Egy református, aki megnyerte a tiszaeszlári pert
Adminisztrátor, 2012-04-28 04:00:00Egy hívő reformátusnak köszönhető, hogy felmentették a tiszaeszlári koncepciós perben ártatlanul megvádoltakat. Az ügyvéd ugyanis az az Eötvös Károly politikus, író volt, akinek emlékét a Károli-egyetemen még idén konferenciával idézik meg.
Reggel háromnegyed kilenctől délután négyig tartott a védőbeszéd Nyíregyházán. Mindeközben testőrök védték Eötvös Károly ügyvédet. A pár nappal későbbi, 1883. augusztus 3-án kihirdetett ítélet kimondta azoknak a zsidó polgároknak a felmentését, akiket azzal vádoltak, hogy meggyilkolták a tiszaeszlári Solymosi Esztert és vérét vették „a húsvéti maceszba”, azaz a pészahkor készülő kovásztalan kenyérbe.
Egy gyermeki pletykából indult
A tiszaeszlári cselédlányt 1882 áprilisában egy napon gazdasszonya elküldte a boltba, ám Eszter eltűnt. Közeledett a pészah, az egyiptomi kivonulásra emlékező ünnep, és a környékbeli zsidók összegyűltek a tiszaeszlári zsinagógában. Solymosi Eszter eredménytelen keresése után elterjedt a szóbeszéd, hogy Esztert megölték a zsidók. A hónap végén Scharf Samu, a zsidó Scharf József templomszolga kisfia – gyermekien felszedve a pletyka fonalát – arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Mint a nyomozás során később kiderült, ezután Scharf Móricot kényszervallatásnak vetették alá, aki családja ellen vallott. A nyár folyamán egy azonosított holttest is előkerült, egy másik vizsgálat során viszont Solymosi Esztert senki sem ismerte fel. (Egyes beszámolók szerint a holttest nyaka sértetlen volt, ami ellent mondott a vádnak, mely szerint a cselédlány nyakát átvágták, hogy rituálisan vérét vegyék). Eötvös végül azt állította, hogy egy ismeretlen leányt találtak Solymosi Eszter ruháiban.
![]()
Az öt évvel korábban ügyvédi irodát nyitott ügyvéd, író és politikus, az Országos Függetlenségi Párt tagja, veszprémi képviselő eleinte ódzkodott a védelem vállalásától. Nem csoda: a vád terjesztői országszerte óriási agitációba kezdtek, hogy közhangulatot teremtsenek a zsidó lakosság ellen, később, a koncepciós per során pedig inkvizíciós módszereket alkalmaztak a tanúkkal szemben.
Az előzményekhez tartozik, hogy az 1880-as évek legelején az oroszországi és romániai zsidóüldözések elől tömegesen menekültek kelet felől Magyarországra az életüket féltő zsidók. Ezért a környező országokban, de Németországban is feléledt az antiszemitizmus. „Akadnak vállalkozók, akik a keletkező népszenvedélyeket saját céljaikra felhasználják, s hogy a haszon minél biztosabb és tartósabb legyen, ama szenvedélyeket táplálják, sőt fokozzák is. Akadnak gyakran politikai pártok is, kik a sorstól haszonbérbe veszik a tömegek szenvedélyét” – elemezte később Eötvös az eset társadalmi hátterét A nagy per című könyvében.
Beszennyezése lenne az 1848-as lobogónak!
Az antiszemita közhangulatban és az ügy miatt felélénkült zavargások árnyékában nagy erkölcsi bátorság kellett a védői szerep vállalásához. Mikszáth Kálmán is féltette Eötvöst (a perről tudósítva később azt írta: „Amennyi piszkot és salakot ez a per felvet, azt elsorolni is hajmeresztő”). A Függetlenségi Párt is azon az állásponton volt, hogy a politikus ne vállalja a védelmet, mert népszerűségét veszélyezteti ezzel. Ő azonban azt felelte ezekre az aggodalmakra: „Ez beszennyezése lenne az 1848-as lobogónak!” A negyvenegy éves Eötvös tisztában volt azzal, hogy a felkorbácsolt uszításokkal csak politikus szállhat szembe. Elhatározását a torinói emigrációban élő Kossuth Lajos kitüntető érdeklődése is bátorította.
Mindamellett a Mezőszentgyörgyön református birtokos családban született és a pápai református kollégiumban, majd a kecskeméti jogakadémián tanult ügyvéd és politikus hívő keresztyén volt, és az emberek szolgálója. Anekdoták tömkelege szól arról, hogyan ült törzsasztalánál az Oktogon téren egykor álló Abbázia kávéházban, és jogi, illetve – manapság azt mondanánk – mediációs tanácsokat adott a hozzá fordulóknak, még vidékről is érkeztek hozzá. Még nem volt húsz éves, amikor a Habsburg-ellenes Almásy-féle összeesküvésben való részvétel miatt vizsgálati fogságba vetik. Csak apjának egy barátja, egy komáromi ügyvéd segítségével tudott kiszabadulni.
Sindelyes Dóra írását teljes terjedelmében a www.reformatus.hu oldalon olvashatja el
Vélemények, hozzászólások
A hírhez 1 hozzászólás érkezett, ezeket ide kattintva olvashatja
2025. December 07., Sunday,
Ambrus
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 10153
Összesen 2009. június 2. óta : 49689944










