Lelkészfeleségek találkozója a Mezőföldi Egyházmegyében

Adminisztrátor, 2009-12-01 06:23:16

2009. november 14-én, immár negyedik alkalommal gyűltek össze egyházmegyénk lelkipásztorainak feleségei, hogy egy kis időre megpihenjenek a mindennapok fáradalmaiban, és egymás példáiból, bizonyságtételeiből feltöltődjenek, majd folytathassák nemes és szép szolgálatukat a gyülekezetekben.

Az első alkalmat Brunnerné Nemes Gyöngyi (a csákberényi lelkipásztor felesége) lelkes ösztönzésére hívtuk össze még ez év februárjában. Elhatározásunk az volt, hogy kéthavonta találkozunk. Ez az ötlet minden „tiszteletes asszonynál" pozitív fogadtatásra talált. Az alkalmakat szép számmal látogatjuk. Három összejövetelünknek a Székesfehérvári Egyházközség adott otthont szép és modern gyülekezeti centrumában. Negyedik találkozónkat a dégi gyülekezeti házban tartottuk. Terveink szerint minden összejövetelünket ezután más-más helyszínen tartjuk, hogy egymás lakóhelyét megismerve is közelebb kerülhessünk egymáshoz.
A dégi alkalmat megtisztelte jelenlétével főtiszteletű Steinbach József püspök úr felesége, Klára, aki egy áhítattal is szolgált közöttünk. Alapigéjéül Sámuel próféta búcsúbeszéde (I. Sámuel 12.) szolgált. E gyönyörű és elgondolkodtató bibliai Ige segítségével mutatott rá a lelkészfeleségek életének feladataira, szolgálatuk fontosságára. Rávilágított, hogy mekkora felelősség, és mégis mekkora öröm lelkész társául szegődni, segítve őt szolgálataiban, biztos, nyugodt hátteret nyújtva férjének. A bizonyságtételt követő beszélgetés olyan kérdéseket feszegetett, amely elgondolkoztatott és tovább gondolásra késztetett mindannyiunkat.
A jó hangulatú találkozóról mindenki feltöltődve tért haza, hogy a közelgő adventben a feladatok sokasága között is Isten gondviselő szeretetét megtapasztalva és megtapasztaltatva végezzük szolgálatunkat.

Imre Bálintné

Kapcsolódó link:http://www.refdunantul.hu/lap/mezofoldiem/cikk/mutat/lelkeszfelesegek-talalkozoja/



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 1832
Összesen 2009. június 2. óta : 40172126