„Hozzá vagyunk szokva a nagy kihívásokhoz” – beiktatták Királyhágómellék új püspökét

Adminisztrátor, 2010-01-16 17:49:05

Engedelmességgel vállald azt a szolgálatot, amire az Úr indít- mondta Tőkés László leköszönő püspök a Nagyvárad-újvárosi református templomban, ahol szombat délelőtt beiktatták tisztségébe Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület novemberben megválasztott püspökét.

Az Úristen hatalmas nagy ajándéka, hogy eljutottam eddig, ha pedig eljutottam, ez akkora megbíztatás, amire nézve az ember csak kicsinek érzetheti magát – mondta honlapunknak Csűry István.

A püspök hozzátette: nagyon fontosnak tartja, hogy megtartsák a változások óta eltelt 20 esztendő eredményeit, sőt felette teljesítsenek. A célom, „nem alábbhagyni és konzerválni az állapotokat, hanem tovább fejleszteni. A református egyháznak mindig szenzációs eszköze volt a szónak és a hangos megnyilvánulásnak a lehetősége.


„Hozzá vagyunk szokva a nagy kihívásokhoz, akár a magyarországi, akár a román kormányváltások nagy feladat elé állítottak minket. Gyakran kritikus állapotok alakultak ki, de mi hozzá vagyunk szokva a küzdelemhez. Ilyen életet vállaltunk, s ezt folytatjuk, az már a Jóisten kegyelme; hogy meddig.” – tette hozzá a Királyhágómelléki püspök.

Szerző: Fekete Zsuzsa

forrás: www.reformatus.hu Kommunikációs Szolgálat

Kapcsolódó link:http://www.reformatus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=24456%3Ahozza-vagyunk-szokva-a-nagy-kihivasokhoz--beiktattak-kiralyhagomellek-uj-puespoeket&catid=101%3Akozlemenyekhirek&Itemid=269&lang=hu



Vélemények, hozzászólások

A hírhez még nem érkezett hozzászólás. Hozzászólok.

2024. March 28., Thursday,
Gedeon , Johanna napja van.

Látogatóink száma a mai napon: 4502
Összesen 2009. június 2. óta : 39858259