"A személyes kapcsolatok egyházvezetőként is a legfontosabbak" - beszélgetés Steinbach Józseffel

Karácsony előtt kérdeztük a Dunántúli Református Egyházkerület vezetőit az ünnepi készülődésről, az elmúlt esztendőről valamint arról, hogy miként gondolnak az elkövetkezendő évre. A következő napokban ezeket a beszélgetéseket olvashatják honlapunkon. A sorozat első részében Steinbach József püspök válaszol a kérdésekre:

Hogy érzi magát az ünnep közeledtével?
Még 23-án is kerületi és országos szolgálatokat végeztem. Főként karácsonyi áhítatokat tarthattam különböző intézményeinkben. Legutóbb a Reformátusok Lapja Szerkesztőségében és a Nágocsi Anyaotthonban. Természetesen ezek mellett gyülekezeteimben is helyt kellett állni. Hála az Úrnak, hogy sok megbízható és értékes szolgatársat állított mellém, akik segítettek a gyülekezeti alkalmak lebonyolításában. A gyülekezeteimben való jelenlét és szolgálat nekem épülés, ezért nagy szükségem van rá; ha eközben az Úr általam is ad valamit másoknak, akkor különösen boldog vagyok.
Ahogy telnek a lelkészi szolgálatban eltöltött évek, egyre nagyobb feladat számomra az igehirdetésre való felkészülés; áthat ennek komolysága és felelőssége, ezért akkor vagyok nyugodt, ha kellő idő, csend és elmélyedés adatott a felkészülésre. Ez a karácsonyi szolgálatok előtt különösen érvényes. Nagyon rosszul érzem magam a szószéken, ha előtte nem tudtam minden gondolatot végiggondolni, kidolgozni, és az egész prédikáció ívét kigondolni, minden mondat helyét meghatározni. Bánt ha csak egyetlen felesleges mondatban is mellébeszélek. Ha így felkészültem, akkor tudok fejből és szívből szólni, és ha én mindent megtettem, akkor merem teljesen az igehirdetést az Úrra bízni. Nagyon vágyom az ünnepben erre a csendre, és a felkészülésnek erre a ritkán adatott, de számomra egyre fontosabb lehetőségére. Jó lenne mindig tudatosítanunk, hogy mi az Ige Egyháza, prédikáló egyház vagyunk, ahol az istentisztelet középpontjában az Ige hirdetése áll. Ezt ugyanis mintha kezdenénk elfelejteni.
Készülünk a családdal is együtt lenni. Ez mindig nagy ajándék.

Miben más ez a karácsony, mint a két évvel ezelőtti?
Abban ugyanaz, hogy keresem most is: mi az, amivel az Úr 2009 karácsonyán különösen megszólít, a sok jól ismert karácsonyi Ige közül. Az idén egy nehéz Ige hasított belém, és hetek óta „mocorog” bennem, ezért erről fogok prédikálni 25-én, bár szerintem „homiletikailag” nem elsősorban az ünnep első napi gyülekezet eledele: „Isten azért küldte el Fiát, hogy az ördög munkáit lerontsa” (1János 3,8).
Abban más, hogy sokkal nagyobb a felelősség, a kapcsolati kör, mint eddig. Ez állandó alázattal, kegyelemre szorultsággal, ugyanakkor örömmel és tettvággyal tölt el, amely mindig legyőzi azt a fáradtságot, amit egy nehéz év után joggal érez az ember. Maga az ünnep gyülekezeti szolgálatokkal telített. Őszintén fogalmazva a családra nem jut idő, főként azért, mert az ünnep küszöbéig közegyházi szolgálatok kötöttek le, és közben készülni kell az egymás után következő istentiszteletekre. A gyülekezetekben számos pásztorációs elmaradásom van, látogatások, házi úrvacsorák, karácsonyi üdvözletek. Most ezeket próbálom pótolni. A két ünnep között be kell menni a Püspöki Hivatalba, hiszen a levelek ilyenkor is érkeznek…
Ez nem panasz, csupán a kérdésre adott, tényekkel alátámasztott felelet. Örömmel teszem, amit tenni kell és tenni lehet.

Vissza tudott-e már tekinteni az elmúlt évre?
Ezt a visszatekintést folyamatosan végzem, hiszen részletes szolgálati naplót vezetek, és a Dunántúli Református Lap hasábjain időszakonként püspöki jelentést teszek, az adott időszakról. Személyiségemből következő kényszer az állandó visszatekintés, de mindig az előretekintés érdekében. Minden meghívót megőrzök, szinte minden dátumra és szolgálatra fejből emlékszem; minden hálaadó istentiszteleten kapott apró ajándék, kép, könyvjelző, ott függ előttem, vagy a falon, így valamilyen formában folyamatosan előttem van az egész kerület.
A 2009-es esztendő tényleges és hivatalos összegzése, értékelése még előttünk áll, illetve most készül.

Mi volt az elmúlt évben a  legörömtelibb esemény?
Sok örömteli eseménnyel ajándékozott meg bennünket az Úr! Ezeket több jelentésben felsoroltam már. Számomra a legörömtelibb és leghasznosabb ajándék a lelkészekkel való kötetlen találkozás volt, valamint a gyülekezetekben eltöltött délutánok, túl egy-egy hálaadó alkalmon. Itt látjuk igazán, mire kell fókuszálni a még hátralévő években. Ezek a személyes kapcsolatok egyházvezetőként is a legfontosabbak. Továbbiakban ki akarjuk terjeszteni ezeket a kötetlen személyes találkozókat a gondnokokra, tisztségviselőkre, előadókra, a testületeinkre, az egyházi iskolák tanári karaira, intézményeink dolgozóira, nyugdíjas lelkészeinkre, sőt bizonyos gyülekezeti rétegekre (református vállalkozók, pedagógusok, orvosok, informatikusok…).
Nagy örömöm volt, hogy az egyházkerület vezetésében nem vitáktól menetesen, de békességben és egymást építően kiegészítve tudunk együtt dolgozni; mert mindannyian a ránk bízott ügyet szeretnénk leginkább szem előtt tartani. Hála az Úrnak! Köszönet Köntös Lászlónak, Bellai Zoltánnak, Dr. Huszár Pálnak, az Esperes - Gondnoki Karnak, minden gyülekezetnek, lelkipásztornak, gondnoknak; nem kevésbé a Püspöki Hivatal munkatársainak. Nagy öröm, hogy reménység szerint néhány régóta problémás ügyet sikerül megnyugtatóan lezárni. Nagy örömöm, hogy elindulhat a nagyvárosi misszió. Ugyanígy nagy örömöm, hogy írhatom az „Ige mellett” rovatot a Reformátusok Lapjában. Ez hatalmas feladat nap, mint nap, de ugyanakkor Igéhez való szigorú és rendszeres kötöttség, amely (hiszem) az egyházvezetésben is a legfontosabb szempont.

Mi volt a legszomorúbb esemény?
A fogyó és haldokló falvak látványa, sorvadó gyülekezetek, óriási üres templomokkal (minden tiszteletem az itt hűséggel szolgálókért, ezeken a helyeken biztosítani kell a református jelenlétet, de bűn, ha erőinket nem csoportosítjuk át oda, ahol az emberek vannak!!!; miközben imádkozunk egy megújuló vidékért).
Igyekszem mindenkinek megadni a tiszteletet, mert úgy érzem az a feladatom, hogy szolgáljak, segítsek, ahol csak tudok. Ezért elkeserít, ha méltatlanul indulatosak velem. Megadom, de el is várom azt a tiszteletet, amit nem én, hanem az általam és általunk képviselt ügy megillet. Én sem kiabálok senkivel, és ugyanezt a hangnemet várom el mindenkitől, még a legkiélezettebb helyzetekben is.
Aggodalommal tölt el egyik egyházmegyénk helyzete. A következő ottani lelkészértekezleten szeretném elmondani saját meglátásaimat a kialakult helyzettel kapcsolatban, másrészt alázattal, de határozottan szeretnék javaslatokat tenni a megoldásokat illetően.

Mi volt a legnagyobb eredmény és mi volt az, amit kudarcként élt meg az elmúlt évben?
Eredmények tőmondatokban:
- Négy egyházmegye lelkészeinek meglátogatása.
- Városi misszió és kistelepülési misszió beindítása.
- Egyetemi lelkészség megerősítése, és az Egyetemeken való hangsúlyosabb jelenlét megkezdése.
- Kommunikációnk újrahangolása: Honlap, Dunántúli Református Lap megújulása, Dunántúli Református Közlöny Kiadása, Számos kiadványunk – főként az igehirdetéseket tartalmazó kötetre gondolok, amelyet jövőre a Lukács evangéliumának kidolgozásával folytatunk (már januárban felmérjük, kik kívánnak részt venni a munkában, felosztjuk közöttük az evangéliumot, és őszre megjelentetnénk a kötetet).
- Lelkésztovábbképzés kidolgozása.
- Új típusú költségvetés megalkotása.
- Hévízi Őszikék Otthon ügyének megoldása (illetve a megoldás kezdete).
- Székesfehérvári gondok kezelése (egy olyan helyzetben, amelyben nem létezik jó megoldás, csak valamilyen lezárás, reménység szerint).

Kudarcok: Sokkal több aktivitásra lenne szükség a nagyon fontos gyülekezeti munkán túl is. Rá kellene döbbenni arra, hogy szükségünk van egymásra, és arra is, hogy mik a mi sajátos értékeink, amelyeket még jobban kellene megjelenítenünk. A rendelkezésre álló időt bölcsebben, ésszerűbben kellene beosztani.

A kitűzött tervek hány százaléka valósult meg?
Nemcsak nekem, hanem munkatársaimnak is az a meglátása, hogy túl sok dologba belekezdtünk az idén. Talán a kevesebb és higgadtabb tempó kívánatosabb jövőre.

Mi hiányzik a meg nem valósult tervek közül a legjobban?
Lelkészi egzisztencia kérdésének felelős tanulmányozása.
Városi Misszió erőteljesebb folytatása.
Parókiális rendszer és az egyházközség jogi státuszának újragondolása. Egyházi struktúrának újragondolása az ige, az örökség és a ma kihívásainak kontextusában.
Bizonyos intézményeink arculatának, tevékenységének újragondolása, hatékonyabb üzemeltetése.
Egy családsegítő, házassággondozó, mentálhigiénés, szupervizori szolgálat létrehozása.
Református kegyesség definiálása, mi az a keret, ami még belefér ebbe.

Mi lesz a jövő év legnagyobb feladata?
Más kérdésekre felelve ezeket a prioritásokat már felsoroltam. Emellett a REND a jövő év nagy feladata. Sőt a DC, és a Lelkészegyesület is Pápán tartja éves konferenciáját. Igyekszem minden fontos kérdésben egyeztetni az illetékesekkel, a végrehajtásban pedig az egyházjogi kereteken belül kellő határozottságot ígérhetek.
(Az persze nagy kérdés, hogy a püspök egyházjogilag mely kérdésekben lehet határozott?!)

Mit fog csinálni január 4-én, 2010. első "munkanapján"?
Az ünnepek miatt elmaradt „Ige mellett” gondolatokat próbálom pótolni. 5-től pedig egész januárra telve a naptár.

Végezetül, mit osztana meg velünk az ünnep kapcsán?

Fogadják szeretettel december 24-i napi Igéhez fűzött rövid gondolatot - üzenetet, az "Ige mellett" rovatból.
"...Meglátogatott minket a naptámadat a magasságból..." (Lukács 1,78)

A Balaton lágy édes vize egyetlen a világon, adottságai páratlanok. Tiszta időben a napfelkelte ezer színben készülődik a boltozaton, úgy, hogy még egy sugár sem látható…és aztán hirtelen, egyszerre ragyog fel az egész napkorong, aranyhidat tükrözve a vízen. Ez nekem igehirdetés. A mai Igében naptámadatról olvasunk, és nem egyetlen sugaracskáról. Isten Krisztusban nem halvány reménysugárral látogatott meg, hanem az örök élet minden gazdagságával; annak minden fényességét ránk ragyogtatta, hogy mi is ragyogjunk, mint a csillagok (Filippi 2,15).