Tanévnyitó istentisztelet és családi nap volt Nagykanizsán
, 2012-09-28 04:00:00Vasárnap délelőtt tanévnyitó istentisztelet tartottak a Kálvin téri református templomban. Hella Ferenc a Nagykanizsai Református Egyházközség lelkipásztora ünnepi prédikációjában az isteni vezetés fontosságát hangsúlyozta. Egy személyes példán keresztül világított rá a vezetői felelősség súlyára.
További példákon keresztül a feltétel nélküli bizalom szerepéről és hitünk megerősödésének szükségességéről szólt. A prédikáció másik kulcseleme a kitűzött cél elérése volt, hiszen cél nélkül az emberi élet tartalmatlan és sivár. A lelkipásztor az istentisztelet végén ismertette a megkezdett tanév iskolai hittanoktatása rendjét.
A tanévnyitó istentiszteletet követően a közösség további erősítésének okán a koradélutáni órákban családi napot szerveztek Szabadics Zoltán jóvoltából a nyár elején átadott zalaszabari kalandparkban. A részt vevő családokat Hella Ferenc köszöntötte. Az akadály és kötélpálya leküzdése kapcsán arra utalt, hogy vannak esetek, amikor a cél elérésére pusztán önmagunk erejére hagyatkozva képtelenek vagyunk. Ezért itt, és az élet minden más területén is segítségre, biztonsági kapaszkodóra van szükségünk.
A kalandpark minden korosztály részére kikapcsolódási lehetőséget kínált. Talán legnagyobb népszerűsége, látogatottsága a kötélpályának volt, de a labdajátékok kedvelői focizhattak és strandröplabdázhattak is. A legapróbbak lézerpuskával vonulhattak hadba, hogy bevehessék az ellenség erődjét. A nagyobbak íjjal lőhettek célba. Ahol az íj, ott a ló is megterem, így a sörényesek sem úszhatták meg a simogatást.
A családi hétvégék szerves részét képezik a szalonnasütések. Most sem volt ez másképp! A családi délután remek hangulatban ért véget az esti órákban. A több mint százfős, népes csapat az aktív pihenést választotta. A programok szervezéséről és kiválasztásáról Horváth Tamás és Gerlinger Sándor gondoskodtak.
Czene Csaba
Forrás:KanizsaHír Közéleti Portál
Vélemények, hozzászólások
A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.
2024. September 27., Friday,
Adalbert
napja van.
Látogatóink száma a mai napon: 674
Összesen 2009. június 2. óta : 42653100