Húsvéti népszokások a Bakonyból és a Balaton-felvidékről.

A húsvéti ünnepkör a nagyböjt kezdetétől tart egészen pünkösdig, ill. római katolikusoknál Úrnapjáig. Legjelentősebb időszaka a húsvétot megelőző nagyhét, ezen belül is a „szent három nap”, nagycsütörtök, nagypéntek, nagyszombat.

Református közösségekben nagypéntek különös figyelemmel kísért és tisztelt ünnep. Ők is böjti napnak tartották, egyfajta megtisztulási alkalomnak, amikor szigorúan böjtös ételeket fogyasztottak: aszalékból levest vagy babalevest, mákos gubát, túrós tésztát, lekváros buktát, tartózkodva a zsíros-húsos ételektől. Gyászos öltözetben vettek részt az istentiszteleten és ilyenkor éltek legtöbben az úrvacsorával. A nap dologtiltó volt, amely a kenyérsütésre és a mosásra vonatkozott. 

Nagyszombat a húsvétra való közvetlen készülődés jegyében telt el. Sok közösségben ilyenkor festették meg a húsvéti tojásokat és sütötték meg a húsvéti kalácsot, amely nélkül elképzelhetetlen volt az ünnep. A tojások színe: piros, zöld és kék.

Egyébként nagypéntek és nagyszombat húsvét vasárnaptól való elkülönülése, külön ünneplése, szertartásai csak a IV. századtól lettek általánossá.

Húsvét vasárnap, hasonlóan karácsony első napjához, a családok ünnepe volt és a templomi alkalmak álltak középpontjában. Az istentiszteleten résztvevők döntő többsége élt az úrvacsorával. A templomból kijőve tartották egykor a határkerülést, azonban erre már nem emlékezett senki. A XX. század elején viszont létezett még a határszemle, amelynek célja a határjelek számbavétele, megismertetése volt a határjárás maradványaként.

A Balaton-felvidéki állattartó református gazdák húsvét vasárnap reggelén személyesen keresték fel a pásztorokat és adták át ételadományaikat, a sonkát, kalácsot és a bort.

Az egykori húsvéti keresztelésre emlékeztetve a XIX. század második felében és a XX. század elején a keresztszülők ilyenkor adtak ajándékot keresztgyermekeiknek: elvitték nekik, vagy a gyermekek keresték fel keresztszüleiket, hogy átvegyék, amit a nekik szántak .

Azoknak, akik a szőlőhegyben laktak és nem tudtak elmenni a templomba, falusfeleik közül valaki elment hozzájuk, „elvitte nekik az Igét” – mondták, vagyis felolvasta a Szentírásból a textust, együtt énekeltek, imádkoztak és elmondta, miről beszélt a lelkész az igehirdetésben.

A fiatalok húsvét vasárnap délután kimentek a falu határába, a lányok tojást dobtak, azaz piros tojást dobáltak egymásnak, a fiúk tojást gurítottak, ha összekoccantak, akkor a gurító kapta meg azokat. Helyenként a legények kókányoltak, azaz az egyik által tartott tojásba pénzt vágtak, ha beleállt, a vágó kapta a tojást, ha nem, akkor a pénz a tojást tartóé lett. Padragon, Csékúton viszont csak összekoccantották a tojásokat, aki eltörte a másikét, megkapta a törött tojást.

Húsvét hétfő a profán ünneplés napja volt. Ilyenkor tartották legtöbb helyen a húsvéti bálokat. A nap viszont a magyar közösségekben, felekezettől függetlenül, locsolással indult. Ez az erotikus célzatú termékenységi rítus, a vízzel való leöntés termékenységvarázslás és tisztító erejű cselekmény volt egyszerre. Hajdanán vödörből, vízzel öntötték le a lányokat, bizony egy délelőtt többször is át kellett öltözniük. Ezt a locsolási formát a polgárosodás jeleként először a szappanos vízzel való megöntözés váltotta fel, majd a szagos víz, de ezek már jelképes értelműek voltak csak. Tihanyban rozmaringos vízzel öntöztek. Korábban legények locsolták az eladósorba kerülő lányokat, akiket ezért kaláccsal, sonkával, borral, esetleg pálinkával kínáltak meg és a jelképes értelmű festett vagy írott tojásból (a termékenységnek, az újjászületésnek, az életnek jelképe) ugyancsak kaptak egyet a locsolásért attól a lánytól, akit megöntöttek. A XX. század közepét követően a locsolás a gyermekek szokásává vált, akik néhány fillért, majd forintot kaptak érte, egyfajta zsebpénz gyűjtő szokássá alakult így át.

A locsolók locsolóverseket is mondtak, amelyek viszont ebben a térségben nem mondhatók sem gazdagnak, sem változatosnak:

„Kiskertben jártam,

Rózsafát vagy kék ibolyát láttam.

El akart hervadni

Szabad-e locsolni?”

(Általánosan ismert, alkalmazott.)

„Zöld erdőben jártam, hervadásnak indult kék ibolyát láttam.

Vizet öntök a tövére, szálljon áldás a fejére.

Az Istentől azt kérem, piros tojás a bérem.”

(Tihany, református adatközlőtől)

„E háznak kis kertjében van egy rózsatő,

Ápolta és nevelte a jó Teremtő.

Vizet öntök a tövére, szálljon áldás a fejére.

Az Istentől ezt kérem, piros tojás a bérem.”

(Kerta, evangélikus adatszolgáltatótól)

A Balaton-felvidéken ilyenkor tartották a zöldág-járást, de döntően katolikus közösségekben.

"Cifra ómárium kulcsa, haj liliom,

Ez a legény jaj, de furcsa, haj liliom.

Haja, haj, liliom, akár a cimbaliom.

Nappal a lányt kicsúfolja, haj liliom,

Este öleli, csókolja, haj liliom.

Haja haj, liliom, akár a cimbaliom." (Veszprémvarsányból)

Borzaváron:

"Szállj elő zöldág, zöld levelecske.

Jöjj el, jöjj el bokrostól, bokron maradjon."

Református közösségekben emlékeztek a lányok hajnali kántálására az 1900-as évek elejéről, amely a XVIII. században még a kisdiákok pénzadomány gyűjtő tevékenysége volt. Szövegét a Káli-medencében így idézték fel az 1980-as évek elején:

Ma van húsvét napja, másod éjszakája,

jól tudjátok.

Kinek első napján, Jézus feltámadott

békességben.

Még a madarak is hangicsálnak, ők is

vigadoznak.

Adjon Isten jókat, koronázzon sokat

az egekben.

Végre az egekbe, vigye föl a mennyekbe

dicsőségbe.”

Emlékezetük szerint a Teológia ünnepi követével, a legátussal ilyenkor ment egy kislegátus, aki alsóbb gimnáziumi osztály tanulója volt. Őt az egyik dékán kísérte el a családokhoz, ahol verset, húsvéti köszöntőt mondott, amiért pénzadományt kapott és ezzel az iskolát gyarapította. Valójában ez a hívek egyfajta hozzájárulása volt az iskola fenntartásához. A nagylegátus prédikált is és a kapott pénzadomány részben a Teológiát, részben pedig őt illette.

A húsvétot követő héten, fehérvasárnap a komálás vagy komatál küldés napja volt, de több helyen átkerült húsvét hétfőre, amely az ókeresztény katekumenátusban gyökerező szokás. A Káli-medencében emlékeztek még rá az 1980-as évek első felében, a köszöntő verssel együtt. Általában lányok választottak komát vagy mátkát maguknak még gyermekként, amiből sokszor igazi komaság is létrejött. Feldíszített tányéron tojást, süteményt vittek, ennek elfogadásával lett érvényessé a választott komaság. A következő verssel adták át:

„Komatálat hoztam,

Meg is aranyoztam,

Koma küldi komának,

Koma váltja magának.”