A reformáció lábnyomain Esti Kornélnál

Adminisztrátor, 2009-11-25 08:08:10

Szerda este van, a kávéház zsúfolásig megtelt, a most érkezők még találnak egy-egy helyet az utolsó néhány széken, vagy ha máshol nem, akkor a lépcsőn. Egy fiatalember köszönti a kávéház közönségét, majd pedig egy gimnáziumi tanárnő kezd el beszélni a protestáns Adyról egy órán keresztül, humorral, versekkel, feszült figyelem közepette.

Pápán járunk az Esti Kornél Kávéházban, ahol a Reformáció Lábnyomai II. sorozat aktuális alkalmát tartják. Már az ötödik "évadban" jár a sorozat, amelyet szerda esténként hét órai kezdettel szervez a Pápai Református Egyházközség a kávéházban. Nem szokványos gyülekezeti keretek között megszervezett programról beszélünk, hiszen nem a templom, gyülekezeti-ház falain belül tartják, hanem a város egyik közkedvelt kávézójában, amely hangulatában is megpróbál valamit felidézni a klasszikus kávéházi korszakból, amelynek elengedhetetlen kelléke volt az értelmes beszélgetés. A gyülekezeti alkalomnak is ez a célja: otthonos környezetben, értelmesen beszélgetni, Istenről, hitről, a reformációról, aktuális társadalmi kérdésekről. És valóban ez történik, diákok és idősebb együtt mondják el véleményüket, teszik fel kérdéseiket - talán olyanok is, akik nem tartoznak az egyházhoz, hiszen a program nyilvános, aki éppen akkor ott van kávéházban, mindenki részese lehet a beszélgetésnek. Nem direkt misszió ez, de mégis olyan alkalom, ahol az lehet világos, hogy Istennek, a református egyháznak van a ma emberéhez, az ő problémáihoz szóló érvényes, nem csak a templom falain belül megszólaló üzenete, és így elkezdődhet valami az emberben, amely aztán folytatódhat, akár gyülekezeti közösségben is.
Visszatérve a bevezetőhöz: az előadást Veress Zsuzsanna a Pápai Református Gimnázium tanára tartotta, a fiatalember pedig ifj. Márkus Mihály lelkipásztor volt.
Az előadásokat, beszélgetéseket digitálisan rögzítik, a felvételek megtekinthetők a Pápai Református Egyházközség honlapján - de hangulat nem lesz ugyanaz. Érdemes este hétkor - vagy ha helyet és kávét, teát, üdítőt is szeretnénk néhány perccel korábban - betérni az Esti Kornél kávéházba. Akár ma is.
fg

Kapcsolódó link:http://papareformatus.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=29&Itemid=1



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 18., Thursday,
Andrea , Ilma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 6932
Összesen 2009. június 2. óta : 40167343