Célegyenesben – valétálás a pápai Refiben

Adorján Zoltán, 2011-11-16 04:00:00

Mi a valétálás? Alapja a „Valete!” szó, amely több személytől való búcsúzáskor mondott köszöntés volt a régi rómaiaknál „Éljetek boldogul!” vagy „Isten veletek!” jelentéssel. Hogy kapcsolódik ide ez a kifejezés? A valétálás hagyománya Selmecbányáról, az 1735-ben alapított bányatisztképző akadémiáról származik, s a szalagavató ceremóniáját jelentette. 

Az így már mindenki számára ismerős ünnepségünk szombaton, november 12-én délután négy órakor kezdődött a református templomban, ahol a végzős diákok felvették a búcsúzás jelét, az iskolájukat és tanulmányaik évszámát jelölő szalagot.

Kerpel Péter, a 12.C osztályfőnöke búcsúztatta a végzősöket a kedves, közös emlékek felidézése mellett arra is emlékeztetve őket, hogy: „A mai naptól kezdve mindenki látja a szalagról, hogy refisek vagytok. Azt várják az emberek, hogy felnézhessenek rátok. Viseljétek örömmel, viselkedjetek úgy, hogy továbbra is büszkék lehessünk rátok!” Az osztályfőnök szavait áthatotta annak boldogsága is, hogy legidősebb gyermeke is az ünnepelt diákok soraiban ült.

Kovács Péter igazgató úr köszöntő beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a diákok most váltak a hagyományok szerint is maturandusszá, – sporthasonlattal élve – célegyenesbe érkeztek.

 

A végzős diákok színvonalas műsorukkal örvendeztették meg az egybegyűlteket, zenével, verssel hálálva meg a sok-sok szeretetet, gondoskodást. A műsor összeállításában Kernyáné Návai Anita, az A-sok és Kovács Klára, a B-sek osztályfőnöke segédkezett. Ezután kezdődött a várva várt szalagtűzés, amelyet követően a Ki Istenének átad mindent kezdetű énekünkkel zártuk az ünnepség templomi részét.

A szalagavató bál a városi sportcsarnokban este nyolc órakor kezdődött. A táncrend hagyományosan palotás, bécsi keringő, Radetzky-formáció és gyertyafény keringő, amit a tanév kezdete óta heti több órában tanultak, gyakoroltak a fiatalok. A bál a fővédnöknek, Máté Lászlónak, a Tatai Református Egyházmegye esperesének és Kovács Péter igazgató úrnak köszöntőjével kezdődött.

Esperes úr elfogódottságát fokozta személyes érintettsége, leánya is végzős diák. A tánctanároknak, Müller Anita tagozatvezetőnek és Müller Sárának türelme, az ifjaknak sok-sok fáradozása elnyerte jutalmát, a közönség derűsen és meghatottan gyönyörködött a nyitótáncban, hogy azt követően könnyek és kacagás közepette perdüljenek táncra szülők és gyermekek.

A bál éjfélig tartott. Az alsóbb éves diákok már fogadkoznak, hogy az ő szalagavatójuk legalább ilyen jó lesz. Egyelőre azonban gondoljunk mostani maturandusainkra, s kívánjuk nekik:

Valete!

Fényképek: Fekete Pál Péter


Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. May 06., Monday,
Ivett , Frida napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 7264
Összesen 2009. június 2. óta : 40428641