Presbiteri Péntek
Adminisztrátor, 2009-12-15 07:57:16Péntek este a Kaposfői Kultúrházban gyülekeztek a Kaposvár környéki presbiterek, gyülekezeti tagok és lelkészek. A soron következő Presbiteri Péntekre érkeztek, melynek meghívott vendége Steinbach József püspök volt.
Az est résztvevőit a házigazda lelkipásztor Székely Attila köszöntötte. Felesége Székelyné Kiss Emese adventi áhítatában a jánosi kérdésre kereste a választ: "Te vagy-e az eljövendő vagy mást várjunk?" Igehirdetésében arról szólt, hogy Jézus, miként tölti be az akkori és mai váradalmakat. Az áhítatot követően egyik presbiter verssel köszöntötte a közösséget, majd Steinbach József püspök előadása következett Kálvinról a teológusról és igehirdetőről. Az előadásban bemutatta, hogyan fonódott egybe az igehirdető és teológus lét Kálvin személyiségében, valamint ennek megfontolandó tanulságait a ma gyülekezeteiben szolgálókra, legyenek presbiterek, lelkészek (az előadást hangzó formátumban a digitális kollégiumban lehet majd a későbbiekben meghallgatni). Az előadás végén kérdéseket lehetett feltenni a püspöknek valamint Bellai Zoltán főtanácsosnak és esperesnek.
A kérdések között volt személyes jellegű, amely Steinbach József elhívására, hitre-találására vonatkozott, de voltak az egyház intézményeire, költségvetésére, a Somogyi Református Egyházmegye jövőjére vonatkoztak. A jó hangulatú együttlét a kaposfői gyülekezet szolgálatának köszönhetően terített asztalok melletti kötetlen beszélgetéssel ért véget.
Az alkalomról készült képeket az alábbi galériában tekinthetik meg.
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2025. May 09., Friday,
Gergely
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 11271
Összesen 2009. június 2. óta : 46491960