"Hatalmasat cselekedett velünk az Úr!" - beszélgetés Dr. Huszár Pállal

Karácsony előtt kérdeztük a Dunántúli Református Egyházkerület vezetőit az ünnepi készülődésről, az elmúlt esztendőről valamint arról, hogy miként gondolnak az elkövetkezendő évre. A következő napokban ezeket a beszélgetéseket olvashatják honlapunkon. A sorozat második részében Dr. Huszár Pál főgondnok válaszol a kérdésekre:

Hogy érzi magát az ünnep közeledtével?

Karácsony szent ünnepére készülve lassan elcsendesül az évközi munkánk zsongása, mozgalmassága. Még a mai nap is felvetett egy-két – Istennek hála! – telefonon elintézhető ügyet, de a szív és a lélek már Megváltónk születésének ünnepére összpontosít. Közben emailen, postán és telefonon egyaránt érkeznek a karácsonyi köszöntések, ezek egyike – másika különösen alkalmas arra, hogy elősegítse az ünnepre történő ráhangolódásunkat, lelki felkészülésünket.

Miben más ez a karácsony, mint a két évvel ezelőtti?

Karácsony szent ünnepe természetesen ma is ugyanazt jelenti, amit tavaly, tavalyelőtt és a történelem során bármikor jelentett. Az isteni kegyelem csodálatos ünnepére készülünk, most is azt ünnepeljük, hogy „Az Íge testté lett.” Az ünnep tartalma tehát nem változott, csupán körülményeink lettek mások, felelősségünk lett nagyobb azáltal, hogy Mennyei Gazdánk magas tisztségre állított bennünket, ahol Krisztus Urunk mai tanítványaihoz méltó helytállást vár el tőlünk. Református Anyaszentegyházunk tagjaiként most is a Krisztussal való találkozás lélekemelő élményére készülünk, így várjuk a karácsonyi igehirdetést, valamint az Úri Szent vacsorát.

Vissza tudott-e már tekinteni az elmúlt évre?

Az esztendő – első „hivatali évünk” – végéhez közeledve önkénytelenül is helyet követel gondolatainkban a számvetés igénye. Jóleső érzésekkel, Istenünk iránti őszinte hálával gondolhatunk vissza azokra a dolgainkra, amelyeket Istenünk segítségével sikerült elvégeznünk, és ugyanakkor a jogos elégedetlenség is felmerül bennünk, miszerint mennyi mindent kellett volna még tennünk, de erőnkből csak ennyire futotta.

Mi volt az elmúlt évben a  legörömtelibb esemény?

Legörömtelibb élményemként természetesen május 22-i, debreceni Alkotmányozó Gyűlésünkre emlékezem, amikor hatalmasat cselekedett velünk az Úr, mert megengedte, hogy összenőjön az, ami mindig is összetartozott. Istenünk iránti végtelen hálával gondolok vissza arra a csodálatos dologra, hogy az Ő végtelen kegyelme folytán nem csupán szemtanúja, de cselekvő részese is lehettem az egységes Magyar Református Egyház ünnepélyes megalakulásának, püspökeinkkel és főgondnok-társaimmal együtt magam is aláírhattam a zsúfolásig megtelt Debreceni Nagytemplom áhítatos csendjében a Magyar Református Egyház Alkotmányát. Szívet melengető élmény volt a „marék föld” elhelyezése a Kárpát-medence makettjében, ahol a különböző régiókból odavitt rögök úgy elegyedtek egymással, ahogyan a Kárpát-medence reformátusai testvéri szeretettel egymásra találtak. Felejthetetlen élményt jelentett az „egységmenet,” a Kárpát-medence reformátusságát összefogó istentisztelet, valamint a közös úrvacsoravétel.

Mi volt a legszomorúbb esemény?

Természetesen olyan szomorú, illetve kellemetlen események is adódtak a most végéhez közeledő évben, amelyekre nehéz szívvel emlékezem. Úgy gondolom azonban, hogy karácsony örömüzenetének fényében nem lenne helyes ezekkel most előhozakodnom. Fedje inkább őket ezúttal a feledés jótékony homálya! Egy részük úgyis jelentkezni fog majd az új esztendő hétköznapjaiban.

Mi volt a legnagyobb eredmény és mi volt az, amit kudarcként élt meg az elmúlt évben?

Ebben az évben három könyvem jelent meg, közöttük egy Kálvin Jánosról. Ez utóbbi kapcsán sok-sok előadást tarthattam szerte az országban Mosonmagyaróvártól Debrecenig, Pécstől Miskolcig, avagy éppen Békéscsabától Balatonföldvárig. Istenünk iránti hálával emlékszem ezekre az alkalmakra, mert nekem örömet jelentettek. Szívből remélem, a hallgatóságom is hasonlóan gondolta. A visszajelzések egyértelműen erre utalnak. Zsinatunk elnökeként három Kálvin-szobrot is felavathattam, amiért a derék genfi reformátor minden bizonnyal elmarasztalna, sőt megróna. Hálás szívvel emlékszem vissza a papkeszi református iskolánk válságának reménységem szerint megnyugtató megoldására.

A kitűzött tervek hány százaléka valósult meg?

Úgy érzem, a végéhez közeledő óesztendőben felmerült ügyeink nem annyira egzaktak, hogy valamiféle százalékos arányt tudnék meghatározni a megoldottak és a még megoldásra várók között. Természetesen az lenne a legjobb, ha 100 százalékos megoldottságról szólhatnék, de azt sajnos nem tehetem, mert szeretnék kitartani az igazság mellett.

Mi lesz a jövő év legnagyobb feladata?

Nem lelkészi tisztségviselőként is az új esztendő kiemelten fontos feladatának tartom a nagyvárosi missziót, a szórványok gondozását – és persze a kehida-kustányi református szeretetotthonunk építését, mielőbbi használatbavételét. Hasonlóan fontosnak érzem presbiter- és gondnok-társaim alaposabb felkészítését, valamint a testvér-felekezetek, illetve társadalmunk egésze irányában történő nyitást.

Mit fog csinálni január 4-én, 2010. első "munkanapján"?

Az még nem világos, mit fogok csinálni az új év első munkanapján, január 4-én. Gondolataimban természetesen az ünnepek között is foglalkozom Egyházunk ügyeivel, mert ezt szerintem nem lehet csak a hivatalos munkaidőre korlátoznunk. Gyakran utazás közben, illetve a pihenés óráiban is felmerülnek megoldásra váró feladataink, akkor is igyekszem keresni a választ fontos kérdéseinkre. Január 4. még messze van, addig többféle feladat is jelentkezhet, olyan is, amely nem tűr halasztást.

Végezetül, mit osztana meg velünk az ünnep kapcsán?

Szeretettel kívánom Krisztusban minden testvéremnek, hogy Krisztus Urunk születése ünnepén annak fénye és melege töltse el szívét Istenünk iránti hálával, szeretettel, sok-sok igazi örömmel. Hozzon karácsony felüdülést, erőgyűjtést a léleknek, pihenést a testnek, meghitt együttlétet szeretteinkkel! Istenünk megtartó kegyelme és áldó szeretete kísérjen mindannyiunkat 2010-ben is!  Áldás és békesség legyen az új esztendő legfőbb jellemzője! Optimizmusra, az Úrban való örvendezésre biztatom hittestvéreimet, továbbá Honlapunk minden kedves olvasóját, „Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a Dávid városában.”

A sorozat első részét a Steinbach József püspökkel készített beszélgetést itt olvashatják.