Újra együtt - V. Kárpát-medencei Református Fiatalok Találkozója Balatonfenyvesen

Révészné Bellai Csilla, 2012-08-29 04:00:00

Bár tudtuk, mondtuk sokat magunk között, hirdettük, de mégis szinte hihetetlennek tűnt: idén augusztus 6-12-e között már 5. alkalommal vehettünk részt a Kárpát-medencei Református Fiatalok Találkozóján Balatonfenyvesen! Visszatekintve először a hála hangja szólal meg bennem, mikor e sorokat írom, hála az együtt töltött napokért, a szép időért, a munka – és szolgatársakért, az évről-évre megújuló közösségért. 

Úgy érzem, Isten különleges ajándéka, hogy még több hét távlatából sem halványodik az az egy hét, amelyen – egy résztvevő fiatalunk szavaival – „összetolhattuk” azokat az országrészeket, melyeket a történelem viharai elválasztottak egymástól. Minden alkalommal csoda átélni, hogy nem csupán nyelvünkben, hitünkben vagyunk egyek, de szívünk rezdülései is hasonlóak. Hogy bárhol is éljünk a Kárpát-medencében – összetartozunk. És nem csak egy augusztusi hétre a Balatonnál, hanem egész életünkben. 

Ennek az összetartozásnak a megélésében segítettek bennünket mindazok, akik vezetőink voltak a „fenyvesi táborban”. Köszönettel tartozunk a tábor megálmodójának, Bellai Zoltánnak, aki évről-évre lelkesen vesz részt szervezőként hetünkön. Velünk volt idén a Dunántúli Református Egyházkerület vezetősége, valamint a kárpátaljai csapat lelkészeként Cseresznye Albert, a Partiumból Püsök Csaba Sándor Székelyföldről Bucsi Zsolt, a Délvidékről pedig Móricz Árpád. A magyarországi fiatalokat ifj. Bellai Zoltán vezette, a Felvidéki csoportokat pedig a Nagy házaspár Hanváról, valamint Fejes Ágnes Runyából, és a Révész házaspár Zselízről. A csoportvezetők munkáját számos önkéntes felnőtt segítette mindegyik országrészből. Hiszem, hogy az itt felsorolt vezetők önzetlen  szolgálata is nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az 5. Kárpát-medencei Református Fiatalok Találkozója szép rendben és teljes együttműködésben zajlott.

 

Táborunk vezérigéje idén a következő volt: „Nem ti választottatok ki – hanem ÉN!” Erre a jézusi mondatra épültek a napi áhítatok, előadások, egyéb programok. Megismerkedtünk az isteni kiválasztás tükrén keresztül ráckeresztúri, drogtól már megszabadult fiatalokkal, valamint olyan emberek életével, akik kiválasztottként példás életükkel jártak előttünk. Áldott alkalmak voltak a reggeli és esti áhítatok, ahol dicsőíthettük Istenünket. De a kötetlenebb programokon- legyen az akár kirándulás, sportmérkőzés, beszélgetés, vagy éppen retro-buli – végig érezhettük, hogy kiválasztottként vagyunk jelen mindannyian a fenyvesi táborban.

Idén is úgy búcsúztunk el egymástól: eddig ez a tábor volt a legjobb! Lehet ezt még fokozni? Ha Istenünk választott ki valóban, és ő készíti el számunkra ezeket a találkozásokat,  akkor lehet! Bízunk, reménykedünk abban, hogy jövőre is ő adja áldását arra, hogy ismét „összetolhassuk” a szétdarabolt országtesteket – és ne csak egyetlen hétre, hanem mindörökké lehessünk újra egyek – legalább a szívünkben…



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. April 19., Friday,
Emma napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 9751
Összesen 2009. június 2. óta : 40180051