkipásztori hivatást választotta.

Majd legnagyobb meglepetésünkre az istentisztelet végén egy házaspárt köszönthettünk köreinkben, akik az 50. házassági évfordulójukat ünnepelve álltak meg az Úr szent színe előtt fogadást tévén arra, hogy ahogyan eddig, úgy eztán is hűségesek lesznek egymáshoz és szeretni fogják egymást jóban-rosszban, segítve egymást az élet viharaiban is.

Délután Szakál Péter esperes úr, Balikó Zoltán és Osváth Imre nagytiszteletű  úr társaságában elfogyasztottunk egy fantasztikus szarvas pörköltet dödöllével Bajánsenyén és barangoltunk az Őrség mesebeli tájain. Jártunk Magyarföldön, ahol a most épülő fatemplomban töltöttünk el néhány percet. Azután Kercaszomoron az egykori határnál emlékeztünk múltunkra.

Ezt követően Magyarszombatfára vezetett az utunk Vörös Ferenc fazekas, egyházközségi gondnokhoz, aki nemcsak mesélt nekünk népi mesterségének csínjáról – binjáról, hanem a gyakorlatban be is mutatta azt, így készülhetett el a szemünk láttára néhány pillanat alatt egy gyönyörű kaspó.

Innen Velemér Árpád-kori templomához mentünk, s végül utunk lezárásaképpen Szentgyörgyvölgyön tettünk látogatást egykori teológustársunknál, Hodánics Péternél és kedves családjánál, ahol elsőként megtekintettük a kazettás mennyezetű templomot, majd egy kávé mellett beszélgettünk a Teológia életéről, a teológusi, illetve lelkipásztor munka örömeiről, nehézségeiről.

Azt hiszem mindnyájunk nevében mondhatom, hogy felejthetetlen napot tölthettünk együtt, szolgálva Istent, régi és új kapcsolatokat építve, eddig még ismeretlen tájakat megismerve. Ezúton is köszönjük az együtt töltött időt, a szép emlékeket, a tapasztalatokat, melyekkel gazdagabbak lehetünk. Isten áldja meg mindnyájunk életét gazdagon, hogy még lehessen alkalmunk újra találkozni!

Dillik Kata teológus

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/orsegiem/hir/mutat/527/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 20., Saturday,
Tivadar napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4460
Összesen 2009. június 2. óta : 40190696