Csiha Kálmán-szobrot avattak Érsemjénben

Adminisztrátor, 2009-11-24 18:35:53

Csiha Kálmánnak, az Erdélyi Református Egyházkerület két éve elhunyt nyugalmazott püspökének állított szobrot szombaton szülőfaluja, Érsemjén. Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész alkotását hálaadó istentisztelet után avatták fel a partiumi magyar községben, amelynek másik híres szülötte a szintén református Kazinczy Ferenc.

Az ünnepség a református templomban kezdődött, ahol Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét, megemlékezve Csiha Kálmánról, aki „a nehéz időkben is vállalta a kűzdelmet, a megaláztatást az uralkodó hatalommal szemben”. A néhai püspökkel kapcsolatos emlékeit, annak utolsó érsemjéni szolgálatát elevenítette fel Fülöp János helyi lelkész, később emlékezett Tempfli József nyugalmazott római katolikus püspök. Balazsi József polgármester hosszan sorolhatta, köszönthette a közel– s távolról, bel– és külfüldről érkezett vendégeket.

A két évvel ezelőtt elhunyt erdélyi püspök nemcsak a teológia doktora és a rendszerváltás után az Erdélyi Református Egyházkerület templom- és gyülekezetépítő vezetője volt - számol be az eseményről a Duna Televízió -, hanem a több mint 40 országba szakadt magyarság szeretetközösségének szószólója is.

"Mindenképp megtiszteltetést jelent a családnak, hogy szobrot avatnak édesapám emlékére. Valószínűleg ő is örül, ha ezt így most látja, de számára sosem jelentett semmit a földi dicsőség, sem a földi előmenetel. Sosem ezeket a dolgokat tartotta fontosnak az életben és valószínűleg ezért is volt olyan hiteles mindaz, amit ő mondott és tett" – mondta el Nagyné Csiha Emese.

A Magyar Hírlap az esemény kapcsán Szabó István püspök szavait idézi, aki két éve a posztumusz Magyar Örökség díj átadásakor Csiha Kálmán küldetéséről és rendkívüli hatásának titkáról beszélt: "2000 után püspöki tisztségét letéve az egész Kárpát-medence igehirdetőjévé vált, és élete végéig több száz gyülekezetben szolgált... Egyszerre volt pap és próféta. Mint pap, népe sorsát hordozta, mint próféta, népe jövőjét kereste. Üzenete egyértelmű és világos: a magyarság válsága spirituális gyökerű. Ebben kell megújulnunk, és erre nézve az evangélium az egyetlen lehetőség. Csiha Kálmán ezzel a szolgálatával a magyarság vándorprédikátora lett. Ez a minősítés csak azokat illette, akik tudták és gyakorolták, hogy lelki-szellemi, politikai-földrajzi szétszórtságban élő népüket újra és újra fel kell keresniük, és a vigasztalás és reménység evangéliumát kell hirdetniük" - fogalmazott a püspök.

forrás: Erdon.ro/Duna Televízió/Magyar Hírlap, www.reformatus.hu Kommunikációs Szolgálat

Kapcsolódó link:http://www.reformatus.hu/folytat_hirek.php?cikk=1258964771



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 14340
Összesen 2009. június 2. óta : 40184643