A Karácsony mint tiltakozás

A Karácsonyt a kommunizmus sem tudta megszüntetni. Lett légyen bármilyen agresszív is a hivatalos ateizmus, amelynek valódi tartalma a keresztyénség-ellenesség volt (a hivatalos ideológiává emelt ateizmusnak nem Zeusszal volt problémája, hanem Jézus Krisztussal), a Karácsony mint ünnep nagyon szívósnak bizonyult: ünnepelték még azok is, akiket különben sikerült eltávolítani az egyház környékéről. Valahogy az ünnep olyan mélyen benne élt a hagyományban, hogy valószínűleg nagy riadalmat váltott volna ki minden kísérlet Karácsony felfüggesztésére.

A Karácsony tehát maradt velünk, mintegy jelezve, hogy a hagyományt nem lehet hatalmi szóval csak úgy zárójelbe tenni, s a zsidó-keresztyén alapozású európai eszmetörténeti múltat nem lehet csak úgy, hatalmi szóval megszüntetni. Meglehet, sokan mondogatják manapság, hogy Európa, s így hazánk is elérkezett a „keresztyénség utáni” korba, valahogy, úgy látszik, a Karácsonyt még sem sikerült kiiktatni: boldog - boldogtalan készül az ünnepre, nagy a sürgés-forgás.

Örülhetnénk is akár, mi egyháziak: végre valami kézzelfogható jele azért mégis csak van annak, hogy ez a nép, a mienk, mégis csak keresztyén lenne. Ha már a többség nem is jár templomba, s úgy tesz, mintha még mindig a kommunizmusban élne, azért ilyenkor mégis csak kibukik a lényeg, s a felszín alól előbukkan a különben alig érzékelhető keresztyén identitás. S Karácsony lenne ama jeles alkalom, amikor az emberekből ellenállhatatlan erővel előtörnek emlékeik arról, hogy kik is ők valójában. Még emlékeznek arra, hogy ők keresztyének. Ilyenkor aztán megmutatkozik végre, hogy milyen ország vagyunk is mi: kereszt(y)én(y), természetesen. A Karácsonyhoz ragaszkodunk.

Köntös László írása itt folytatódik, a honlap publicisztika rovatában!

Kapcsolódó link:http://refkozelet.blogspot.com/2009/12/karacsony-mint-tiltakozas.html