„…viperák fajzatai…”

(Lukács 3,1-20) Többször előfordult már, hogy kiabálva hívtak fel telefonon „testvérek”, akikkel én próbáltam higgadtan, szelíden beszélni, sok esetben hiába. Elkeseredve tapasztaltam ugyanis, hogy a szelíd beszéd nem mindig „töri meg a csontot” (Példabeszédek 25,15).

De ha egy idő után én is visszakiabáltam, akkor az illető, ritkább esetben vagy lecsapta a telefont (és legalább befejeztük a disputát), vagy többnyire észbe kapott, és attól kezdve tudtunk egymással beszélni, néha még szót is értettünk. Pál kérdése azóta is óriási feladat: „bottal menjek hozzátok, vagy szelíd lélekkel?” (1Korinthus 4,21). Keresztelő János kemény szavakkal hívja bűnbánatra és megtérésre istentelen népét (viperák fajzatai!), azért, hogy a megtérés látható gyümölcseit teremjék. Ez a kemény hang Istentől készített helyzetekben szükséges; de soha nem a végső hang. „Utánam jön, aki erősebb nálam” (16). Krisztus ereje, pelyvát megégető olthatatlan tüze az a megváltó szeretet, amely szelíd és alázatos; éppen ebben van az ereje. A „keménység” csak ezt a krisztusi szelídséget készítheti elő. Egyébként megemésztjük egymást.

Kapcsolódó link:http://igemellett.blog.hu/