Utcatábla avatás és hálaadás Dömösön a Kálvin Év jegyében
Adminisztrátor, 2009-08-11 20:44:07
Hálaadóadó istentisztelet keretében emlékezett a Dömösi Református Gyülekezet Kálvin János születésének 500. évfordulójára augusztus 9-én vasárnap délután 15.00-kor a református templomban.
Az ünnepi istentiszteleten Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét a Márk evangéliuma 4, 35-41 versei alapján. A tenger lecsendesítésének jól ismert története alapján arról a Jézus Krisztusról szólt az örömüzenet, aki hatalommal szól, hatalmasat szól, és hatalmasan cselekszik.
A prédikációt követte Kiss Péternek, a gyülekezet lelkipásztorának személyes hangvételű köszöntése. Rövid beszámolójában beszélt arról az előkészítő munkáról és eseménysorozatról, ami az ünnepet megelőzte. Ennek eredménye, hogy ezen a délutánon, emlékezhetnek, emléktáblát avathatnak, és átadhatják a közösségnek a Kálvin János utcát.
A köszöntést egy szavalat követte: Szilágyi Gábor Baja Mihály lelkipásztor-költő „Ki volt Kálvin János” c. versét adta elő.
Dr. Márkus Mihály tatai lelkipásztor előadást tartott „Kálvin János időszerűsége” címmel. A Dunántúli Református Egyházkerületben 18 esztendeig püspökként szolgált egyháztörténész professzor Kálvin életének üzenetét így foglalta össze: „Kálvin nem korszerű, hanem időszerű”.
A Dömösi Gyülekezet egyik hittanosa Dányi Balázs következett egy gyönyörű klarinétjátékkal.
Köszöntötte az ünneplőket, és méltatta Kálvin János jelentőségét dr. Völner Pál, a Komárom- Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke is. Hangsúlyozta: máig ható jelentőségű Kálvinnak az a törekvése, hogy az egyházi és a világi hatalmat szét kell választani.
A templomi ünnepet a helyi Zöld Kendő Énekkar pünkösdi gregorián éneke zárta.
Ezek után a gyülekezet a templom falához vonult ki, ahol Máté László, a Tatai Református Egyházmegye esperese felszentelő imádságot és áldást mondva leleplezte Kálvin János emléktábláját a gyülekezet gondnokával Fabi Lajossal közösen.
Az emléktáblánál még Novák Lajos polgármester úr köszöntőszavai hangzottak el, majd dr. Völner Pállal együtt leleplezték a Kálvin János utcatáblát. Így hivatalosan is átadásra került a július 1-től e néven szereplő utcaszakasz.
Az egybegyűltek rövid menettel birtokba is vették a Kálvin János utcát.
A szeretetvendégségre a Magyar Kékkereszt Egyesület Missziói Otthonában került sor.
Tisztelettel megköszönöm mindazoknak a munkáját és a fáradozását, akik segítettek bennünket abban, hogy ez az ünnepi alkalom – mely nemcsak a dömösi gyülekezetnek, hanem községünk életében is meghatározó esemény – szép renddel lezajlott.
Mi is hálaadással mondhatjuk el Református Egyházunk vezérgondolatát és bizonyságtételét:
Soli Deo Gloria! – Egyedül Istené a dicsőség!
Kiss Péter
református lelkipásztor
Utcatábla avatás és hálaadás Dömösön a Kálvin Év jegyében
Hálaadóadó istentisztelet keretében emlékezett a Dömösi Református Gyülekezet Kálvin János születésének 500. évfordulójára augusztus 9-én vasárnap délután 15.00-kor a református templomban.
47 fotó található ebben a galériában
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2025. May 09., Friday,
Gergely
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 6460
Összesen 2009. június 2. óta : 46487147