„Sola munka…” - gondolatok a reformáció kapcsán Huszár Gál évfordulóján

„Alkotni könnyebb: A szellem szabad, A képzelet csaponghat szerteszét…” – írja Reményik Sándor A fordító című versében. A fordítás alázatos, más nyomdokain haladó munkájával szemben tartja könnyebbnek az alkotás szabadságát. Az alkotásra szükségünk van. 

Nemcsak azért, hogy mások alkotó tevékenységének gyümölcseit élvezzük és azok által gazdagodjunk. Elsősorban nekünk magunknak van szükségünk arra, hogy alkossunk. Az alkotás által kifejezzük, tovább adjuk magunkat, azzal a biztató tudattal, hogy hasznosak vagyunk, értéket teremtünk, értéket adunk.

Lehet-e ma alkotni? Általában azt gondoljuk, hogy alkotni csendes, békés, nyugodt környezetben lehet igazán. Amikor megvan az idő a gondolkodásra, a mérlegelésre, amikor utána lehet járni a dolgoknak.  Amikor megvan a biztos szellemi, anyagi háttér. Amikor a „múzsa” nyugodtan járhat és illetheti ihlető csókkal a kiválasztott alkotót. Hiszen a múzsák „fegyverek között” hallgatnak… Ma ugyan nem ropognak fegyverek, de békességről, nyugalomról, alkotó csendről sem igen beszélhetünk. Zavaros, zaklatott kort élünk, idegeket borzoló hírek, napi aktualitások között. Oly kort, amelyben sem a ma, sem a holnap nem biztos. Ha pedig a holnap bizonytalan, a legtöbben úgy érzik, nem is érdemes „befektetni”, még az alkotó munkába sem.  Hiszen nem kell, „fiókba kerül”,más a fontosabb, másról szól az élet.

Azoknak, akik így gondolkodnak ma, hadd foglaljam össze röviden reformációnk egyik meghatározó alakjának, Huszár Gálnak életét. Annál is inkább, mert kerek évfordulója van: ötszáz éve született.

Huszár Gál életéről az első adatok már az üldöztetéséről szólnak. 1553 körül mint a mátyusföldi  Vízkelet plébánosát már másodszor közösítik ki a katolikus egyházból, mert  a reformáció híve. 1560-ban  óvárról űzi el elfogató parancs, Kassán alig néhány hónap múlva az egri püspök börtönébe kerül.  Nem egészen két év nyugalom következik, amelyet  Debrecenben tölt, majd Komáromba megy, ahonnan egy éven belül ismét elfogató parancs elől mentik ki a katonák. Újra fut. Ezúttal az oroszlán szájába: Nagyszombatba, az esztergomi érsek székvárosába. Csudálatos módon másfél évig szolgál, küzd itt a reformáció győzelméért. Újabb elűzetés, majd Komjáti következik. Megbecsülés, szívós munka, könyvkiadás. És hét év múlva új helyen: Pápán, ahol egy év múlva, 1575-ben meghal. 

Vesszőfutás, életveszély, létbizonytalanság.  Közben pedig a holnapnak, az örökkévalóságnak végzett alkotó munka. Óváron nyomdát létesít a reformáció tanai terjesztése érdekében. Iskolát állít fel, hogy a környéken lelkész nélkül szűkölködő gyülekezeteket papokkal láthassa el. Menekülése közben viszi nyomdáját is, Debrecenben felállítja. Rövid ottani szolgálatával is létrehozza a máig jogfolytonosan működő (!), hazánkban  legrégebbi nyomdát. Énekeskönyvet állít és ad ki: A keresztyén gyülekezetbe való isteni dicséretekkel az egyház hitéletét erősíti. Nem egy énekét ma is énekeljük (Uram Isten , siess…, Könyörögjünk az Istennek Szentlelkének…stb.) Oroszlánrésze van a  Heidelbergi Káté magyar nyelvre fordításában, amit halála után majd fia, pápai lelkészségben és a nyomdászatban is utóda, Huszár Dávid ad ki. Prédikációi és imádságai ma is megállják a helyüket.

Lehetett-e akkor alkotni? Ha a kort nézzük: nem. Az Egri csillagokból ismert kor talán mindenre jó volt, csak alkotásra nem. Ha egy valóságos életet nézünk: igen. Az ide-oda hányt élet minden körülmények között megtalálta a lehetőséget arra, hogy ami benne volt, azt tovább adja. Mire lehet példa számunkra Huszár Gál hányattatásában is alkotó erőtől duzzadó élete?  Arra mindenképpen, hogy siránkozás helyett tenni kell. Ha voltak az alkotó munkára kedvezőtlen idők, az ő évtizedei azok voltak. Mégis, máig élő és érvényes dolgokat hozott létre. Ritkán beszélünk arról, hogy a reformáció nem elvi vita, nem hitvallásbéli szőrszálhasogatás, hanem a szó szoros értelmében alkotó munka. A bibliai igazságból megismert, a hitvallás által megfogalmazott, a gyakorolt kegyességtől megerősített erőteljes munka. Gondoljunk pl. a Kálvin által létrehozott, felépített városi-gyülekezeti struktúrára, vagy a reformáció nyomán kiteljesedő iskolahálózatra, önkormányzatiságra stb. A mindent tisztázó szavak nem rekedtek meg, hanem valós, látható élet, alkotás lett belőlük.

Azután arra is példát láthatunk személyében , hogy megtalálta azt, ami igazán értékálló a hányt-vetett korban. Nem a napi érdekek és aktuális értékek ragadták meg figyelmét, hanem az örök érvényű és örök értékű ige. Isten élő és ható beszéde. Meg kellene gondolnunk, hogy amit az ige útmutatása alapján vállalunk és teszünk, az nem évül el az idők múlásával. Bátorítólag hathatna ez sokakra, ha úgy érzik, olyat cselekszenek, aminek nincs értéke és értelme. Szabad felismerni az ige örök érvényű és hasznos, sőt boldogító parancsát, és engedelmeskedni neki. 

Amikor pedig mindezek ellenére is bizonytalannak, a kor gúzsba kötő erejével szemben lehetetlennek érezzük magunkat, amikor úgy tűnik, mindent felforgat a nyughatatlan világ, tanuljuk meg, hogy a legnagyobb cselekedet, a leginkább alkotó munka a szívből jövő buzgó imádság: „Uram Isten, siess minket megsegíteni!” Megtanultuk a régi jelmondatból: „imádkozzál és dolgozzál”  Tanuljuk meg a reformáció kapcsán, hogy egyiket se akarjuk a másik nélkül végezni.

A pápai reformációi emlékműről készített fényképeket Csuhai István készítette