A Kárpát-medence legdélebbi magyar református közösségében

Adminisztrátor, 2010-01-12 07:56:51

A két ünnep közötti interjúban említette Bellai Zoltán főtanácsos az elmúlt év egyik legemlékezetesebb eseményeként azt a látogatást, amelyet Köntös László főjegyző és Nagy Csaba esperes kíséretében tett Brekinszkán.

A Magyar Rádió "Tebenned bíztunk eleitől fogva" című műsora erről beszélgetett vele, az alábbiakban ezt a beszélgetést közöljük

Fekete Ágnes: Most a Délvidék nyugati részére, Horvátországba utazunk Bellai Zoltánnal együtt, aki néhány hónapja meglátogatta a Kárpát-medence legdélebbi magyar református templomát Brekinszkában egy nagy ünnepükön.

Bellai Zoltán: Van egy falu a bosnyák-horvát határ közelében, Brekinszka, ahol él huszonegy-néhány magyar református. Történelmi tanulmányaimból már tudtam, hogy Pozsega vármegye valamikor a Dunántúli Egyházkerülethez tartozott, azon belül is a Belső-Somogyi Egyházmegyéhez. A térképen meg szerettem volna keresni ezt a falut, amikor meghívtak az ünnepségre, de nem találtam, annyira pici. Az ottani kollégám jelezte, hogy él ott gyülekezet, és a templomuk idén 105 éves. A 100 éves évfordulót a háború miatt nem ünnepelték meg, de a százötödiket nagyon szeretnék. A kollégám kérte az egyházmegyét és a kerületet is, hogy képviseltesse magát. Így jutottunk el Brekinszkára Köntös főjegyző úrral és Nagy Csaba esperes úrral. Egészen fantasztikus élményben volt részünk. Azon a környéken más falvakban is élnek magyarok, de összlétszámuk csak néhány százra tehető. Mindenki összegyűlt Brekinszkában, és együtt ünnepelt. Kultúrcsoportok, tánccsoportok, énekkarok tették színessé a napot.

A templom színültig megtelt, mindenki ott volt, aki számított: országgyűlési képviselők, magyar kisebbségi kormánybiztos, polgármesterek. A templomi alkalom után egy hatalmas református "búcsú" kerekedett: cigányzenekar zenélt az ebédhez, nótáztunk.Odajött hozzám egy édesanyám korabeli néni, akinek a lánykori neve szintén Bellai volt. Honnan tetszettek ide kerülni? - kérdeztem én. Somogyból, hangzott a válasz. Valamikor a 19. század közepe táján a somogyi református falvak megteltek, és azok a sokgyermekes, szegény családok, akiknek már nem jutott hely, elvándoroltak a történelmi Magyarország déli határáig. Kaptak ott egy erdővel borított földet, amit sajátjukként használhattak. Az egyetlen feltétel az volt, hogy irtsák ki az erdőt. Így jöttek létre ezek a falvak, amelyek túlnyomó többségében Belső-Somogyból származó emberek élnek. Egy lepusztult állapotban lévő templomuk van, ami korábban gyönyörű volt, és szándékunk szerint segíteni fogunk a rendbehozatalában. Ez a történelmi Magyarország legdélebbi református közössége. Fontosnak tartjuk, hogy ez a templom újra megszépüljön.

Fekete Ágnes: Hol van ez pontosan?

Bellai Zoltán: Magyarországról átmegyünk a Dráván, Verőcét érintve, majd Virovitica, Daruvár és Okucsáni következik, ahol a magyar központ van. Körülbelül 30 km-re van ettől a területtől Brekinszka. Ez már Pozsega vármegye.

Fekete Ágnes: Hogy van ott az egyházi szolgálat?

Bellai Zoltán: Hosszú ideig nem volt református egyházi jelenlét. Néhány évvel ezelőtt a haraszti kolléga kapott megbízást, de tőle Brekinszka 200 km-re fekszik. Most kezdődött el az ezeken a területeken élő magyar reformátusok összegyűjtése. Az idősebbek még beszélnek magyarul, a gyerekek már nem. Az ünnepségen ettől függetlenül mindenki részt vett. Változatlanul magyarnak vallják magukat, bár a legtöbben tényleg nem beszélnek magyarul, de táncolnak a népitánc-csoportban, énekelnek az énekkarban. Most indult el a szórványmunka.

Fekete Ágnes: Tapasztalataink szerint a Délvidéken veszítik el legjobban a magyarok nyelvüket, sokszor egy nemzedék alatt.

Bellai Zoltán: Hihetetlen mértékű szórványhelyzetben élnek: egy horvát tengerben pár magyar.

Fekete Ágnes: Ez már régen is így volt?

Bellai Zoltán: Persze, ezek a falvak sohasem voltak hagyományosan magyar lakta falvak. Mindig örömmel tapasztalom, hogy Horvátországban még a kormányzati hozzáállás is pozitív. Általánosságban elmondható, hogy ahol nincs szorító kényszer, természetszerűleg alakul úgy a helyzet, hogy a második és harmadik generáció már csak nevében magyar, nyelvében már régen nem. Ez a helyzet Horvátországban is. Kemény vita is folyik a horvátországi magyarok között az asszimilációról. Jó, ha nemzettudatban, gondolkodásmódban őrzik az emberek magyar-voltukat, vagy sem? Még a kollégák egymással való viszonyában is látom ennek a feszültségét.

Fekete Ágnes: Hitüket is elveszítették?

Bellai Zoltán: Egyáltalán nem. Például az a néni, akinek ugyanaz a családi neve, mint az enyém, az unokájával volt ott az ünnepségen, aki már keményen töri a magyart, de magyar és református. Ezen az istentiszteleten az igehirdetést magyarról horvátra fordították. A családlátogatás során is magyarul beszél a lelkész azzal a családtaggal, aki még tud magyarul, a többiekkel pedig horvátul. Ha tart egy családi áhítatot, azon persze már kénytelen horvátul beszélni.

Fekete Ágnes: Nyilván nem mindenhol ugyanígy élnek a reformátusok.

Bellai Zoltán: Persze, hogy nem. Ahol zárt tömbökben élnek - Kórógy, Haraszti, Kopács -, van még magyar iskola, a horvát kormány finanszírozza a kis létszámú iskolákat is. Ingyen adja a magyarul tanuló gyerekeknek a tankönyvkiadó által kiadott könyveket. Természetes dolognak számít, hogy működik a magyar iskola.

A Brekinszkán készült képeket a cikk alatti galériáman nézhetik meg!